Drogos gyerek Megálló csoport

„A lányommal, Nórival kifejezetten jó volt a kapcsolatunk, egészen addig, amíg közénk nem állt a drog. Mindig szeretettel vettük körül, jó iskolákba járattuk, odafigyeltünk rá, talán túlzottan is óvtuk. Mint minden kamasz, ő is lázadt, alternatív társaságokhoz csapódott. Ekkoriban fogyasztott először drogot, ópiátszármazékot. Én az egészről semmit nem tudtam, csak két évvel később szembesültem az igazsággal. Mint megtudtam, Nóra félálomszerű állapotban járta az utcákat, a függőség hónapokon belül kialakult. Egyre több ópiátszármazékot, köztük morfiumot, kodeint is kipróbált. Mesélte, hogy az érettségire is már csak úgy tudott elmenni, hogy benne volt a szokásos napi adag. A férjemmel ekkortájt már kezdtük érezni, hogy valami nem stimmel, de nem mertük szóba hozni a témát. A lányom tizenkilenc éves volt, amikor megkérdeztem tőle: »Te drogozol?«. Elsírta magát, és azt mondta: igen.

Jött a felvételi, de Nórát nem vették fel biológia szakra. Talán nem is hitt magában eléggé, pedig mi bátorítottuk. Ezt követően összeköltözött az akkori barátjával egy jó állapotúnak csak nagy jóindulattal nevezhető, olcsó albérletbe. Rettegtem, hogy még durvábban fogja folytatni az anyagozást. A sejtésem beigazolódott – Nóri ekkor már intravénásan adta be magának a heroint. A kettőnk kapcsolata a függőség időszakában megromlott. Ő meg sem hallotta, amiket mondtam, ráadásul lopott is otthonról, hogy legyen pénze kábítószerre. Fenyegetőztem, kiabáltam vele, megfenyegettem, hogy kihívom a rendőrséget hozzájuk, de hiába. Nem tudott kiszállni az ördögi körből. Állítólag hamis receptekkel járta a gyógyszertárakat, hogy meglegyen a napi adag, mindegy miből, csak bódítsa el.

Az abortusz volt a pokol legmélyebb bugyra

Van, aki tíz-húsz éven át heroinozik, a lányom »csak« négy évig volt az ópiátok rabja, de nagyon intenzíven. Végignéztem, ahogyan mentálisan és fizikailag is roncshalmazzá válik, főleg azután, hogy megtudta, terhes. Későn vette észre, ugyanis felborult a hormonháztartása a drogoktól. Képtelen lett volna felnevelni egy gyereket, ezért megindítottak nála egy művi vetélést, vagyis nem világra, hanem halálra hozta a magzatot.

Sokat imádkoztam, de nem hittem, hogy lesz kiút. Annyira elkeseredtem, hogy elkezdtem járni a  Megálló Csoport Alapítvány önsegítő foglalkozásaira, ahol konkrét tanácsokat ugyan nem kaptam, hiszen ott nem is az a cél, de kiokosodtam, és rájöttem, hogy bizony én is hibás vagyok abban, hogy a helyzet idáig fajult. A szerhasználatot akaratlanul is támogattam azzal, hogy mindent – rezsit, lakhatást, ételt, nyaralást, zsebpénzt, csekkek befizetését – a gyerekem alá tettem. Bár nem tudatosan, de a túlóvó nevelésemmel nem hagytam, hogy kialakuljon Nóriban a felelősségérzet. Vak voltam a fájdalmaira, a hangulatingadozásaira. Ezeket nem merte, nem is akarta velem megosztani, mert sejtette, hogy én csak szemrehányást tennék. 

Az áttörés

2000 nyarán következett be az áttörés: csodával határos módon Nóri igent mondott a rehabilitációra. Negyvenöt kilósan vették fel egy helyi intézménybe, de a tisztulásig vezető út korántsem ment könnyen. »Szárazon« jött le a drogokról, gyakran voltak epilepsziás rohamai, agresszív lett, sokat hányt, alig tudott aludni. Egy évig regenerálódott, és bár a mai napig azt állítja, boldog volt, amikor szereket használt, ma már esze ágában sincs újra kipróbálni kábítószert. Kilenc éve tiszta, talált egy kedves párt, lovasterapeuta lett, és jól megvannak a közös albérletükben. Gyakran jár el drogterápiás központokba önkénteskedni, segít a leszokóknak abban, hogy megtalálják a békét, és józanul tudjanak szembenézni a démonaikkal. 

Szerintem minden anyának az fáj a legjobban, amikor szembesül azzal, hogy a gyereke drogfüggő. A ténybe szakad bele a szívünk. Sokáig kerestem magamban a hibát, hogy mit ronthattam el, de rájöttem, hogy egy gyerek nevelése borzasztó összetett dolog, nem tudni, mikor, melyik mondatunkkal ültetjük el a gyerekekben a fájdalmakat, amik később így vagy úgy, de felszínre törnek. Ennyi megpróbáltatás után ma már úgy gondolom, hogy a leghatékonyabb drogprevenció az őszinte kommunikáció lehetne gyerek és szülő között. Fontos, hogy mindenről lehessen egymással nyíltan beszélgetni, mielőtt nagyobb lenne a baj.”

A szülőnek is változnia kell

Amikor függő lesz a családban, a szülő és a gyerek kapcsolata megbetegszik, titkokkal és hazugságokkal terheltté válik. A beteg kapcsolat egyféleképpen tud változni: ha valamelyik fél változik. A szerhasználó nehezen tud változtatni a viselkedésén, a szülőnek ez könnyebb – mondja Oláh Péter terápiás programvezető, a Megálló Csoport Alapítvány kuratóriumi elnöke. 

„A hozzátartozók sokszor kérnek arra, hogy mondjam meg, hogyan lehet észrevenni, ha valaki szer befolyásoltsága alatt áll. Nehéz dolog ez, már csak azért is, mert a fiatalok nem otthon használnak szert, így ezt az egészet nehéz elcsípni, ráadásul a drog- vagy alkoholhasználat kezdetben nem is túl látványos. Általánosságban elmondható, hogy ha valakinek véres, vizenyős a szeme, tág a pupillája, vagy ha változik a baráti köre, és hirtelen nem érdekli a korábbi hobbija, csökken a teljesítőképessége, esetleg változó a hangulata, az gyanakodásra adhat okot.”

Sajnos a szerhasználatban mindig benne van, hogy valaki meghal. Sokszor a szülők szeme előtt történik meg minden, ők mégis csak később veszik észre. Áltatják magukat azzal, hogy pont az ő gyerekük nem lehet drogos. Paradox, de néha az a segítség, ha nincs segítség. Például ha a szülő nem hagyja, hogy otthon éljen a gyerek, és nem tol mindent a feneke alá. És ami a legfontosabb: tudatosítani kell, hogy a probléma nem abban a pillanatban keletkezett, amikor a gyerek drogozni kezdett, és megoldani sem lehet egy csapásra a problémákat. Nincs értelme bűnbakot keresni, vagy hirtelen mindent megtiltani, viszont határozott fellépésre igenis szükség van.