nő nem akar gyereket

Jó ideje tudjuk, hogy azért születtünk szélesebb csípővel, hogy jó sok gyereket ki tudjunk hordani és meg tudjunk szülni. Ezt várja tőlünk a társadalom is. Az evolúciós késztetés, az anyai ösztön is ebbe az irányba visz: minél több egészséges utód világra hozása és felnevelése a cél. Hosszú évszázadokig a nőknek a fogamzásgátlás minden formájának tiltása miatt nem volt választása, egyáltalán akar-e anyává válni. Most, 2021-ben viszont igenis van választásunk. És ez nagyon sokaknak nem tetszik. Jellemzően azoknak, akik másokra mutogatva szeretik bebiztosítani a boldogabb jövőt. 

Arra szinte mindannyian fel tudunk sorolni pár okot – legyen az szörnyű, mint például legalább lesz, aki szeret engem, vagy épp szívmelengető –, hogy egy nő miért szeretne gyereket. Azzal a táborral viszont kevésbé foglalkozunk, amelyik kimondja, hogy nem akar szülni soha életében, vagy pont megelégszik azzal az egy gyerekével, aki van. Itt az ideje, hogy meghallgassuk őket, ugyanis ők is a társadalom értékes tagjai, és számít a véleményük. Miközben saját motivációikról mesélnek, egyfajta tükröt is tartanak jelenlegi világunk elé, amibe fájdalmas lehet belenézni, de mindenképpen érdemes. 

Az Y generáció új típusú nemzedék, ide számítjuk az 1980 és 2000 között születetteket. Számukra a technológia világa közeli és ismerős, önbizalmuk erős, képesek önállóan döntéseket hozni, ugyanakkor közülük kerülnek ki a Pán Péter-szindrómás, későn felnövő, sokáig a mamahotel kényelmét élvező felnőttek is. Hiányzik belőlük a szüleikre még jellemző teljes önfeláldozás a haza, a robot vagy a közösség oltárán. Az Urban Institute adatai szerint 2007 és 2012 között a húszas éveiben járó anyák szüléseinek száma 15 százalékkal csökkent. A Pew Research Center elemzése alapján a tendencia már 1970 óta észlelhető az Egyesült Államokban, hiszen kétszer annyi nő mond le a gyerekvállalásról, mint korábban. Hogy miért? Soroljuk!

Így is tele van a bolygó

Azok, akik valóban felelősen gondolkodnak és aggódnak a globális felmelegedés, illetve a Föld túlnépesedése miatt, lehet, hogy lemondanak a gyerekvállalásról. Félnek attól, milyen világban nőne fel az utódjuk, lenne-e friss levegő, tiszta víz, ráadásul nem akarnak hozzájárulni a bolygót ellepő embertömeghez sem. Akik között rengeteg rossz ember él, akik akár gyerekként is olyan emlékeket hagytak egyesekben, amit nem kívánnának senki másnak. 

Át nem ruházható felelősség

Nem kérdés, hogy gyereket vállalni, felnevelni baromi ijesztő. Nem lehet visszavinni. Még azokat a szülőket is elfogja a rettegés, akik mindent megtettek a kisbabájukért, és alig várták, hogy végre világra jöjjön. Félelmetes felelősnek lenni egy komplett, magatehetetlen élőlény testi és lelki boldogságáért. Nem egy napig vagy egy hétig, hanem egy egész életen át. Nincs szünet. Nincs olyan tevékenységünk, mondatunk, ami így vagy úgy, de ne lenne hatással a gyerekünk életére. Ránk nehezedik a nyomás, hogy minél jobb szülők és emberek legyünk, csakis jó döntéseket hozzunk, ezzel pedig nem mindenki tud megbirkózni. 

A segítség hiánya

Közhelyesen sokat emlegetjük a szinte kihalt nagycsaládokat, pedig olyan megtartó erőt képviseltek, ami bátrabbá tette a párokat. A lakhatás, a gyerekvigyázás gondja nem egy vagy két emberre hárult, így a fiatalok nagyobb biztonságban érezték magukat. Ma például egy egyedülálló anyának extrém nehéz elboldogulnia, és a nagyszülők sem feltétlenül várják, hogy segíthessenek. 

A terhesség és a szülés túl ijesztő

Manapság úgy növünk fel, hogy sem a születés, sem a halál nincs elérhető, látható, átélhető közelségben. Ez szintén az elmagányosodás számlájára írható, ráadásul mindenki igyekszik megkímélni a gyerekét vagy magát az ijesztő, sokkoló eseményektől. Csak abba nem gondolunk bele, hogy ezek pont azért verik ki ennyire a biztosítékot, mert nem vagyunk hozzájuk szokva. Mi nem láttuk a nagyszüleinket a tisztaszobában felravatalozva, nem néztük végig, hogy születik meg egy emberi lény. Kifejezetten bizarrnak tűnhet, hogy gondosan ápolt testünk felpuffad, mindenféle fájdalmak, furcsaságok történnek vele, majd egy elementáris erejű kataklizma kitép belőlünk egy emberi lényt. Utána pedig ott maradunk egy olyan testtel, ami rossz esetben köszönőviszonyban sincs a kilenc hónappal azelőttivel, s amit a médiában a mai napig lenéznek, megszégyenítenek. No és hol vannak még a nehéz terhességek, traumatikus szülések, betegségek vagy a szülések halálozási arányai?

Diákhitel mellé gyerek is?

Az egyik leggyakoribb ok az anyagi lehetőségek hiánya. Egy gyereket nagyon sokba kerül felnevelni, kezdve azzal, hogy tisztességes lakhatásra van szükségünk hozzá és biztos jövedelemre. Ez azoknak, akik még a diákhitelük törlesztőrészleteivel bajlódnak, túl nagy terhet jelent. Pláne egy olyan világban, ahol a munkahelyek és körülmények folyamatosan változnak. Egy olyan világban, ahol a nők még mindig kevesebbet keresnek, és ahol az állásinterjúkon rosszabb esélyekkel indulnak, ha gyerekük van. Ha a család és a karrier a sok hangzatos szlogen ellenére sem összeegyeztethető. 

A család helyhez köt

Persze magunkra lehet kötözni a gyereket és be lehet utazni úgy is a világot, azért nem ez a jellemző életforma. A terhesség során a hormonok miatt biztonságra vágyunk, gyerekszobára, egy fészekre, ahol csak a babázásra tudunk fókuszálni. A gyerek kvázi leláncol. Egy városba, egy utcába, egy lakásba, egyetlen szobába. Miközben egyre több fiatalnak igénye a világlátottság, a különböző kultúrák megismerése, vagy csak a szabadság tudata, hogy akkor és oda megy, ahová szeretne. Mindez elveszik a felelős családanyaságban. 

Mi van, ha elválunk?

A mai kapcsolatok nem egy életre szólóan köttetnek. Nincs is erre akkora igényünk. Éppen ezért a legtöbben nem tartják elég érettnek a kapcsolatukat a gyerekvállalásra, ami, akárhogy is nézzük, jelentős terhet jelent. Félnek attól, hogy párjuk nem kívánja majd őket, nem lesznek képesek összetartani, s akkor a gyereknek át kell esnie egy váláson, majd aztán az érkező párkapcsolatok érzelmi hullámvasútján is. 

A gyerekek idegesítőek

Egyetlen szülő sem vitatkozna ezzel. Akármelyik korban képesek öt másodperc alatt az idegösszeomlás szélére kergetni minket. A szülők pedig azok a lények, akik ez elől nem menekülhetnek. Folyamatosan teljesíteniük kell, türelmesnek, kedvesnek, önfeláldozónak lenniük. Akkor is, ha a gyerek órákig üvölt, nem jó neki semmi, vészhelyzetekbe sodorja magát, vagy csak hónapokon át nem hagy aludni. A filmekben és a valóságban is azt látjuk, hogy ez nagyon fárasztó, mégis kötelező akarni és szeretni. 

Csak mert nem és kész

Az én testem, az én életem, az én döntésem. Ez nem egy jól hangzó szlogen, hanem az igazság. Senkit nem kell magyarázkodásra késztetnünk, akár azért, amiért gyereket vállalt, akár azért, mert nem. Pláne nem érdemes különböző technikákkal bűntudatot kelteni, kérdezősködni, kvázi turkálni egy másik ember méhében. Semmi közünk hozzá. S hogy a haza azé, aki teleszüli? Mondogassák ezt a férfiaknak is, nézzük meg, ők mit szólnak hozzá. Ha nekik kéne kihordaniuk, megszülniük, őket hagynák egyedül válás után, ők maradnának ki a munkából hetekig, ha beteg a gyerek, vajon akkor is ilyen elánnal követelnék a szaporulatot?

Christen Reighter amerikai előadó, író sosem csinált titkot belőle, hogy nem akar gyereket, s ezért elköttette a petevezetékét. Még Amerikában is rengeteg akadállyal kellett szembenéznie döntése miatt. Őt idézzük végszóként: „Mindig abban hittem, hogy a gyerekvállalás a nőiség egyfajta kiterjesztése, nem pedig definíciója. Hiszem, hogy egy nő értékét nem szabadna az alapján meghatározni, van-e gyereke vagy nincs, mert ez megfosztja őt, mint felnőtt nőt az identitásától. A nők rendelkeznek azzal a csodálatos képességgel, hogy életet tudnak adni, ám amikor kijelentjük, hogy ez az ő rendeltetésük, azzal azt mondjuk, hogy ők csak eszközök a cél eléréséhez.

Szeretném, ha a nők tudnák, hogy akárhogy is döntenek az anyaság felől, annak semmi köze az ő személyes értékükhöz, identitásukhoz, mint felnőttek, mint nők, vagy mint feleségek. Van joguk a döntéshez, és csak nekik van joguk hozzá.”