Ez a 17 éves csodagyerek a NASA új munkatársa

GettyImages-1332953647

Nem véletlenül tartják csodagyereknek a 17 éves Angelina Tsuboit, aki már eddig olyan szakmai sikert ért el, amire sokan egész életük során sem képesek. A fiatal lány hétévesen kezdett el kódolni, és tavaly már az Apple vezérigazgatójának, Tim Cooknak mutatott be egy saját maga által kitalált és kifejlesztett alkalmazást. Angelina azonban itt nem áll meg: a jövőben repülőgép-kiberbiztonsággal foglalkozik majd, és a NASA-nak fog dolgozni.

Angelina Tsuboi fiatal kora ellenére már több olyan alkalmazást is kifejlesztett, melyek jelentősen megkönnyíthetik az életünket. A szakma figyelmét azonban tavaly hívta fel igazán magára, amikor megnyerte az Apple Swift Student Challenge versenyét. Itt derült ki, hogy a zseninek titulált tini körülbelül 18 programozási nyelvet ismer.

Valós problémákra szeretne megoldást találni

Amikor az Apple vezérigazgatója, Tim Cook arról kérdezte Tsuboit, hogy fiatal kora ellenére mi inspirálja, a lány azt válaszolta: Mérnöki gondolkodással rendelkezem, és amikor problémát látok a világban… megpróbálok megoldást találni rá.”

Angelinának óriási élményt jelentett, hogy találkozhatott Tim Cookkal
Angelinának óriási élményt jelentett, hogy találkozhatott Tim Cookkal

Angelina egy iskolai tanórán ismerkedett meg a programozással, mindössze hétévesen. Visszaemlékezése szerint az első program, amit önállóan kódolt, egy nagyon egyszerű labirintusjáték volt, ám a feladat teljesen magával ragadta. Azóta Tsuboi mindig is arra törekszik, hogy olyan projekteken dolgozzon, amelyekkel valós problémákra találhat megoldást.

Jó példa erre a Lilac névre keresztelt alkalmazása, amely naprakész információkat biztosít a hétköznapi feladatok megoldásában az egyedülálló szülőknek. Segít például a lakhatási nehézségek leküzdésében, támogatási lehetőségek felkutatásában és igénylésében, valamint munkalehetőségek felderítésében és a nyelvi nehézségek leküzdésében. A leleményes tinit saját édesanyja példája inspirálta, aki egyedülálló anyaként három gyermekével költözött Japánból az Egyesült Államokba, ahol sok nyelvi nehézségbe ütközött.

Szintén saját példája motiválta, amikor kifejlesztette a Pilot Fast Track nevű alkalmazást, ami a feltörekvő pilótáknak segít képzésük finanszírozásában ösztöndíjak keresésével. Alkalmazásait ma már több ezer ember használja.

Életmentő alkalmazása díjnyertes lett

Angelinát szintén problémamegoldó hozzáállása ösztönözte akkor is, amikor kifejlesztette azt a CPR Buddy alkalmazást, mellyel tavaly megnyerte a Swift Student Challenge versenyt. A CPR Buddyt egy másik, az Apple Watchhoz készített Pocket CPR-alkalmazás kiegészítőjeként hozta létre – és mindez abból a tapasztalatából fakadt, hogy részt vett egy online foglalkozáson, ahol az újraélesztést lehetett megtanulni.

„Egy kicsit nehézkes volt online formában elsajátítani az újraélesztést, ugyanis vannak olyan konkrét dolgok, amelyek leginkább csak a valóságban sajátíthatók el.

Ilyen például a mellkaskompresszió aránya. Ezt nehéz intuitív módon érzékelni, ezért arra gondoltam, hogy kifejlesztek egy olyan eszközt, amely egy kicsit megkönnyíti az újraélesztés megtanulását, és egyúttal el is érhető minden ember számára” – mondta a fiatal lány díjnyertes applikációja kapcsán, amely rezgések és vizuális animációk segítségével teszi lehetővé a pusztán kézzel, illetve kézzel és szájjal történő újraélesztés folyamatának elsajátítását.
A fiatal lány innovációjával felkeltette az Apple vezérigazgatója, Tim Cook érdeklődését is, aki személyesen gratulált Angelinának.

Most már a kiberbiztonság érdekli

Az elért szakmai sikerek tovább inspirálják a még csak középiskolás lányt, aki a jövőben is valós problémák megoldására szeretne applikációkat kifejleszteni, de már újabb kihívásokat keres. Mint elárulta, egy kicsit jobban beleássa magát a repülőgép-kiberbiztonság kérdéskörébe.

A csodagyereknek tartott Angelina idén nyáron a NASA munkatársaként dolgozik
A csodagyereknek tartott Angelina idén nyáron a NASA munkatársaként dolgozik

A Tsuboi ezen a területen már egy olyan eszközt és programot fejlesztett ki, amely a mesterséges intelligencia segítségével észleli a repülőgép-radarrendszerek hamisítását vagy feltörését. Ezenkívül egy újabb programot is felépített, amely műholdak kiberbiztonsági rendszereként szolgál.

Idén nyáron Angelina a NASA-nál dolgozik, ahol az űrrepülőgép-kiberbiztonsági projektek kidolgozására fog összpontosítani. Emellett egy kicsit belemerült majd a mechatronikafejlesztésbe, hiszen abban reménykedik, hogy ha felnő, mechatronikai mérnök lesz.

Addig is most arra összpontosít, hogy kifejlessze legújabb találmányát, a szökőár észlelésében segítséget nyújtó bóját, amely töredékébe kerül majd, mint a jelenleg használatban lévők. 

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!


Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.

MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!

Tekintsd meg ajánlatunkat,  kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra