Férfimodell reklámoz push-up melltartót nőként

Olvasási idő kb. 2 perc

A holland üzlethálózat, a Hema illetékesei gondoltak egy merészet, és úgy döntöttek, hogy a push-up melltartójukat az idei év stílusteremtőjével reklámozzák majd, aki történetesen férfi. Jó, egy nagyon nőies külsejű férfi, olyan, akinél kevés szebb nőt ismerünk.

Bár a szerb származású, de Ausztráliában nevelkedett Andrej Pejic azt állítja, hogy kétszer olyan keményen kell dolgoznia, hogy ugyanolyan komolyan vegyék, mint a menő női modelleket, de úgy tűnik, hogy a befektetett energia megtérül, hiszen bárhol is szerepel, abból hír lesz. A hírértéket pedig persze rögtön megnöveli az, ha egy nőknek szánt termék reklámkampányában szerepel.

media xl 1044024

A hirdetés szövege szerint egyébként a melltartó két kosárral növeli a méretet, és valóban, a lapos mellkassal rendelkező Andrej Pejic dekoltázsa mintha B-kosárméretű lenne. Jó, ez lehet, hogy nem magának a fehérneműnek köszönhető, hanem esetleg kitömték valamivel a melltartót. Igen, ilyen trükköt néha bevetnek azok a csúnya reklámszakemberek.

Pár órával a kampány debütálása után egyébként már meg is érkeztek a pozitív vélemények a Twitteren  - írja a Daily Mail. „Zseniális ez a kampány! Andrej Pejic push-up melltartóban?! Nos, ha egy férfi jól néz ki egy melltartóban, akkor az a fehérnemű tényleg tud valamit” – írta az egyik felhasználó. Pejic modellügynökségének egyik munkatársa pedig egyenesen forradalminak nevezte az ötletet. „Nem tudok arról, hogy lett volna-e korábban példa arra, hogy férfi reklámoz fehérneműt” – nyilatkozta Joseph Tenni, aki hozzátette, hogy a képek még szeptemberben készültek. Persze vannak olyanok is, akik ellenzik ezt a kampányt, ugyanis attól félnek, hogy rossz hatással lesz a nők önbecsülésére, hiszen ezek szerint továbbra is a fiús alak a menő, kivéve a dekoltázst persze.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Offline
Megbetegedhet a kutyád, ha így eteted
Megbetegedhet a kutyád, ha így eteted

Sokan etetik így a kutyájukat, pedig nagy hiba.

április 9., 14:00

  • életem
Bejelentette a kormány: novemberben jön a nyugdíjemelés utólagosan
Bejelentette a kormány: novemberben jön a nyugdíjemelés utólagosan

Visszamenőleg is érvényes lesz a nyugdíjemelés.

április 9., 12:10

  • Offline
A Föld felé száguldó üstökös mégis ütközhet: 1:25-höz a valószínűsége a Holdba csapódásnak
A Föld felé száguldó üstökös mégis ütközhet: 1:25-höz a valószínűsége a Holdba csapódásnak

A Föld felé száguldó üstökösről friss infromációk derültek ki.

április 9., 12:40

  • VIP
A trónörökös szeretőjéből megbecsült királyné lett: 20 éve házas Kamilla és Károly
A trónörökös szeretőjéből megbecsült királyné lett: 20 éve házas Kamilla és Károly

Kamillát a britek is megszerették Károly feleségeként.

április 9., 15:10

  • Offline
Sürgősségire rohant hangosan doromboló macskájával: azt hitte, műteni kell
Sürgősségire rohant hangosan doromboló macskájával: azt hitte, műteni kell

Már a műtét lehetősége is felmerült, amikor a macska „közbeszólt”.

április 9., 16:46

  • Mindennapi
20 fokkal lesz melegebb: kiderült, mikor jön meg a tavasz
20 fokkal lesz melegebb: kiderült, mikor jön meg a tavasz

Bár most még elkél a télikabát, hamarosan érkezik a tavasz, meleget hoz a légmozgás hazánk fölé.

