Testvérféltékenység

Az elsőszülöttnek korábban nem kellett beérnie a szülők megosztott figyelmével, a játékok csupán időleges tulajdoni jogával, vagy az ő igényeinek másodlagos figyelembevételével (lásd altatás, etetés, öltöztetés, stb.), így ezt elképzelni sem tudja. Továbbá a gyerekek általában kétéves korban kezdenek el egyre határozottabban önállósodni és függetlenedni a szülőktől, legalábbis ha már kiépült az a biztonságos kötelék a szülők és köztük, ami kellő magabiztosságot ad ahhoz, hogy szerencsét próbáljanak egyedül is.

Minden nagy változás azonban bizonytalanságot okoz a gyerekekben, s ez éppen így van az önállósodással is. Amikor egy előrelépés túl nagynak, soknak, ijesztőnek tűnik a számukra, rendszerint regressziót, azaz visszalépést tapasztalhatunk a fejlődésükben. Mintha azt kérdeznék: Ha mégsem sikerül vagy elbizonytalanodom, ti akkor is itt lesztek? Amit kiépítettünk biztonságos köteléket, továbbra is megmarad, vagy örökre elveszett? A gyökereimhez mindig visszatalálhatok?

Ha minderről megbizonyosodhatnak egy regresszív viselkedés által (pelenka, cumi vagy etetés kérése), újra nekiindulnak a maguk útjának, unszolás nélkül is, magabiztosan. A kis testvér születésénél ugyanez a helyzet, azzal a különbséggel, hogy ez nem az ő érettségükön múlik, ezért minden gyereket eltérő mértékben érinthet meg a dolog. A bizonytalanságuk és az ellenérzéseik intenzitása változó lehet, de minden esetben ugyanarra van szükségük. Hogy a múltjuk ne vesszen el. Hogy mindig visszaidézhető és értékes legyen mindenki számára.

Terapeutikus visszatekintések

A testvérféltékenység legjobb ellenszere a gyerekünk egykeidőszakának felelevenítése. Annak bizonyítása, hogy ami volt, örök marad, s még ha változni is látszanak dolgok, a múlt sosem merül feledésbe. Lehetőséget kell teremtenünk arra, hogy – ha csak elmesélések által is, de – a gyerekünk emlékezni tudjon ezekre az időkre. Nekünk pedig bizonyítani kell a számára, hogy sosem felejtettük el a vele közös pillanatokat. Sok eszköz létezik a visszatekintések kivitelezésére:

#1 Mesélhetünk régi történeteket.

#2 Nézhetünk közösen babakori fényképeket.

#3 Eljátszhatunk babakori jeleneteket (hogyan kúszott, hogyan pelenkáztuk, ringattuk, etettük).

#4 Megmutathatjuk, melyik babaruha tetszett rajta a legjobban.

#5 Megkóstolhatjuk egykori kedvenc püréjét együtt.

#6 Mesélhetünk róla a kis tesónak.

#7 Mutathatunk képeket a saját gyerekkorunkról is.

Az ötletek tárháza végtelen, csupán a kreativitásunkon múlik, hogy miben látjuk meg a lehetőséget. Ezeket a kis játékokat váltogathatjuk, de akár el is köteleződhetünk annál az ötletnél, amit a legjobban élvezett a gyerek. Az ilyen jellegű közös időtöltések megerősítik őt abban, hogy a kettőnk közötti bizalmi kapcsolat (az érzelmi nyitottság és biztonság) mindig elérhető lesz, akkor is, ha a felnőtté válás során egyre önállóbbá válik és egyre távolabb kerül tőlünk, de akkor is, ha új taggal bővül a család.

A testvérféltékenységhez kötött viselkedésmintákat (általában fejlődésben való visszaeséseket) a változások keltette bizonytalanság okozza. Egyfajta fenyegetettségérzés, hogy ő – a személye, a családban betöltött helye és szerepe – veszélyben van. A változást az ember alapvetően nem kedveli, különösen, ha bekövetkezésében nem volt döntési lehetősége. Ilyenkor mindannyiunknak egy kicsit meg kell gyászolni a múltat, és megfelelő helyet találni neki az emlékezetünkben, ahová aztán mindig visszatérhetünk, ha szükségünk lenne rá. A gyerekeinknek is ez kell, de még nem elvárható tőlük ennek önálló felismerése. Az asszisztenciánkra van szükségük, hogy segítsünk észlelni, elfogadni, megfogalmazni, s közösen helyet találni a megélésükre. A felajánlott visszatekintő játékok segítenek a kapcsolódásban, a szeretetünk és elfogadásunk megélésében, s az ő feszültségeik levezetésében is. Hogy újra visszataláljanak, biztonságban érezzék magukat, és merjenek bízni önmagukban annyira, hogy újabb ösvényre lépve, nagy tesóként próbáljanak szerencsét.