Ezek a percek pedig nem mélyebb témákról, a gyereket foglalkoztató kérdésekről szólnak, hanem jó eséllyel, hogy megmosta-e a fogát, és miért lett hármas a matekdolgozat. Ha egészen kicsi korától nem szoktatjuk ahhoz, hogy kíváncsiak vagyunk arra, ami történt vele napközben, ne várjuk el, hogy majd kamaszként megossza velünk a titkait.
Ha mi mesélünk, ő is megnyílik
Az otthonunkban töltött időnek jó esetben arról kellene szólnia, hogy azokkal vagyunk együtt, akik a legfontosabbak. Sok esetben azonban csupán az történik, hogy fizikailag jelen vagyunk és teljesítjük kötelességeinket, ám nincs valódi interakció.
„A család legfontosabb funkciója az lenne, hogy egymás szeretetét megéljük” – mondja Csizmadia Dóra pszichológus. „Ha tudna örülni a szülő és a gyerek a másiknak, amikor hazaérnek, és ezt akár fizikailag is képes lenne kifejezni, mondjuk, egy öleléssel, egy simogatással. Ezek nagyon fontos pillanatok, hiszen az egész napos távollét után újra találkozunk.”
Ezzel szemben sok családban csak annyi hangzik el, hogy „Hányast hoztál?”, a legfőbb téma pedig a gyerek teljesítménye.
Az nem beszélgetés, ha a szülő faggatja, hogy mi volt az iskolában, hanem vallatás, éppen ezért ne lepődjünk meg, ha a gyerek ingerülten fog reagálni.
„Ha mi is adunk magunkból, a napunkból, ő is könnyebben fog megnyílni” – javasolja a szakértő. „Bátran meséljünk, mi minden történt velünk, és ez őt is bátorítani fogja arra, hogy a saját élményeiről beszámoljon. Sokat segít – és bizonyítja, hogy odafigyelünk rá –, ha néhány tükröző mondattal biztosítjuk, hogy értjük a lényegét a mondandójának. Így érezni fogja, hogy valóban ott van a figyelmünk.”
A vacsoraasztalnál már ne az iskola legyen a téma
Az, hogy a szülőknek kevés ideje van, sajnos gyakori, ugyanakkor meg lehet találni az időt és a teret, amikor mégiscsak tudunk a gyerekkel szót váltani.
„Be lehet például vonni őket a vacsorakészítésbe, így már együtt vagyunk, és tudunk szót váltani” – veti fel Csizmadia Dóra. „Ha a szülő nem a saját feladatába van bezárva – például a főzésbe –, hanem osztozik a család a feladatokon, az étel is hamarabb kész van, és már legalább fél órát együtt töltöttünk. Én nagyon híve vagyok a közös étkezésnek, és mindezt kütyümentesen, mivel úgy gondolom, az a napi 7 perc, ami a felmérésben szerepel, tovább csökkent a telefonoknak, tableteknek köszönhetően. Illetve a tévé se menjen háttérnek, mert így kevésbé tudunk egymásra figyelni; ha ragaszkodunk valamilyen hanghatáshoz, inkább kapcsoljunk be zenét.”
Az asztal körül pedig ne az iskola legyen a téma; miután a gyerek hazaért és megírta a leckét, nem akar már ezzel a témával foglalkozni, és fontos, hogy lássuk, ez az érzése jogos.
A terített asztalon kívül jó lehetőséget ad kisebb gyerekeknél az esti altatás, hogy meséljen a napjáról, illetve nagyobbakkal bevezethetjük, hogy esténként mindenki elmondja, mi volt a napjában a legjobb, mi töltötte el szomorúsággal, aggodalommal, örömmel, vagy miért hálás.
Nem beszélünk a gyerekkel, inkább vitatkozunk
Sajnos, gyakran előfordul, hogy a beszélgetés egy idő után feszültté válik. Vannak olyan technikák, amelyekkel ezt elkerülhetjük, de ha már vitára kerül a sor, akkor sem mindegy, hogyan fogalmazunk.
A szülőknek nagy szüksége lenne a feszültség levezetésére – például önismereti munkával, sporttal –, hogy aztán ne otthon robbanjon a bomba.
„Ha a gyerek azt tapasztalja, hogy a beszélgetés végeredménye üvöltözés lesz, inkább kerülni fogja ezeket az alkalmakat – hívja fel a figyelmet szakértőnk. El lehet mondani, ha szeretnénk, hogy valamin változtasson, de nem mindegy, milyen módon. Szoktam javasolni például a szendvicstechnikát. Becsomagoljuk a mondandónkat, és jelezzük, hogy fontos a kapcsolat, pozitív érzelmeket is kifejezünk, így könnyebben emészthető a másik számára. Például: »Nagyon szép rendben tartod a könyveidet, kérlek, hogy tedd el a ruháidat a helyükre, hiszen ezt már meg tudod csinálni. A múltkor is elpakoltál szépen, és összehajtogattad őket.«”
„Így nem ledorongoljuk, hanem sokkal inkább megerősítjük. Kerüljük az olyan típusú mondatokat is, hogy »én mindent megcsinálok, ti pedig arra nem vagytok képesek, hogy…«. Ez egyrészt lekicsinylő, másrészt olyanért várunk el elismerést, ami a gyereknek születésétől természetes, nevezetesen, hogy gondoskodunk róla.”
„Ha azt szeretnénk, hogy a gyerekünkkel őszinte kapcsolatunk legyen, amelyben van lehetőség megosztani a gondolatainkat, minél kisebb korban kezdjük el az erre való nevelést. Abban az esetben, ha a gyerek rendszeresen azt hallja, amikor valamit el akar mesélni, hogy »nem érek rá, majd később«, idővel leszokik arról, hogy felénk forduljon a gondolataival, és ennek az a legnagyobb veszélye, hogy akkor sem szól majd, amikor nagy szükség lenne a szülőre” – hangsúlyozta a pszichológus.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
