vasárnapi ebéd

Egy korábbi felmérés szerint átlagosan napi hét percet beszélgetünk a gyerekeinkkel: ha annyi időnk sincs, hogy együtt üljünk le a vacsoraasztalhoz, ez a szám esetleg még kisebb lehet. A közös étkezés, a vasárnapi ebéd azonban nem csak arról szól, hogy megbeszéljük, kivel mi történt aznap. Sokkal fontosabb dolgok is elhangozhatnak. 

Legyenek új rituáléink

A közös étkezés azonban nem az a műfaj, amit egyik pillanatról a másikra be tudunk vezetni kamasz vagy fiatal felnőtt gyermekünk életébe. Érdemes már egészen kiskortól ezt a hagyományt megteremteni.

„A hozzám érkező családok, párok gyakran beszámolnak arról, hogy nehéz megtalálni, mikor tudnak együtt tölteni időt, miközben erre tökéletesen alkalmasak az étkezések" - veti fel Ujszászi Andrea pszichológus. „És azt is megfogalmazzák, hogy hiányoznak ezek a közös alkalmak.

Sokat segít, ha előre megbeszéljük – akár a kamaszokkal is -, hogy vezessünk be új hagyományokat, például, hogy legalább vasárnap együtt ebédelünk.

Ezek a rituálék idővel fontos helyet kapnak a család életében, a megélt pillanatok beépülnek és a gyerekek is azonosulni tudnak vele.”

Az sem kizárt, hogy esetleg a kamaszkorral ritkábban lesz lehetőségünk az asztal körül találkozni, de idővel biztosan újra lesz igénye a már felnőtt gyerekeinknek, hogy együtt ebédeljünk, vacsorázzunk. Ez a hagyomány azonban nemcsak arról szól, hogy a jelenről beszélgessünk, hanem lehetőséget ad, hogy a múltunkról is szót váltsunk.

Vasárnapi ebéd őseink társaságában

A gyermek identitásában ugyanis fontos szerepet játszik, hogy tudja, honnan jött, kik az ősei. 

„Ha tudja, kik voltak a dédszülei, az ükszülei, meghallgathatja, hogyan ismerkedtek meg a nagyszülei, ezek mind fontos építőkövek ahhoz, hogy összeálljon számára egy biztos háttér, egy biztonságos kapaszkodó – folytatja a pszichológus.

Nem légüres térben van, hanem ismeri a gyökereit és látja a hasonlóságokat és a különbségeket a saját életével. Ez pedig önbizalmat ad.

"Az a gyerek, aki a vacsoraasztalnál meghallgatta a dédnagymama történetét, aki a háború után képes volt talpra állni és felnevelni a három gyerekét egyedül is, az felnőttként talán könnyebben túljut egy válás okozta krízisen, hiszen pontosan tudja, hogy az ősei között volt, aki hasonlót élt át és megoldotta ezt a helyzetet is.”

Amikor egy családban valamilyen paranormatív krízis következik be – válás, munkahely elvesztése, vagy egy sajnálatos haláleset -, az őseink példája fogódzkodót adhat. 

Ne legyen kötelező!

Természetesen nem mindegy, hogy a család mely történeteit milyen korú gyereknek meséljük el. 

„Egy komoly tragédiát egyértelműen nem fogunk elmondani egy óvodásnak vagy egy kisiskolásnak, de nagyobb korban már szóba kerülhet a terített asztalnál" – mondja Ujszászi Andrea. „Az élethez ugyanis hozzátartoznak a negatív történések is és ezt idővel a gyerekeknek is tudnia kell.

A családterápiában azt szoktuk mondani, hogy a tabu, a titok szétválasztja az embereket, mert attól még, hogy nem beszélünk valamiről, attól még ott van és dolgozik a háttérben. Az ilyen mélyebb történeteket nem bevásárlás közben vetjük fel, kell hozzá idő és hangulat és erre tökéletesen alkalmasak a családi ebédek, vacsorák.”

„Ha a gyerekeknek valamilyen számukra fontos programjuk van, nincs értelme kierőltetni a találkozót, mert egészen biztos, hogy máshol járnak majd fejben. Az nem jelent örömet, ha minden vasárnapon kötelezően ott kell ülni a szülőknél. Amikor azonban mindenki ráhangolódik, kitüntetett ideje lesz ez az együttlétnek, amely során van lehetőség a család történetét megosztani" - tanácsolja a szakember.