Miután a megtermékenyített petesejt elkezd beágyazódni, az anya szervezetében megnövekszik a humán choriogonadotropin (HCG) nevű hormon szintje. A modern terhességi tesztek ugyancsak ezt a hormont hívják segítségül: a megemelkedett HCG-szintből mutatják ki a terhességet. Elődeink minderről nem tudhattak, de vizeletből való jóslással szinte a kezdetektől próbálkoztak.
Búza vagy árpa?
„Ámon minden istenek királya. Az ő szeme belelát az asszony méhébe, ahová bejut az életet fakasztó mag. És ha megengedi, hogy az asszony méhe megtermékenyüljön, miért ne engedné meg azt, hogy az árpaszem is kicsírázzék a földben, ha a megtermékenyült asszony vizeletével megöntözöd?” – teszi fel a kérdést az író Mika Waltari Szinuhe című, az ókori Egyiptomban játszódó regényében.
Az ókori Egyiptomban valóban ezzel a módszerrel állapították meg, hogy várandós-e a nő.
Nemcsak árpát, hanem búzaszemet is használtak, a módszer pedig az volt, hogy a terhességet gyanító nőnek több napon keresztül búza- és árpamagra kellett pisilnie. Ha a búza csírázott ki, úgy tartották, lánya fog születni, ha pedig az árpa, meg voltak róla győződve, hogy fia lesz. Ha pedig egyik gabona sem csírázott ki, akkor nem volt terhes.
Bármilyen meglepő, ez a teszt valóban működött: 1963-ban laboratóriumi körülmények között bebizonyították, hogy a módszer a terhességek 70-85%-át megbízhatóan jelzi. A terhesség alatt termelődő ösztrogén tényleg segíti a magok kikelését, de a születendő gyermek neme nincs semmilyen hatással a magokra. A módszert később is használták: még egy 1540-ből származó angol bábakönyvben is említik.
Árulkodó (?) hagymaszag
Az ókori görög orvoslás atyja, Hippokratész más módszert ajánlott, mégpedig azt, hogy az a nő, aki terhességre gyanakszik, este tegyen hagymát a hüvelyébe, majd másnap reggel vizsgálja meg a leheletét. Ha a lehelete hagymaszagú, nem terhes, ellenkező esetben viszont igen. Az elgondolás azon a – ma már tudjuk, hogy téves – elgondoláson alapult, az anyaméh alapesetben nyitva van, és szélcsatornaként működve juttatja el a hagyma illatát a szájba. Ha viszont egy baba növekszik az anyaméhben, elzárja az utat, így a hagymaszag nem jut el a szájig, vélte Hippokratész, aki arra is vállalkozott, hogy megjósolja, fiúval vagy lánnyal várandós-e az illető. Úgy gondolta, hogy a lánnyal viselős anyának sápadt az arca, míg a fiús anyáknak egészséges az arcszíne. A módszer szintén érvényben volt még a 18. században is: Franciaországban fokhagymát használtak hasonlóképpen, talán azért, mert a fokhagymagerezd alakja embrióra emlékeztet. Ha a nő leheletén nem érződött a fokhagymaszag, biztosra vették, hogy terhes.
Középkori eljárások
Az 1400-as évekből maradt fenn az a bizarr eljárás, miszerint egy lavórba vagy edénybe valamilyen fémtárgyat, például kulcsot vagy zárat kellett helyezni, majd rápisilni. Ha néhány óra elteltével meglátszott az edény alján a kulcs lenyomata, úgy tartották, hogy a nő terhes. Ebben az időszakban tevékenykedtek a „pisijósok”, akik a vizelet színéből következtettek mindenféle betegségre és változásra – köztük a várandósságra is. Úgy hitték, hogy a terhes nők vizeletétől megváltozhat a köröm vagy akár a falevél színe, vagy éppen apró élőlények fognak kifejlődni benne. Néhányan a vizeletet borral vagy kénnel keverték össze, és az eredményekből következtettek arra, állapotos-e az illető. Egy másik módszer szerint egy szalagot kellett vizeletben áztatni, majd megszárítani és meggyújtani. Ha a nőnek ezek után hányingere támadt, várandósnak tekintették.
Nézz a szemembe!
Egy 16. századi orvos, Jacques Guillemeau azt állította, hogy mindössze annyiból meg tudja állapítani a terhességet, hogy belenéz a nő szemébe. Szerinte a terhes nőnek „már a második hónapban mélyen ülnek a szemei, pupillái összeszűkülnek, szemhéja lelóg, a szemek sarkában az erek megduzzadnak”. De a középkori franciák más jelekből is következtettek terhességre: mind a kakukkszóra válaszként felhangzó kakaskukorékolás, mind az éjjeli bagoly huhogása azt jelezte, várandós a ház asszonya.
Egerek és emberek
A modern tesztek közül az első, amely pontosan kimutatta a terhességet, nem volt kevésbé bizarr. 1927-ben két német tudós, Selmar Aschheim és Bernhard Zondek fedezte fel, hogy ha egy terhes nő vizeletét szexuálisan éretlen nőstény egerekbe fecskendezik, akkor az egér petefészkei növekedni fognak, és petesejtet termelnek. A szerencsétlen állatokba napokon át kétszer injekciózták a nő vizeletét, majd megölték és felboncolták őket, hogy megállapíthassák a testükben lezajlott változásokat. 1935-ben egy angol laboratórium hatezer ilyen tesztet is el tudott végezni.
A békateszt
Az 1930-as években egy brit biológus, Lancelot Hogben felfedezte, hogy ha egy terhes nő vizeletét egy élő békába fecskendezik, a kétéltű 24 órán belül elkezd petét rakni. Hogben és társa, Francis Albert Eley Crew 1500 karmosbékát importált a célra Dél-Afrikából, és a módszer több szempontból is kifizetődőbb volt, mint a németek egeres tesztje: elegendő volt naponta egyszer injekciózni őket, egyetlen békát többször is fel lehetett használni, és nem is kellett megölni az állatokat a procedúra végén.
Otthoni próbálkozások
A terhességi tesztek az 1970-es évek végén kikerültek az orvosi rendelőből az otthonunkba, de a tesztelés nem volt olyan egyszerű, mint manapság. Az első otthoni terhességi teszteket a Warner-Chilcott hozta forgalomba, ezek 1977-ben jelentek meg a piacon, egy fiola tisztított vizet, egy kémcsövet és egy birka vörösvérsejtjeit tartalmazták. A nőknek bele kellett pisilniük a csőbe, majd a vizet és a birkavért hozzáadniuk, majd a kevercset hűtőbe tenni két órára. Ez meglehetősen körülményes volt, így mindenki megkönnyebbült, amikor 1988-ban megjelent az első egyszerű, papír jelzőcsíkkal ellátott terhességi teszt, amely néhány csepp vizeletből 10 percen belül kimutatta a HCG jelenlétét. A ma kapható terhességi tesztek gyakorlatilag 99 százalékban pontos eredményt adnak – és nem kell hozzájuk sem hagyma, sem egér, de még birkavér sem.
II. Erzsébet különleges szüléseiről szóló cikkünket is ajánljuk!
