Ezért félsz valójában a sötétben, meglepő a tudomány válasza

GettyImages-155003648

Kicsi koromban, sok gyerekhez hasonlóan, én is féltem a sötétben. Nem engedtem, hogy a szüleim becsukják a szobaajtót, nehogy teljes sötétség legyen a szobában. Azt képzeltem, hogy valami figyel engem a sötét foltok mélyéről. Könyörögtem a szüleimnek, hogy hagyják égve az előszobai lámpát, amíg el nem alszom. Azóta megértettem, hogyan működnek a villanyszámlák, ami vitathatatlanul ijesztőbb.

A sötéttől való félelem a gyermekkorhoz kötődik, óvodáskorban kezdődik, de leginkább 3 és 12 év közötti gyerekeknél fordul elő. Az sem ritka, hogy a probléma még felnőttkorban is elkíséri az embert. Ritkán előfordul velem is, annak ellenére, hogy az elmém már eloszlatta a sötétséggel kapcsolatos félelmeimet, még mindig vannak olyan pillanatok, amikor teljes sötétségben szorongást érzek.

De ha ez nem ritka, akkor mikor válik a sötéttől való normális félelem nagyobb problémává? Miért félünk egyáltalán a sötétben? Le lehet küzdeni a sötétségtől való félelmet? Utánajártam, mit érdemes a témáról tudni.

A felnőttek is félhetnek a sötétben

Egy LED-es lámpákra specializálódott vállalat szerint a 2020-ban megkérdezettek közel 50%-a mondta azt, hogy felnőttként fél a sötétben. Mint sok más szorongás, ha a félelem elkezdi zavarni a mindennapi életünket, akkor azt már érdemes közelebbről megvizsgálni.

A sötéttől való félelem és az álmatlanság gyakran kéz a kézben jár
A sötéttől való félelem és az álmatlanság gyakran kéz a kézben járSB Arts Media / Getty Images Hungary

A niktofóbia a sötéttől vagy az éjszakától való szélsőséges vagy irracionális félelem. A niktofóbiában szenvedő emberek tüneteit a sötétben tartózkodás vagy a sötéttel történő képzelgés válthatja ki. Ezek fizikai és érzelmi tünetek, amik a pánikrohamhoz hasonlóak: légzési nehézségek, mellkasi szorítás, remegés vagy reszketés, valamint a helyzetből való menekülés intenzív nyomása és a félelemmel szembeni tehetetlenség érzése. 

Akinek nincs ilyen kóros félelme a sötétségtől, azzal is előfordulhat, hogy nyugtalannak érezheti magát egy elsötétített térben, vagy jellemzően éjszaka kisebb szorongás tölti el. A niktofóbiában szenvedő személy legszélsőségesebb esetében még az alvási rutinját is felborítja, sőt szisztematikusan kerüli a sötét helyeket, például lemondhat a moziba járásról. Több szakértő megvizsgálta már, eredményeik szerint a niktofóbia és az álmatlanság összefügg: azoknál az embereknél, akiknek alvászavarai vannak, később niktofóbia is kialakulhat.

Sötétben félni: normális ez?

Az ember számos okból adódóan félhet a sötétben. Az évek során a kutatók több tudományos elméletet és lehetséges magyarázatot javasoltak. 

A sötéttől való félelem az emberiség legkorábbi napjaira nyúlik vissza.

Őseink hamar elfogadtak egy fő szabályt a túlélés érdekében: a sötét fedezéket nyújt a veszélyes ragadozóknak, akik a prédaállatok körül ólálkodnak, ezért érdemes őket inkább kerülni.

Ez a magyarázat is azt mutatja, hogy nem is annyira magától a sötétségtől félünk, hanem inkább az ismeretlentől és a láthatatlantól.

A Plos One folyóiratban megjelent tanulmány igazolja az összefüggést az oroszlánok éjszakai vadászati szokásai és az ember veleszületett, sötétségtől való félelme között. Ezek a ragadozók ugyanis jól látnak éjszaka is, míg a mi vizuális érzékelésünk nagymértékben korlátozottá válik. Úgy tűnik, hogy a villanykörte feltalálása óta még másfél évszázadnál is több időre van szükség ahhoz, hogy kinőjük az ösztönt, hogy megvédjük magunkat az éjszakai vadászoktól.

Stresszes vagy traumatikus események, a genetika, illetve ha a gyerek szorongó vagy túlságosan védelmező gondviselő közelében van, mindez növelheti a sötéttől való félelem kockázatát. Egyes szakértők pedig még arra is rámutattak, hogy sokan nem is tudják, hogy félnek a sötétben, és szorongásukat valami másnak tulajdonítják.

Léteznek-e kezelések a sötéttől való félelemre? 

Ha a sötétségtől való szorongásod vagy negatív érzésed hat hónapja vagy annál hosszabb ideje kezeletlen, érdemes lehet megvizsgálni a kezelési lehetőségeket. A kognitív viselkedésterápia segíthet megérteni a szorongások gyökerét, valamint azt is, hogy azok hogyan kapcsolódnak a sötéttől való félelemhez. A terápia segíthet az elme tréningezésében is, ami által pozitívabb vagy logikusabb megoldások is eszünkbe jutnak egy esetleges pánik idején. És ez segíthet enyhíteni a szégyenérzetet, ami a sötéttől való félelem miatt alakulhat ki. 

Szóba jöhet még az expozíciós viselkedésterápia is, amelynek lényege, hogy a résztvevő többször kiteszi magát a sötétnek, amíg az már nem aktiválja a félelmi reakciót. 2020-ban az expozíciós terápiáról – különösen az in vivo expozícióról, vagyis a félelemmel valós életben való szembenézésről – szóló számos tanulmány kimutatta, hogy a résztvevők 80-90%-a pozitívan reagált.

Kevésbé szélsőséges esetekben kipróbálhatók relaxációs technikák és a meditáció is. A mély légzés és a mindfulness segíthet a fizikai szorongásos tünetek kezelésében. Ha úgy gondolod, hogy te vagy gyermeked niktofóbiában szenved, fordulj orvoshoz vagy pszichológushoz, hogy megbeszéljétek a kezelési lehetőségeket. 

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!


Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.

MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!

Tekintsd meg ajánlatunkat,  kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra