Ezek a legnépszerűbb és legfurcsább fiúnevek

GettyImages-1323919156

Bár a Dallasban Bobby ideiglenes halála nagyon sokakat megrázott, mégsem sikerült anyakönyvezhető fiúnévkét kiharcolni a Bobbyt Magyarországon. Ezzel szemben a Több mint testőr című nagy sikerű opus bemutatása után Spanyolországban előszeretettel választották és választhatták fiúkeresztnévnek az elsőre kicsit hosszúnak, de annál imponálóbbnak tűnő Kevincostnert, így egybeírva, erősen latinos kiejtéssel.

Névválasztási szokásaink sok trend és ideológia mentén alakulnak. A László még mindig népszerű, de leginkább második keresztnévnek adott fiúnévként, ami mögött a tiszteletadás állhat nagyszülők vagy felmenők felé. Közben sokaknál vált alapvető szemponttá a nemzetközileg is értelmezhető jelleg. Ugyanakkor vannak, akik a hagyományőrzés okán szívesen nyúlnak vissza régi magyar, hosszú időre elfeledettnek hitt nevekhez.

Mindenesetre, ami furcsa, az furcsa!

Alap, hogy meglepődünk azon, hogy az Alap ma adható fiúnév hazánkban, de ha valakit ez hidegen hagy, azon csak benn akad már a lélegzete, hogy az Arzén is anyakönyvezhető keresztnév. De ha a lányom lehet Mercédesz, miért is ne lehetne a fiam Bentli? Hát lehet! Na, de az már sokkal kevésbé meglepő, hogy ügybuzgó honfitársaink nem siettek a Lada, Škoda vagy Trabant tulajdonneveket fiúnévvé anyakönyveztetni.

Mi van? Lenni vagy nem lenni, ez a kérdés nem semmi, igaz, Lemmi?
Mi van? Lenni vagy nem lenni, ez a kérdés nem semmi, igaz, Lemmi?Malcolm MacGregor / Getty Images Hungary

Divat a ritka

Akik teljesen biztosak akarnak lenni abban, hogy az ovis csoportban nem ismétlődik majd kisfiuk neve, leginkább talán a következő, Magyarországon hivatalosan is választható fiúnevek közül mazsolázzanak: Tonuzóba, Srídhara, Zebadiás, Zotmund, Vezekény, Prahlád, Ragnar, Pellegrin, Korbinián.

Maradt pár, ami elgondolkodtató

  • Vannak olyanok keresztnévként funkcionáló szóalakok, amelyek azt a képzetet keltik az emberben, mintha a szó végéről lemaradt volna az utolsó betű: Ond, Naftali.
  • Vannak a latin sorozatok ihletettségében született nevek: Orlandó, Lorenzó, Armandó, Álváró, Ernesztó.
  • Vannak, az ambiciózus és elfogult szülők kiváltságos sorsra predesztinált fiának potenciálisan beillő nevei: Napóleon, Cézár, Hannibál, Augusztusz, Ciceró, Dante.
  • Vannak, a lánynevekhez hasonlóan, olyanok, amelyeket más szövegkörnyezetből ismerünk, de talán nem tévedek, ha azt mondom, nem jutott volna eszembe fiúnévként, ha ország, város, fiú, lányt játszunk: Torna, Vulkán, Tenger, Vérbulcsú.
  • Vannak a földrajzi helyeket jelölő, de fiúnévként is adható tulajdonneveink: Vértes, Tétény, Buda, Solymár, Tarcsa, Ipoly.
  • És vannak azok a nevek, amelyekben egy betűt, mintha félreütöttek volna: Zombor, Terenc, Lemmi.
„Ez most a neve, vagy ott lakik?
„Ez most a neve, vagy ott lakik?” Morsa Images / Getty Images Hungary

Népszerűség

A leggyakrabban adott fiúnevek toplistája őrületesen sokat nem változott az elmúlt időkben, inkább csak azt mondhatnánk talán, hogy a mezőny elején történtek mocorgások:

2000

Az ezredfordulón a sorrend az első 15 név esetében a következő volt gyakoriság szerint: Dániel, Dávid, Bence, Máté, Tamás, Péter, Balázs, Ádám, Márk, László, Zoltán, Patrik, Gergő, Gábor, Krisztián.

2020

Két évtized alatt a sorrend valamennyit módosult, és pár új elem is érkezett a listába:

Bence, Máté, Dominik, Levente, Noel, Dániel, Zalán, Marcell, Olivér, Ádám, Milán, Dávid, Botond, Benett, Áron, Zsombor, Balázs, Márk, Péter, Kristóf.

Manapság

Ha csak az elmúlt 5-6 évet nézzük, a változás még csekélyebb, ebben az időszakban a TOP 10-es lista helyein az alábbi 13 fiú keresztnév osztozott: Bence, Máté, Levente, Dominik, Marcell, Noel, Olivér, Levente, Ádám, Dániel, Dávid, Zalán, Milán.

A Bence hatalmas karriert futott be, múlni nem akaró népszerűséggel, büszkén feszített a lista élén közel 2 évtizeden át. 2003 óta uralta a rangsort, de 2021-re a Levente, a Máté, és a Dominik nevek is beelőzték.

Mindenkinek boldog névnapot kívánunk!

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra