100 éves szellemileg friss

Egy új tanulmány segítségével igyekeztünk megismerni az agy egészségét elősegítő tényezőket.

A 70 év fölötti emberek közel 15 százaléka tapasztalja a demencia valamely formáját, ez az arány pedig 90 év fölött közel 35 százalékra ugrik. Több százéves embernek mégis sikerül megőriznie a szellemi frissességét.

Mi a titka ezeknek az embereknek, mi segít az agyuk egészségének megőrzésében ennyire idős korukban is? Erre próbáltak rájönni holland kutatók, akik az éles eszű 100 évesekről szóló tanulmányukat a JAMA Network Open akadémiai folyóiratban publikálták.

A felmérésben 330 százéves vett részt, akikről gondozóik megerősítették, hogy még mindig szellemileg frissek. A résztvevők észlelését, memóriáját, döntéshozási képességét, verbális és speciális képességét, figyelmét és feldolgozási sebességét vizsgálták. A kutatók ezeket az adatokat összevetették a résztvevők nemével, korával, műveltségével, látásuk és hallásuk állapotával, valamint az egészségi állapotukkal. Addig követték nyomon az életüket, ameddig csak tudták – amíg a halál vagy az egészségük romlása közbe nem szólt.

Meglepő eredményeket kaptak. A résztvevőknél csak a rövid távú memóriát illetően volt némi hanyatlás tapasztalható. A legtöbben tökéletesen képesek voltak döntéseket hozni, szavak listáját visszamondani, lerajzolni valamit látás alapján, és még a figyelemelterelésnek is ellenálltak.

Haláluk után negyvennégy résztvevőt felboncoltak, hogy megvizsgálják az agyukban található fehérjelerakódást, ami az Alzheimer-kór gyakori velejárója. Bár sokuknál megtalálható volt a fehérjelerakódás, mégsem mutatta egyikük sem az Alzheimer egyéb tüneteit. Ráadásul az Alzheimer-betegség kialakulásának kockázatát növelő génekkel bíró résztvevők sem mutatták a szellemi hanyatlás jeleit.

Míg a tanulmány nem tudott egyértelmű konklúziót nyújtani azzal kapcsolatban, hogy miért tudták ezek az idős emberek megőrizni szellemi képességeiket, az kiderült az eredményekből, hogy a résztvevők vagy képesek voltak ellenállni a neurológiai hanyatlásnak, vagy „kognitív reziliencia” volt rájuk jellemző, azaz bár ki voltak téve a kognitív hanyatlás kockázatainak, de valahogy mégis elkerülték a betegséget.

A résztvevőknek azért voltak közös vonásaik. A legtöbbjük részt vett felsőoktatásban, a középiskola után elvégeztek valamilyen felsőfokú képzést vagy főiskolát. Több mint a felük önállóan élt. A többségük látása és hallása kielégítő volt. Ez azért fontos, mert a látásukat és a hallásukat elveszítő idősek a készségeikkel együtt a társas kapcsolataikat és az információfeldolgozási képességüket is elveszítik, ami kognitív hanyatláshoz vezet. Emellett a legtöbb résztvevő fizikailag aktív életet élt, több mint 75 százalékuk a tanulmány kezdetekor még képes volt segítség nélkül járni.

Nincs tehát bombabiztos recept arra, hogyan őrizhetjük meg a szellemi frissességünket, de a részt vevő idősek példáját látva az biztosan segít, ha fizikailag aktívak maradunk, képezzük magunkat és mindent megteszünk a látásunk és a hallásunk épségéért. Láthatjuk, hogy a neurológiai öregedés nem szükségszerű, és igenis megúszhatjuk az öregkort „ép ésszel”.