Mikulás Izland

Arról van szó valójában, hogy, mint azt mi, felnőttek már egy ideje sejtjük, 

Az egyes népek különböző hagyományai között persze sok hasonlóságot is felfedezhetünk, de érthető, ha egy olyan „izoláltan” fejlődő nemzet, mint egy szigetországé, sajátos tradíciókat alakít ki az idők során.

Izlandon a gyerekek tradicionálisan rettegtek ennek a kissé beteges hajlamú és félelmetes családnak a furcsábbnál furcsább tagjaitól. A 13 bizarr kis manóban talán annyi közös, hogy szívesen törnek borsot az ember orra alá, és huncutkodásuk vagy inkább bosszantó ténykedésük legtöbbje egy kevéske potyaélelem megszerzésére irányul. Nem túl hízelgő, de annál reálisabb tehát a feltételezés, hogy ezeknek az ember utolsó jó falatjára is pályázó, idegesítő hívatlan vendégeknek a figuráit a néhai egyházi adószedők, esetleg dán kollégáik ihlették.

Bizarr rokoni szálak

Grýla, a gonosz mama a hiedelem szerint egyébként éppen harmadik férjét fogyasztja, akár szó szerint, és az ír ogréval áll rokonságban. így nem is csoda, hogy rossz híre még a Feröer-szigetekre is eljutott.

A rémisztő karácsonyi család ugyancsak rosszmájú, gyerekekre éhes macskája pedig, a mendemonda szerint, a svéd karácsonyi kecskével mutat rokonságot. A hagyomány szerint az állat, Jólakötturinn, karácsony előtt járta a vidéket, és azokkal a gyerekekkel enyhítette éhségét, akik nem vettek részt az ősszel lenyírt gyapjúval kapcsolatos további munkálatokban. Minderről pedig az a tény árulkodott az igazságosztó, emberevő cicuskának, hogy melyik gyerek viselt új ruhát. Aki tehát még a régiben lustálkodott, könnyen vált a macska prédájává.

A macska szerepe ma

Egy világlátott fiatal magyar édesanya félig olasz, félig angol férjével és kislányukkal 2017-ben Izland különleges tájaira költözött. Anita akkor hallott először a 13 manóról, s hogy kislánya se maradjon ki a helyi hagyományokból, azonnal utána is olvasott a vásott kis fickók és a félelmetes emlős pontos történetének, így emlékszik rá vissza:

„Amint ideköltöztünk, rögtön el is olvastam minden fellelhetőt róluk, hogy mit, hol, merre, meddig, hogy pontosan képben legyek. Az első manó december 12-én érkezik, és karácsony estéjéig mindennap jön egy. A gyerekeknek manapság ugye már a legfontosabb csak az a 13 apró ajándék, amit hoznak, de azért ismerni a tradíciót nem árt – emlékszik vissza Anita. Én esténként történeteket meséltem Szofinak Grýláról. Imádta hallgatni, és egymillió kérdése volt. Az ünnepek előtt a mai napig bemegyünk a városba megnézni a karácsonyi macska égőinek felkapcsolását. Sokan állnak és várják izgatottan, hiszen ezzel hivatalosan is megkezdődik a karácsonyi előkészület” – tudjuk meg a már hat éve Izlandon élő édesanyától.

A kórrajz korrajza

Míg egyes források szerint Grýla nevét már 13. századi iratok is említik, sokat kellett várni arra, hogy aprócska gazfickói is közismertekké váljanak. A Jólasveinar, azaz a 13 Yule Lads hagyománya a 17. században lett egyre népszerűbb. A karácsonyi macska még ezek után is váratott magára, s ismertsége csak a 19. században harapódzott el. Akkor is Izland Petőfijének köszönhette, hogy alakjától széles körben rettegni kezdtek. A Jóhannes úr Kötlum néven ismerté vált, de Jóhannes Bjarni Jónasson néven született, későbbi általános iskolai tanár, majd országgyűlési képviselő nemcsak költőként, de íróként és az ország néphagyományainak gyűjtőjeként is komoly hírnévre tett szert. Tollából ismerjük az 1932-ben megjelent Jön a Karácsony (Jólin koma) című műnek köszönhetően a macska történetét és a 13 yule lads jelenleg is leginkább érvényben lévő neveit, hiszen korábban sokféle változat keringett a köztudatban.

Kikkel is állunk szemben pontosan?

A számos, köznyelvben élő elnevezés után Jóhannes úr Kötlum munkásságának hála mára kikristályosodott a 13 kis szörnyeteg pontos kiléte. Bemutatásukat azzal fűszerezzük, hogy az egyes kópék tulajdonságai mellett Anita anyai fortélyaiba is betekintést nyújtunk, hogyan is erősített rá egy magyar édesanya az izlandi hagyományok továbbélésére:

„A 13 Mikulás sorra érkezik. Amikor a lányom, Szofi még kicsi volt, minden este hagytam jeleket a konyhában, hogy lássa, ott járt a Mikulás” – avat be a részletekbe.

1. Kanálnyaló esetében fakanalat tettünk ki mogyoróvajjal, amit reggelre persze elnyalogatott a Mikulás – meséli Anita.
2. Fazékkikaparó napján kint hagytuk a tűzhelyen a fazekat, amiben főztünk, kevéske ételmaradékkal, és láss csodát, reggelre tisztára nyalta a Mikulás.
3. Ajtócsapkodó estéjén folyamatosan csapkodtuk az ajtókat a férjemmel a lakásban – nosztalgiázik vidáman az édesanya.
4. Joghurttolvaj idején reggelre végigöntöttünk a konyhapulton egy adag joghurtot, és jó nagy kupit csináltunk a nevében, azt színlelve, hogy az összeset befalta.
5. Ablakon kukkoló napján tényleg mind féltünk, mert sötét van kint, és nem látni, hogy ki néz be az ablakon – mondja Anita összekacsintva az olvasóval, majd folytatja: A bajkeverők virgács helyett manapság krumplit hoznak. Szofi kapott is sok krumplit, de fura módon annak is örült, mert szereti a krumplit, így a büntetésjelleg nem ért célba nála.

Rajtuk kívül többek között még ismertek a Kolbászlopkodó, a Gyertyatolvaj és a Húscsóró krapekok is.

A globalizáció „áldása”

A globalizációra sokszor haragudni szoktunk inkább, de az izlandi gyerekek kétségtelenül hálásak lehetnek a ma már inkább csak ajándékokat, rosszabb esetben krumplit hozó yulék Mikulás jellegűvé enyhítéséért. Ez nem egy szempillantás alatt bekövetkezett változás, valószínűleg sok gyermek rettegett, és jó pár könnycseppet elmorzsolt, mire az áhított szemléletváltás bekövetkezett. Az enyhülés egy fontos momentuma lehetett 1746, amikor hatóságilag betiltották Izlandon, hogy a szülők a karácsonyi történetekkel riogassák gyermekeiket, akik ma már a mieinkkel együtt nagyon is várják a 13 kisöreget.