Bálinttal a BSK Crossfightban beszélgettünk stresszevésről, a magunkkal való őszinteségről és az apró lépések fontosságáról.
Hogy kezdődött ez az óriási átalakulás?
28 éves koromra egész egyszerűen eljutottam egy olyan pontra, ahol már szörnyen éreztem magam a bőrömben. Gyerekkoromtól kezdve ment a harc a kilókkal, harmadikos gimnazistaként például 3 hónap alatt lefogytam 30 kilót, teljesen eszement körülmények között (volt, hogy 3 nap alatt egyetlen almát ettem). Mondanom sem kell, hogy mivel nem gyökeresen változtattam a szokásaimon, a kilók szépen visszajöttek. A korai 20-as éveimben is voltak próbálkozásaim, hiszen nagyon zavart a súlyom, de mivel nem igazán tudtam, hogy merre induljak, a tartós siker ekkor is elmaradt. A váltás előtti utolsó két évben pedig már extrém mértéket öltött az elhízásom – elmentem a falig. De a túlsúly az én esetemben is inkább tünet volt. Belül nem voltam jól.
Mi nem volt rendben?
Gyerekként és fiatal koromban sokáig azt hittem, hogy zenész lesz belőlem. Hosszú ideig csellóztam, de egy idő után azt láttam, hogy nem tudok annyit beletenni, mint például szintén zenész édesapám, vagy testvérem, akik nagyon elhivatottak voltak abban, amit csináltak. A mélyrepülésem akkor kezdődött, amikor 10 év után abbahagytam a zenélést, mert innentől céltalanul csapódtam ide-oda. Ekkortájt kezdődött a felnőtt életem, az éjszakában dolgoztam, olyan munkát végeztem, aminél jóval többre lettem volna hivatott, elég sokat ittam, és abszolút nem tudtam, mit kezdjek magammal.
Csernus doki mondta valamikor, hogy ha egy tízes skálán olyan hetes-nyolcas szinten ki tudod bontakoztatni a képességeid a munkádban, akkor valószínűleg nem vagy rossz helyen, de ha ennél kevésbé, akkor abból nem sok jó sül ki. Én bőven alatta tengődtem, boldogtalan voltam és evéssel/ivással próbáltam kompenzálni, amitől persze csak rosszabb lett a helyzet. Annyira, hogy 2015-ben két utat vázoltam fel magamnak.
Vagy folytatom ilyen módon, és annak szomorú, keserves és magányos vége lesz, vagy befejezem a „szegény én” mantrát, és elkezdem magam kiküzdeni ebből a helyzetből. Messze többről szólt ez nekem, mint megszabadulni a súlyfeleslegtől, nagyon sok mást is magam mögött kellett hagynom. A változás alapfeltétele viszont az volt, hogy őszinte legyek magammal, és elfogadjam, hogy csakis én, egyedül én tehetek arról, amiben vagyok. Nagyon nehéz volt, de megérte.
Szerintem sokan azért buknak el, mert egyszerűen nem jutnak el eddig a felismerésig.
Amikor nekikezdtél, tudtad, hogy sikerülni fog?
Nagyon nagy lendülettel vágtam bele, ami kellett is, mert az első időszak volt talán a legnehezebb. Aztán amikor már jöttek az első sikerélmények, akkor öngerjesztő lett a dolog. Valahol mínusz 20 kiló környékén jártam, amikor már elképesztő lendületben voltam, és annyira vágytam a sikert, hogy nem volt kérdés: menni fog.
156 kilósan gondolom, hogy nem a konditeremben kezdtél…
Valóban nem. Nem is tudtam volna, mikhez nyúljak ott, és erőnlétem sem volt. Úgy voltam vele, hogy ha kezdetnek minden nap legalább egy órát gyalogolok (intenzíven, „erőltetett menetben” róttam az utat a Hajógyári-szigeten), illetve leállok a piával meg a cukros és zsíros ételekkel, akkor valaminek el kell indulnia. Így is lett.
Az első harminc kilót, vagyis ennek a hatalmas súlynak a felét így, mindenféle speciális étrend vagy edzésterv nélkül adtam le.