április 9., 13:35

  • világom
Ebből a 9 dologból kell betárazni vészhelyzet esetére – javasolja a kormány a briteknek
Ebből a 9 dologból kell betárazni vészhelyzet esetére – javasolja a kormány a briteknek

Hivatalos honlapon részletezik, mi a teendő vészhelyzet esetén, és mi az a 9 tárgycsoport, amit egy túlélőcsomagba be kell pakolni.

29 perce

  • világom
Bezártak egy kínai éttermet, ahol utcai galambot tálaltak kacsasültként Madridban
Bezártak egy kínai éttermet, ahol utcai galambot tálaltak kacsasültként Madridban

Ezen kívül is sok gond volt még az étteremmel, ruhaszárítón tárolták a piszkos húst.

április 9., 14:36

  • lájfhekk
Védtelenek egy zsarolóvírussal szemben a Windows-felhasználók, ezt kell tenniük
Védtelenek egy zsarolóvírussal szemben a Windows-felhasználók, ezt kell tenniük

Pár kattintással megvédheted a számítógépedet a Windows-ra leselkedő vírustól.

április 9., 17:30

  • Offline
Ez a legősibb táncparkett: 68 millió éves nyomokat őriz
Ez a legősibb táncparkett: 68 millió éves nyomokat őriz

Különleges látvány élőben megnézni valódi, egykor élt dinók lábnyomait ezen az ősi táncparketten.

április 9., 16:00

  • világom
Durva vád Kamilla királynéval szemben: Dianát másolja
Durva vád Kamilla királynéval szemben: Dianát másolja

Közelebbről megnézve Diana egykori ruhatárát és Kamilla királyné viseletét, tényleg felfedezhető hasonlóság.

április 9., 06:00

  • Szülőség
Altató hatású gumicukrot adtak az óvodásoknak: felháborodott szülők kérik számon az esetet Amerikában
Altató hatású gumicukrot adtak az óvodásoknak: felháborodott szülők kérik számon az esetet Amerikában

Az óvodások nap mint nap kapták az altató hatású szert.

április 10., 06:00

  • világom
Egy autista fiúra támadtak a rendőrök, súlyosan megsebesítették a fiatalt Idahóban
Egy autista fiúra támadtak a rendőrök, súlyosan megsebesítették a fiatalt Idahóban

Az autista fiú testvére állítólag a támadás előtt azt kiabálta a rendőröknek, hogy ne bántsák a fiút, mert „speciális”.

április 9., 11:40

  • Testem
5 szokás, amely növeli a demencia kockázatát: a harmadikban te is bűnös lehetsz
5 szokás, amely növeli a demencia kockázatát: a harmadikban te is bűnös lehetsz

Akár a mindennapi, már beidegződött rossz szokásaink is demenciát okozhatnak.

április 10., 05:46

  • világom
Robbanásveszélyes mobiltelefonokat, laptopokat és okosórákat hívtak vissza az Egyesült Királyságban
Robbanásveszélyes mobiltelefonokat, laptopokat és okosórákat hívtak vissza az Egyesült Királyságban

Akinél van otthon a visszahívott eszközökből, annak azt tanácsolják, ne használja tovább.

április 9., 10:36

  • Offline
Emlékszel még, milyen állat volt a Gabi fogkrémen? Retró kvíz!
Emlékszel még, milyen állat volt a Gabi fogkrémen? Retró kvíz!

Ezek a retró kozmetikai termékek sorakoztak a rendszerváltás előtti fürdőszobákban. Emlékszel még rájuk?

április 9., 06:46

  • Testem
Ezt edd vacsorára, és jobban alszol
Ezt edd vacsorára, és jobban alszol

A vacsorára elfogyasztott ételek nemcsak akadályozhatják, hanem segíthetik is az alvásunkat.

április 9., 18:30

  • világom
Szédítő mélység felett vezet a híd, a helyiek szerint az ördög építette
Szédítő mélység felett vezet a híd, a helyiek szerint az ördög építette

Az ördöggel még egy híd esetében sem érdemes lepaktálni.

