A nyolcvanas évek esszenciáját tökéletesen leképezik a korabeli panellakások műanyag tárgyai a tömeggyártás hajnaláról, valamint az olyan, ma már kétesnek tűnő funkcióval rendelkező eszközök, melyek nélkül akkoriban aligha lehetett volna működőképes egy háztartás. És akkor a szovjet eredetű csecsebecsékről még nem is beszéltünk, mivel minimum egy garnitúra matrjoska baba szettnek mindenhol el kellett férnie.
Mindent beépítünk, jó lesz
Lakáshoz jutni sosem volt egyszerű, de a szocializmusban létezett két olyan intézmény ebben a témakörben (is), ami mára teljesen kuriózummá vált. Az egyik a tanácsi lakások egyfajta bérlakásrendszere, amely folyamatosan termelte az újabbnál újabb paneleket, majd a lakásokat kiutalta a türelmetlenül várakozó családoknak. A másik, mely ennek nyomán alakult ki, a lakáscsere intézménye, amely úgy próbálta kielégíteni az egyéni igényeket, mint amikor Rachel szolgálta fel az italokat a Jóbarátokban: nem jót és nem jó helyre.
Az újabb és újabb lakások egy kaptafára készültek, persze kissé más elrendezéssel és felszereléssel rendelkeznek (ami nyilván most is pontosan úgy néz ki, mint akkoriban), viszont a gyári konyhaszekrény, tapéta és a padlószőnyeg kivitele megpróbálta az aktuális divatot hozni. A lakásépítés alaptörekvése volt a kulcsrakész állapot, ami rengeteg egyenmegoldást hívott életre, például a beépített gardrób- és konyhaszekrényeket, tűzhelyt. Néha kissé elszámolták magukat a tervezők, ezért létezett egy garnitúra tízemeletes lakásforma, ahol olyan picik voltak a konyhák, hogy a helykihasználást beépített, lehajtható asztallal próbálták helyrebillenteni.
Ami mindenképpen hiányzott ezekből, az a költséges minőségi anyag: parketta helyett padlószőnyeg, járólap helyett linóleum, és a többi.
A nyolcvanas évek hajnalán ebből érdekes változatok jöttek létre, leginkább különböző virágmintás tapétákkal, nagyvirágos drapp gyerekszobákkal, kék linóleummal, piros-fehér konyhaszekrényekkel,
melyek a hatvanas években készült sci-fi filmek dizájnját valósították meg. Ahol volt csempe, szigorúan fehér kivitelű, ezért jellemző látványossága volt az akkori lakásoknak a csempematrica, mely kicsit személyre szabta ezt a semmilyen látványt. A csupasz betonfalakat pedig sokszor lambériával dobták fel, amire különböző matricákat illet ragasztani. A szobák falán pedig nem egy ízben ott pompázott a posztertapéta pálmafás vagy vízeséses mintázattal.
Természetesen volt egy eszményi kép arról, hogyan is kell kinéznie egy jó szocialista család életterének, és ez többé-kevésbé meg is valósult, hiszen a vásárolható tárgyak és eszközök köre nem nyújtott túl sok alternatívát a hiánygazdálkodás idején.
Műszaki cikkeink és a szocialista mintalakás
Az akkoriban uralkodó divatirányzat megnevezését nyugodtan mondhatjuk általános szocreálnak, ami egyrészt néhány évtizeddel lemaradva, de koppintott a nyugati áramlatokból, másrészről a szovjet elképzelésből is táplálkozott – főleg technológiai szempontból.
1981-ben adták ki a méltán népszerű Gazdálkodj okosan társasjáték „frissítését”, melyben a megvásárolható mintalakást is újradizájnolták – ezt nevezhetjük a korabeli lakáskultúra csimborasszójának. Az eredeti, hatvanas évekbeli verzióhoz képest jelentős a változás: már megjelenik benne a tévékészülék, az automata mosógép és a telefon is.
De tegyük hozzá, ez egy kissé csúsztatás, az évtized elején egyáltalán nem volt általános, hogy mindenkinek telefonja vagy elöltöltős mosógépe legyen, sőt, a műszaki cikkek márkái is megálltak a hazai szocialista ipar választékánál, a Hajdúnál vagy a Videotonnál, illetve a szovjet Szaratovnál. Egészen 1988-ig, amikor is a világútlevél bevezetésével megnyílt Ausztria felé a hanyatló nyugat kapuja, és elindult az úgynevezett Gorenje-turizmus.
Mondhatjuk, innentől már itthon is volt hűtőláda, mikró, fritőz és videómagnó, de gyakorlatilag bármi, ami felfért egy 1200-es Lada tetejére.