Csak a fentiekre figyeltem, de természetesen ez is óriási váltás volt a korábbi életmódomhoz képest. És nagyon-nagyon akartam, hogy sikerüljön, anélkül nem ment volna.
Aztán egyszer eljött a pillanat, amikor éreztem, hogy már elég jó az erőnlétem, hogy belevágjak a konditermi edzésekbe is, kiegészítve az elmaradhatatlan sétákat. Fogalmam sem volt hogyan és mit kellene csinálni, de szerencsére sikerült megúszni komolyabb sérülés összeszedése nélkül ezt az időszakot is. Közben folyton kutattam, elolvastam rengeteg, a témába vágó irodalmat, szépen kikupáltam magam az alapokból, és megismerkedtem a testépítői/sportolói fehérjedús táplálkozással is, amit innentől kezdve alkalmaztam is. Tulajdonképpen a saját testem szakértője lettem, úgy is mondhatnám, hogy én voltam az első ügyfelem.
Mi volt a legnehezebb ebben a bő egy évben? Voltak mélypontok/holtpontok? Ezeken hogyan tudtál túllendülni?
Sokszor nem volt könnyű. Az alkohol teljes kizárása volt a legnehezebb, mivel akkoriban egy szórakozóhelyen dolgoztam, és a barátaim, kollégáim – ahogy korábban én is – nap mint nap ittak. Egy idő után kicsit el is magányosodtam, már nem voltam olyan jó társaság, mint korábban. Jöttek is a beszólások hogy
régen jobb fej voltál
és hasonlók, de ez egy idő után nem zavart, mert boldog voltam, hogy lassan de biztosan haladok a célom felé. Vittem az előre elkészített ételeimet és italaimat, dolgoztam, ahogy korábban is, és örültem, hogy elkezdtem a saját hajamnál fogva kirángatni magam a gödrömből. Később, mikor a cigit is letettem, hasonló „élményeim” voltak, de akkor sem érdekeltek a beszólások, csak az eredményre figyeltem.
A családom meg a barátok néha a legjobb szándékkal hoztak nehéz helyzetbe. A családi ebédeken persze rendszeresen biztattak, hogy „na, már annyit fogytál, ne legyél olyan szigorú magadhoz”, meg „egyél egy kis rántott húst”, máskor a haverok nógattak, „menjünk el sörözni!”. De ez akkor nem fért bele nekem, teljesen ki kellett iktatnom mindent, amiről úgy éreztem, hátráltatna a fogyásban, mert még nekem is új volt, hogy meg tudom csinálni.
És ha ma hívnak el?
Ma már sokkal jobban bízom a testemben. Idén karácsonykor például először volt olyan a fogyásom óta, hogy nem utasítottam vissza finomságokat sem. Nem mondom, hogy mértéktelenül ettem, de nyugodtan kóstoltam sok mindent, mert most már a kezemben a kulcs. Tudom, hogy hogyan lehet ezeket az időszakokat kompenzálni, és a tömegelés után hogyan leszek tavaszra megint szálkásabb. Ez nagyon felszabadító érzés, és rengeteg önbizalmat ad.
Sőt, az ünnepek alatti kisebb elhajlás megint csak megerősített abban, hogy jó úton járok, és a testemet minőségi tápanyagokkal kell táplálnom. Egyik délelőtt például kimentem a szüleim kertjébe fát aprítani, de egy-két csapás után azt éreztem, hogy nem tudom kivenni a testemből azt az erőt, amit megszoktam. Egyszerűen nem működtem rendesen, mert nem volt jó (csak finom) az üzemanyag. Muszáj, hogy jól együnk ahhoz, hogy kihozzuk magunkból, ami bennünk van.
Viszont nem kell a makrotápanyagok szakértőjének lenni ahhoz, hogy az ember érezze: vannak olyan ételek, amik táplálják a testet, és vannak, amik nem – tulajdonképpen eléggé egyszerű ez. A táplálékkiegészítést ma sem viszem túlzásba. Multivitaminokkal, különböző aminosavformulákkal támogatom az edzés utáni regenerálódásomat, fehérjeport viszont csak édesség készítéshez használok. Én úgy gondolom, hogy elsősorban étkezésünkkel kell bevinnünk a megfelelő tápanyagokat, a megfelelő mennyiségben.
És a sport? Mikor lett a mozgás nélkülözhetetlen része az életednek?
A sport az életmódváltás okán tért vissza az életembe. Gyerekként először úszni jártam évekig, majd később vízilabdázgattam, de a későbbi fiatal felnőtt éveimben nem igazán volt jelen a mozgás. Amikor aztán elkezdtem komolyabban a súlyzós edzéssel foglalkozni, teljesen beleszerettem ebbe a mozgásformába.
Na nem a diszkónak álcázott termek világáról beszélek, ahová a legtöbben az egójukat építeni járnak le, hanem egy olyan edzésről, ahol csak te vagy és a súlyok, és arról a felemelő érzésről, hogy sorozatról sorozatra felülkerekedsz magadon, a mindennapok stressze, feszültségei, szorongásai is megszűnnek létezni. Befelé figyelsz, a szó pozitív értelmében, azzal a tudattal, hogy jót teszel a testednek, fejlődsz, és haladsz előre a célod felé. Én valahogy így élem ezt meg. Ezért is szoktam úgy fogalmazni, hogy nekem az edzés a kikapcsolódás! Az meg egy óriási plusz, hogy most már munka is.
Ezt az érzést szeretnéd továbbadni személyi edzőként is?
Természetesen a sporttól kapott pluszból adódott az ötlet. Amikor már a szenvedélyemmé vált a mozgás, felmerült bennem a gondolat, hogy milyen inspiráló lenne hasonló cipőben járó embereket végigkísérni egy ilyen úton. Arra gondoltam, hogy sokat tudnék segíteni nekik, hogy a nagyobb buktatókat, amiket én a saját káromon tapasztaltam meg, ők elkerülhessék. Továbbképeztem magam, és remek érzés, hogy ma már én segítek másoknak.
A vágyat a változáshoz, a beszélgetés elején említett szembenézést és az akaraterőt én nem tudom felépíteni senkiben, de a támogatásommal és személyes tapasztalataimmal tudok segíteni annak, aki valóban változni akar. Nekem például fél év kőkemény edzéssel már sikerült összehoznom egy elég jó fizikumot, bár azt hozzá kell tennem, hogy fanatikus módon hajtottam magam. Összességében viszont inkább türelmesnek kell lenni. Ez nem sprint, hanem maraton, időt kell hagyni a testünknek és a lelkünknek is a változáshoz.
Sokunknak a súlytartás megy a legnehezebben. Neked mennyi energiádat emészti fel, hogy megtartsd ezt az állapotot?
A testemet én sem tudom átkódolni, ezért ma is nagyon tudatosan kell táplálkoznom, de ez már rutinból megy. Én úgy gondolom, hogy mindenki ki tud magából hozni egy egészségesebb fizikumot, de meg kell tanulni, ki kell tapasztalni, hogy miből és mennyire van szükségünk.
Különböző anyagcsere-típusú emberek vannak, különböző genetikai adottságokkal, különböző napi aktivitási szinttel. Nincs egy egységesen mindenkire illő formula, ezért sem hiszek azokban a diétairányzatokban, amik állítólag mindenkinek jók. Nincs ilyen. Szerintem kuruzslás azt ígérni egy ismeretlennek, hogy tessék, edd ezt, és neked is jó lesz. Persze, vannak alapok, de a szakszerű táplálkozási tanácsadás nem ilyen.
Ott van például a manapság nagyon divatos átmeneti böjt, amibe nagyon sokan belevágnak, és ez a módszer tényleg hasznos tud lenni olyanoknak, akik már eleve tudatosan táplálkoznak, szénhidrátszegényen étkeznek, és szeretnék kicsit felpörgetni az anyagcseréjüket. De azt is gondolom, hogy egy életmódváltónak nem ilyesmivel kell kezdenie, hanem arra kell figyelnie, hogyan vihet működő rendszert az életébe. Én például épp úgy híztam meg, hogy a napnak csak a második felében ettem.
Mit értesz működő rendszer alatt?
Azt hiszem, hogy egy egészen kis lépés is lehet hatalmas, és már egy jó vagy jobb életmódszokás is óriási változást hozhat. Nem kell rögtön mindenről lemondani, erre talán én vagyok az egyik legjobb példa! Első körben csökkentsük vagy hagyjuk el a cukrot, lisztet, már ez is nagyon sokat fog segíteni. Készítsünk magunknak menütervet, és osszuk el a táplálkozásunkat napi 4-5 adagra. Nem 180 fokos fordulat kell, hanem hosszabb távon is tartható kis lépések. Nálam az üdítők elhagyása például óriási változást hozott. Ma is nagy a folyadékigényem, de korábban ezt cukros üdítőkkel fedeztem. Kétliteres kóla helyett ma már víz vagy általam készített gyümölcstea van a hónom alatt. Nem tűnik nagy váltásnak, de nekem óriási lépés volt. Izotóniás italokat is maximum nyáron iszom, ha nagyon melegben edzek és extra sok folyadékot vesztek, egyébként vízzel fedezem a folyadékigényemet. Szerintem nagyon könnyen betartható dolgok ezek bármelyikünknek.
A mozgásban pedig szintén nem kell a csillagokat is leígérnünk magunknak az égről. Nagyobb túlsúly esetén nem is egészséges fejest ugrani valamilyen nagyon intenzív mozgásformába. Inkább a rendszeresség fontos: heti legalább 3 sportos napot javaslok, hogy a szervezet adaptálódni tudjon a mozgáshoz. Ha neked ez az elején még csak könnyű séta tud lenni, kezdd azzal. Ha ennél többet is bírsz, ahhoz kell belőni a terhelést. A lényeg a rendszerességen van, mert ez segít majd csökkenteni a testzsírt, és ha nem is egyik napról a másikra, de biztos, hogy eredményt fog hozni.
Tényleg ilyen egyszerű lenne?
Én úgy látom, hogy bár manapság 1-2 kattintással elképesztő mennyiségű információhoz juthatunk, az emberek nagy részének fogalma sincs, mivel kellene táplálnia magát ahhoz, hogy ideálisan működjön, nekik egyszerűen túl sok az információ. Egy másik részét meg nem is érdekli. Aztán meg mindenki kapkodja a fejét, hogyan lehet, hogy 40-50 éves emberek nagyon nagy számban sorra hagynak itt minket. Stressz, túlsúly, dohányzás. Vezetünk benne. Persze mindenki azt csinál magával, amit akar, csak fontos, hogy ne akkor kapjunk észbe, amikor már késő. És az is elkerülhetetlen, hogy tényleg az életünk szerves részévé tegyük a tudatos táplálkozást és mozgást.
Számomra például a főzés esszenciális része a folyamatnak. Persze, lehet (jóval drágábban) rendelni is, de én szeretem ezt a részt is a kezemben tartani. Úgy gondolom, hogy a konyhában való jártasság is hozzátartozik egy tudatos táplálkozás kialakításához, fenntartásához. Én mára már a főzésre, készülődésre szánt időt is élvezem. Zenét hallgatok, nézem a csatornáimat a youtube-on, tanulok… meg kell találni az örömet benne, és akkor nem feladatként tekint rá az ember.
Van példaképed? Akár emberileg, akár a sportban...?
Úgy példaképem, hogy egyvalaki mindenki felett, vagy akinek a képe a szobám falán lóg, úgy nincs, de nagyon sok emberre tudok felnézni a közvetlen környezetemben és azon túl is. Sokan inspirálnak olyanok is, akiknek nincs közük a sporthoz. Inkább azt mondanám, hogy azzal az attitűddel élem az életem, amit a fentebb már említett Csernus egyik könyvében olvastam: mindenkitől lehet tanulni valamit. Mindenki „jó valamire”. Ha másra nem, hát ellenpéldának: hogyan ne csináljunk valamit.
Mi motivál még?
Most egy nagyon pozitív életszakaszban vagyok, főleg a korábbiakhoz képest, de rengeteg dolgom és feladatom van még az életem más területein is, amik megoldásra várnak. Az életmódváltással a világnézetem és a magamhoz való viszonyom is átalakult kicsit, látom, hogy mennyi mindent tudnék tenni még azért, hogy jobb legyek akár emberileg, akár a munkámban. Ez önmagában elég motiváció most. 2019-nek úgy megyek neki, hogy minél több hasznosan eltöltött nappal szeretném megtölteni.
