A szülőség nagy felelősséggel jár. Nekünk kell megfelelően táplálni a gyerekeink testét és a lelkét. Megismertetni velük mind a külső környezet, mind a belső saját világuk működését, egymás határainak tiszteletben tartását. Hagyni őket tapasztalatot szerezni, s mégis védelmet biztosítani a mindenkori veszélyforrásokkal szemben.
Ha a gyerekeink csupán általunk mozgatott bábok lennének, talán nem is merülne fel saját szülői szerepünk kiválóságának kételye. A gyerekek azonban szabadnak születnek, és ezt az idő múlásával (de már csecsemőkorban is akár) egyre inkább jelzik is a számunkra. Nem fogadnak szót, nem működnek együtt, sőt gyakran kifejezetten szembe is mennek az intelmeinkkel. A gyerekek célja a függetlenedés, hogy minél hamarabb olyan felelősségtudó és önálló felnőttek lehessenek, amilyenek mi, a szüleik vagyunk. Ezen a ponton pedig gyakran összeütközik a két szerepkör.
A gyerek érezni akarja, hogy van hatalma (tudása, képessége) önmaga és a környezete fölött, a szülő pedig szeretné, ha nem veszítené el a tekintélyét, és nem csúszna ki a kezéből az irányítás, amit felelősségtudó gondolkodásmódjából fakadóan szükségesnek érez. De mit lehet ezzel tenni? Hogyan lehet megtalálni azt a közös utat, ami lehetővé teszi a gyereknek az önállóság próbálgatását, a szülőnek pedig a szükséges kontrollt? A közös nevezőt a partneri viszony tudja megadni. Egy olyan fajta kommunikáció, ami nem becsüli se túl, se alá egyik felet sem. Aktív részvételt enged, és közös végső döntést.
Szerzőnkről
Tarkovács Cecilia szülő-gyerek coach, a kisgyermekkori fejlődés és nevelés elkötelezett szakértője. Több mint ötéves kisgyermeknevelői (bölcsődei) tapasztalata terelte a szülők célzottabb támogatásának irányába, majd saját praxisának megalapítására.
Szülőnek lenni állandó változást jelent, amivel nem mindig könnyű egyedül megbirkózni. Szülő-gyerek coachként célja támaszt nyújtani mindazoknak, akiknek küzdelmük, nehézségük vagy csak kérdésük adódik a gyereknevelés és a családi hétköznapok kérdéskörében.
A felelős döntéshozatal is gyakorlást kíván
„A gyerek még nem tudja, hogy mire van szüksége.” Ezzel a gyakran elhangzó mondattal részben egyet lehet érteni, de nem szabad elfelejtenünk, hogy arra szeretnénk nevelni a gyerekeinket, hogy idővel képesek legyenek átgondolt döntéseket hozni, ahhoz pedig gyakorlásra lesz szükségük. Nem elvárható egy kétévestől, hogy felelősséggel eldöntse, szüksége van-e napközbeni alvásra, vagy sem, de a belátási képességének a fejlődésére (ami alapvetően lassú, évekbe telik) nagy hatással lesz, ha beavatjuk a miértekbe. Ha szülői felsőbbrendűségünk bizonygatása helyett elmondjuk neki, hogy az izmainak pihenésre van szüksége, hogy a fejében mindjárt indul a mozi, azzal számára is érdekessé és érthetővé tehetjük az alvás fontosságát. Sőt, játékossá is válik a feladat, aminek következtében végül saját döntéseként egyezik bele, vesz részt a folyamatban. Ez is egyfajta gyakorlás már, különösen, ha neki is megengedjük az aktív részvételt, például ő nevezheti el, kívánhat jó éjt az egyes testrészeinek. A fantáziánk szárnyalhat minden együttműködést kívánó helyzetben. Ha a gyerek érzi a partnerséget, a nyitottságot, a közös nyelvet, maga fog beleegyezni a történésekbe, amelyek amúgy alkut nem tűrnek.
Partneri kommunikáció
Kommunikációnk kulcsfontosságú már a gyereknevelés kezdetekor is, a vitás helyzetek során pedig még inkább. A gyerekkel való beszélgetéseink (vagy monológjaink) készítik fel őt a várhatóra, adnak magyarázatot annak szükségességére, és fedik fel a következmények lehetőségét, amelyek a kicsik számára a kiszámíthatóságot és a biztonságot teremtik meg. Mindezek mellett pedig a szavaink adnak értelmet a bennünk végigfutó érzelmeknek, amelyeket a gyerekek különösen jól érzékelnek, azonban nem feltétlenül tudják megfelelően értelmezni őket.
Ha viszont összhangban vannak az érzéseink a mondanivalónkkal, a gyerekek többet értenek belőlük, mint azt gondolnánk. A viselkedésükkel (nem a személyükkel!) kapcsolatos nehézségeink megosztása partnerré teszi őket. Azt sugallja, hogy emberszámba vannak véve, azaz van hatásuk a környezetükre. Ha pedig ugyanilyen módon a megoldás megtalálásában is aktív részvételt teszünk lehetővé a számukra, az ötletelés és a döntéshozás izgalmával az együttműködésükre is sokkal nagyobb esélyünk lehet.
A problémafelvetés és -megoldás is lehet közös ügy
A gyerekek – legyenek akármilyen kicsik is – néha óriási meglepetéseket tudnak okozni a problémamegoldó ötleteikkel. Éppen ezért mindig érdemes őket is beavatni abba a problematikába, amit az ő hisztijük és szófogadatlanságuk generál. Olykor ők tudják a legjobban, hogy mi segíthet nekik az önálló öltözködésben, az időhúzás lerövidítésében, vagy épp a szabad játék utáni rendrakás tényleges megvalósulásában.
Ha lehetőséget teremtünk számukra, hogy aktív részesei legyenek a folyamatnak, az már önmagában jó érzést kelt bennük. Arra következtetnek belőle, hogy a felnőttek elismerik a kompetenciájukat, és lehetőséget adnak a gyakorlásra. Kifejezhetjük, hogy mi okoz nehézséget, rossz érzést akár bennünk, akár benne, és hogy miként tudnánk erre megoldást találni. Adhatunk mi is választási lehetőségeket, a nem megfelelő viselkedést követő következményötleteket, de fel is tehetjük a kérdést, hogy ő mit gondol ezekről. Nem lesz mindig jó ötlete, nem akar majd mindig részt venni ebben a feladatban, de gyakran mégis. És ilyenkor a megbeszéltek betartása is sokkal kívánatosabb lesz a számára. Minden ember könnyebben mond ellent másnak, mint saját magának, és szívesebben tartja be azokat a szabályokat, amelyeket önmaga állított. Idővel kellően felelőssé is ekképpen válhat.
Mitől lesz jó egy gyerek, ha egyszer pimasz és szófogadatlan?Lehet, hogy nem is baj, hogy nem fogad mindig szót és folyton elégedetlen?
Tovább olvasom
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