A műszaki cikkek közül volt néhány ideáltipikusnak mondható, mint a Junoszt tv beltéri antennával vagy a Szokol zsebrádió, a lemezjátszó (a tű mindig eltört) Neoton-lemezekkel, a kazettás magnó és az ehhez készülő kazettatartó-állványok, az évtized közepén pedig megjelentek a Commodore 64 számítógépek, videómagnók. Szerencsétlen fejezete a televíziógyártásnak a Videoton első színes készüléke, a Color Star, mely hajlamos volt felrobbanni. Ennek hiányában viszont minden akkori televíziós műsort csak fekete-fehérben látott a nagyközönség, például a Sandokant vagy a Tündér Lalát.
Ha egy máig nagy hatást gyakorló tárgyat kellene mondani, az minden bizonnyal az asztali grillsütő („bolgár mikró”) lenne:
aluvázban egy fűtőszál, benne egy darab rács kihúzható tálcára szerelve, valamint egy ezt mozgató kétágú alumíniumalkalmatosság. Ez a szerkezet hozza létre a földkerekség legjobb melegszendvicseit, és még most is gyártják.
Szomszédok Gazdagréten, avagy a vegytiszta panelérzés
Már a nyolcvanas évek második felére datálódik a Szomszédok teleregény, amely a frissen felhúzott gazdagréti lakótelep mindennapjait mutatja be. A filmsorozat a 2010-es években ismét virágkorát élte.
Gyönyörű generál panellakásokat láthatunk a kötelező darabokkal, amilyen a bársony vagy csíkos szövetű kihúzható rekamié, a puffok, nádból készült virágállványok és karosszékek, vagy a 70-es évekből rekvirált műbőr dizájnszékek és a narancssárga félgömb lámpabúra; de ami sosem hiányozhatott egy panelből, az a pilleszék.
Pilleszék nélkül ugyanis nem létezett akkoriban otthon, ahogy az sem, hogy ennek a homokóra formájú ülőkének a belsejébe rejtettek tárgyakat. Ez valahogy olyan mindennapos dolog volt, mint a műanyag palackba töltött pálinka/házi bor vagy a fagylaltos dobozban tárolt pörkölt.
Kizárt, hogy létezett olyan háztartás, ahol nem tartottak zacskóstej-tartót, mivel még nem volt dobozos tej.
Egyébként a zacskós tej is egyfajta hungarikum, de a tejtartó, mely erre az abszolút használhatatlan entitás kezelésére szolgált, tényleg mindenhol megtalálható volt kétféle kivitelben.
Néhány tárgy nélkül nem is beszélhetünk akkori lakáskultúráról, ezek pedig az összecsukható pohár, a hamutartó – mely akkor is állt az asztalon, ha egyébként senki nem dohányzott a háziak közül –, a szódás- és habszifon, a „kotyogós” kávéfőző és az újságtartó.
Szocialista gyerekszobák
Bár egy pénzügyi reklám körülbelül egy évtizede felkapta a nyelvét nyújtó kutyás perselyt, de a nyolcvanas években ez annyira kötelező darabja volt egy kisdiák szobájának, mint a pengére vasalt úttörőing és a szigorúan nejlonból készült piros vagy kék nyakkendő a síptartóval.
A panellakások kiutalásakor a családok általában csak akkor kaptak 2 és fél szobát, ha a gyerekek minimum ketten ellenkező neműek voltak, így a helykihasználás érdekében sokszor emeletes ágyat is találhattunk. A gyerekszobák berendezése a konyhaszekrényhez hasonlóan pozdorjalemezből gyártott és színes műanyag fóliával takart, kerek fogantyúkkal ellátott szekrénysor volt beépített íróasztallal.
A ’80-as évek gyerekei számos dolgot gyűjtöttek, például takarékbélyegeket egy erre szakosodott gyűjtőfüzetben, a Donald-rágóban található mini képregényeket, üdítős kupakokat és matricákat. A nagyobbak a másolt kazettákat, posztereket és – bár nem gyűjtötték, csak gyűlt – a walkmanhez használatos ceruzaelemeket.
A szerencsésebbeknek egy ilyen robot is állt a szobájában:
Bár később megjelent a Barbie vagy a Matchbox, egy Monchhichi nélkül nem létezhetett lányos gyerekszoba. Ebben az Ullmann Mónika által jegyzett Monchhichi-dalnak is biztos óriási szerepe volt.
A nyolcvanas évek gyerekei már legóztak, sokuknak volt a nyakába akasztható lakáskulcsa, rotringja, változtatható színű golyóstolla és illatos radírja – ezek mind annyira a korhoz tartoztak, mint a banánülés vagy a BMX, amit a szánkóval felváltva tartott egy jó panellakó a ház fachokra osztott pincéjében – ha jutott neki.