április 9., 19:30

  • Offline
Ijesztő térkép készült az Antarktiszról: így nézne ki, ha nem lenne rajta jég
Ijesztő térkép készült az Antarktiszról: így nézne ki, ha nem lenne rajta jég

Ennyire részletes térkép még nem készült az Antarktisz jég alatti világáról.

április 9., 06:30

  • életem
Alig kezdtük használni a DÁP-appot, máris jött egy nagy változás
Alig kezdtük használni a DÁP-appot, máris jött egy nagy változás

Változott a DÁP-ba való belépés, ez a teendőd.

április 9., 11:10

  • Offline
Ez a 10 utca örökre eltűnt Budapest térképéről
Ez a 10 utca örökre eltűnt Budapest térképéről

Budapest belvárosában hiába keresnénk a Hal teret vagy a Hímvarró utcát: a századfordulón az épülő világváros nem kegyelmezett a szűk utcácskáknak.

április 9., 08:20

  • életem
Ezeken a helyeken temetik el a fertőzött magyar marhákat, tiltakoznak a lakosok
Ezeken a helyeken temetik el a fertőzött magyar marhákat, tiltakoznak a lakosok

Sok magyar település önkormányzata aggódik a leölt szarvasmarhák miatt: a hatóság dönt, hol lesz dögtemető.

április 9., 10:06

  • Testem
Ha ezt látod az arcodon, fontos szerved van veszélyben: azonnal fordulj orvoshoz
Ha ezt látod az arcodon, fontos szerved van veszélyben: azonnal fordulj orvoshoz

Az arcon megjelenő elváltozások súlyos betegségre is utalhatnak.

április 9., 07:00

  • világom
Egy hónapja nem szállítják el a szemetet, egészségügyi vészhelyzet alakulhat ki Birminghamben
Egy hónapja nem szállítják el a szemetet, egészségügyi vészhelyzet alakulhat ki Birminghamben

A szemétszállítás január eleje óta akadozik a városban, egy hónapja eldurvult a helyzet, mely már valódi veszélyt jelent.

április 9., 08:36

  • világom
Rendszeresek a verekedések ebben a templomban, nézők is vannak hozzá
Rendszeresek a verekedések ebben a templomban, nézők is vannak hozzá

A templomi verekedések nem spontán törnek ki, megszervezettek.

április 9., 07:26

  • Offline
A legdurvább kísérlettel bizonyították, hogy az emberiség kipusztul majd
A legdurvább kísérlettel bizonyították, hogy az emberiség kipusztul majd

Ha pont úgy viselkednénk, mint az egerek, ennek a kísérletnek az eredményei borzasztóan ijesztőek lennének.

április 9., 08:50

  • életem
Az áprilisi hideg miatt támogatást indít a kormány: ez az igénylés módja
Az áprilisi hideg miatt támogatást indít a kormány: ez az igénylés módja

Jelentős összegű támogatás járhat a hideg miatt, igényelni azonban csak egy adott határidőig lehet.

április 9., 08:06

  • Önidő
A járvány miatt elhalasztják ezt a népszerű rendezvényt, több ezer jelentkező bánhatja
A járvány miatt elhalasztják ezt a népszerű rendezvényt, több ezer jelentkező bánhatja

Korábban csak egyszer kellet elhalasztani a rendezvényt, akkor is járvány miatt.

április 9., 07:46

  • Offline
„Butább, mint egy zsák tégla” – botrány, ahogy Elon Musk nekiment Trump tanácsadójának
„Butább, mint egy zsák tégla” – botrány, ahogy Elon Musk nekiment Trump tanácsadójának

A Trump kivetette vámok miatt ragadtathatta el magát ennyire Elon Musk.

április 9., 09:35

  • Offline
Már bírságolnak a palackokért, 200 ezer forint is lehet a büntetés
Már bírságolnak a palackokért, 200 ezer forint is lehet a büntetés

Elindultak az ellenőrzések a palackvisszaváltással kapcsolatban, komoly pénzbírság járhat a szabályszegőknek.

április 9., 09:05

Érdekességek