Ismerkedni régen sem volt egyszerű, de dédanyáink és dédapáink akkor is feltalálták magukat, ha a báli szezonban épp nem sikerült egyetlen valamirevaló kérőt vagy úrileányt sem behálózni.
„CSINOS, karcsú, 44 éves özvegy megismerkedne nyugdíjképes, kizárólag úriemberrel, ki jólelkű, otthonát szerető feleséget óhajt. Hozománya tizenötmillió készpénz, 17 hold föld, kettőszoba berendezés, perzsaszőnyeggel, 12 személyes ezüsttel felszerelve.” „HÖLGYEIM! Akadna-e jószívű, ki befogadna otthonába egy tönkrement, házasságában csalódott villanyszerelőt. Vallás, gyermek nem akadály. Kor 30-tól 50-ig. Nem fogja megbánni.”
„Nem túrom folyton-folyvást a földet”
Az 1900-as évek elején megszaporodtak a lapokban a társkereső hirdetések. Iparosok, gazdatisztek, mozdonyvezetők, földbirtokosok ecsetelték jó tulajdonságaikat, arra várva, hogy egy tisztes hozománnyal rendelkező, kifogástalan múltú úrilány vagy tehetős özvegyasszony éppen az ő hirdetésüket olvasva fog tollat ragadni: „HÖLGYEIM! Harminchat éves, nőtlen, keresztény földbirtokos, tart. főhadnagy vagyok. Saját új villámban lakom. Jövedelmemnek csak negyedrészét szoktam elkölteni évente, melyből két hónapot külföldön töltök. Tudok lelkesülni a szépért is, nem túrom folyton-folyvást a földet, de azért nem vagyok könnyelmű ember, mutatja, hogy jövedelmemből sokat megtakarítok. Mások mondják, jó természetemnél fogva szerencsés lesz az a leány vagy asszony, aki feleségem lesz. Vagyonát nem nézem, csak jó családból való legyen, igazán úrinő, 20–30 éves között. Kedves, szeretetre méltó, lelkierényben gazdag, ki mellett boldogan el tudnám tölteni életemet.”
„Ki szabadon rendelkezik cirka 200 millióval”
Feltűnő, hogy a hirdetésekben külső tulajdonságokról szinte soha nem esik szó. Legjobb esetben is „csinos” a leány, vagy „fess” az úriember, esetleg még a hajszínt megemlítik, de úgy tűnik, a külső tulajdonságoknál sokkalta fontosabb volt a vagyoni helyzet vagy a társadalmi rang. Az iparosok, vendéglősök és kereskedők sokszor abban reménykedtek, hogy a hozomány révén fog majd beindulni a vállalkozásuk, és ezt nem is titkolták: „HÁZTULAJDONOS vendéglővel, vasöntödével, 39 éves keresztény vagyok. Házasságra lépnék oly nővel, ki szabadon rendelkezik cirka 200 millióval, hozomány telekkönyvileg biztosítva, kis korkülönbség és gyermek nem akadály, személyes információs leveleket kérek.” „Egypár száz milliót” megért a házasság annak a „HARMINCKÉTÉVES keresztény, elsőrendű fűszer- és csemegeüzlet tulajdonos”-nak is, aki „nőül venne oly keresztény úrhölgyet, ki az üzlet nagyobbitásához egypár száz milliót befektetne.”
„Három autós jó barát nősülni és boldogulni kíván”
A vasutasok, gazdatisztek, tüzérhadnagyok álma leginkább az volt, hogy a társadalmi ranglétrán feljebb emelkedjenek. Ehhez kiváló ugródeszkának bizonyulhatott egy elszegényedett arisztokrata családból származó nővel kötött házasság. De olyan hirdető is akadt, akinek rangja ugyan volt („MÉLTÓSÁGOS rangú, előkelő megjelenésü, negyvenes, nőtlen államhivatalnok megnősülne”), vagyona viszont aligha. Mint ahogy a következő hirdetés feladója sem igazán tudott semmit felkínálni a kereszténységén kívül: „Melyik 30–36 éves vagyonos zsidónő óhajt keresztény földbirtokos tisztviselő felesége lenni? »Vérfrissítés« jeligére főkiadóba.” Mások az autójukkal próbáltak meg vonzóbbnak tűnni (akárcsak manapság): „Három autós jóbarát nősülni és boldogulni kíván. Házias, csinos, némi vagyonnal biró leányok, leányos anyák, vidékről is írjanak.”
„Nemcsak a vagyonomat, hanem engem is megbecsülne”
A hozomány kulcskérdés volt a házasság szempontjából. Tudta ezt az a tehetős leány is, aki 1925-ben a Pesti Hírlapban az alábbi szöveggel kereste jövendőbelijét: „URAIM! Bátortalanul, félve nyújtom kezemet önök felé, nem szeretnék »hozományvadász« felesége lenni. KERESZTÉNY FÉLÁRVA URILEÁNY VAGYOK, huszonkétéves, házias nevelésű. AZONNALI HOZOMÁNYOM EGYMILLIÁRDOT MEGHALADJA, özvegy édesanyámnak földbirtoka, háza van. Olyan keresztény úriemberhez mennék feleségül, aki nemcsak vagyonomat, hanem engem is megbecsülne.”
Viszonylag kevesen akadtak, akik szerelemből házasodtak, s akadt, aki nem is rejtette véka alá, hogy ha a jövendőbelijének nincs hozománya, legalább szakképzett legyen: „Fényképészetben szakképzett leányt hozomány nélkül is feleségül veszem” – ígérte például egy fényképész. A házasságközvetítő irodák is elismerték, hogy nem lényegtelen a kérdés: „Igaz, hogy a férfiak legnagyobb része hozományt kíván, de azért tessék elhinni, vannak még férfiak, akik a lelki értéket, a jó tulajdonságokat minden hozománynál többre becsülik” – írta a 25 éve fennálló Davidovics házasságközvetítő iroda egy hirdetésben.
„Némi testi hibával, házasság céljából”
Hozomány nélkül nehezebb volt férjet találni, de a jó külsejű, csinos lányok azért reménykedhettek. Ha pedig se hozomány, se csinos arc nem jutott valakinek, maradtak a testi hibás férfiak. Akadt olyan szegény lány, aki maga vallotta be hirdetésében, hogy számára az efféle probléma nem jelent akadályt: „URAK! Fiatal, tisztességes, vagyontalan urilány vagyok. Kinek volna szüksége Önök közül megértő, hűséges feleségre, egy-két árvájának szerető, gondos anyára? A meleg családi otthon utáni vágy kényszerít ezen lépésre. Így megérthetik, hogy bennem bárki, lehet idősebb is, kisebb testi hibával, nagyon szerető, hűséges hitvest talál.” De tudta ezt az a „harminchétéves önálló iparos”, aki „némi testi hibával, házasság céljából” keresett „egy tiszta multu nőt, csekély hozománnyal”.
Az is megesett, hogy a hirdető már az újságban bevallotta, hogy impotens: „PLATÓI szerelmű, 37 éves iparos legényember, szeretne intelligens, testi hibával levő leányoktól komoly házassági ajánlatokat, fényképpel és hozomány megjelölésével.” A testi hibás, ám gazdag leányok, ha el tudták fogadni az alkut, a társadalmilag elfogadott feleségstátuszt élvezhették, a testi hibás szegény leányoknak viszont sokszor legfeljebb a prostitúció maradt.
Társ- és szexpartnerkereső hirdetések
Az sem szorult ki az újságok hasábjairól, aki házassági tervek nélkül akart ismerkedni, kevésbé komoly kapcsolatra vagy egyéjszakás kalandra vágyott, esetleg anyagi ellenszolgáltatás fejében keresett partnert. A „Levelezés” rovatba már 1908-ban belefértek az efféle ajánlatok:
„HÖLGYEIM! Melyik szép asszony segítene szépnek mondott szőke medikus pénzszükségén?”
(Úri fiú jeligére.) Vagy Tüzes szempár ajánlata: „URAIM! Egy rendkívül csinos, szép fiatal úrileányka óhajtja a barátságát azon előkelő gavallér úriembernek, ki hajlandó őt azonnal kisegíteni.” Ezek a hirdetők alig burkoltan jelezték, hogy szexuális szolgáltatást nyújtanak pénzért cserébe, de természetesen olyan is akadt, aki szexelni szeretett volna, pénze viszont nem volt rá: „KÖZÉPTERMETŰ 45 éves jómodoru férfi vagyok, intim barátságát keresem oly hölgynek, kit e lépésre nem anyagi érdek vezényel, hanem kölcsönös egymást megértés, kivel hetenkint egyszer a fővárosban találkozhatnék.” Miki 1932-ben viszont legalább humoránál volt: „Templom egere esti cincogásokhoz csinos partnernőt keres.”
Sugar daddyk régen
Nem ritka, hogy egészen fiatal, tizenéves lányok keresték idősebb gavallérok ismeretségét hirdetések útján. „KÉT tan. leány korrekt uri emberek érdeknélküli ismeretségét keresi házasság céljából. Unatkozunk 40880 jeligére főkiadóba.” A szereposztó dívány is megjelenik a hirdetésekben: „16 ÉVES leány, jelenleg hivatalnoknál oly úriember barátságát keresi, ki őt a szinipályára kiképeztetné.” Mások szintén színésznői babérokra vágyó fiatal lányokat kerestek, azzal a céllal, hogy elvegyék a szüzességüket:
„Egy gavallér orvos kiképeztetne egy olyan 16-17 éves, szép leányt színi vagy egyéb pályára, akinek ő lenne az első ismeretség.”
Van, aki mindössze egy tavaszi kosztüm árát kéri „barátságáért” cserébe, mint az a „19 éves barna hivatalnoknő” is, aki a következő hirdetést adta fel: „ŐSZINTE barátnője lennék azon úriembernek, ki hajlandó lenne a tavaszi kosztümöm árát kifizetni.” S olyan nő is akad, aki „éltes özvegy” létére „egyetértve szeretnék nemesszívű ékes urat keblemre ölelni”, bármit is jelentsen ez.
A „Maison Légrády”
A fenti hirdetések a Pesti Hírlap 1925-ös évfolyamában jelentek meg. A lap szinte minden típusú hirdetésnek helyet adott, szavanként öt fillérért: kétes hírű bábák nem is annyira homályos reklámjai („Hölgyeknek segélyt, tanácsot nyújtok titoktartás mellett. Felvétel lebetegedésre. Justhné, ok.szülésznő” , vagy: „HÖLGYEKNEK vérzavarok ellen legjobb szer kapható Berlini maszszírozónőnél 6 és 8 koronáért. Dohány-utca 82”) éppúgy megfértek benne, mint prostituáltak masszírozásnak nevezett ajánlatai: „Fiatal török leány masszíroz hölgyeket”, „Két masszírozónő hölgyeknek”, „Vidéki özvegy lakásán masszíroz hölgyeket” – az „urakat” ugyan lemaradt, de a korszakban mindenki tudhatta, miről van szó. A lapot ezért számtalan kritika érte: a tulajdonos Légrády testvérek és a korszak hírhedt luxusbordélyháza, a Maison Frida nyomán csak „Maison Légrády”-ként emlegették.
