szex maszturbáció története

Kezdjük az elnevezésekkel. Onánia, önfertőzés, maszturbáció, önkielégítés – alapvetően mind ugyanazt jelenti, de mégsem teljesen. Onánt a bibliai történet szerint Isten azért ölte meg, mert nem volt hajlandó házasságot kötni bátyja gyermektelen özvegyével, Támárral: inkább maga szerette volna elhunyt testvére vagyonát örökölni. „Mivel Onan tudta, hogy az utód nem az övé lesz, azért valahányszor együtt volt bátyja feleségével, »magját a földre ontotta«, nehogy utódot támasszon bátyjának. Istennek nem tetszett, amit művelt, azért ő is meghalt.”

Ezeket a sorokat a korai keresztény teológia úgy magyarázta, hogy Onán önkielégítést végzett, innen ered az onánia kifejezés. (Valójában Onán megszakított közösülést gyakorolt, ami szintén nem megengedett a katolikus erkölcstan szerint.) Az önfertőzés szóról nem kell különösebben magyarázni, miért érezzük negatívnak: az elnevezés azt sugallja, mintha valamilyen fertőző betegséget okozna magának az, aki ilyesmire vetemedik. A maszturbációt ma már semlegesnek és kissé tudományosnak érezzük, pedig emögött is ott sejlik a bűntudatkeltés: a szó a latin manu (kézzel) stuprare (beszennyez) kifejezésből ered, s mint ilyen, szintén problematikus, bár ez a jelentés a mai szóhasználatban már elsikkad.

Néma bűn helyett üldözendő betegség

Michel Foucault francia filozófus szerint a 18. század előtt az önkielégítés nem számított egyébnek, mint „néma bűnnek”. Az ókori társadalmakban valóban nem tapadt a tevékenységhez semmilyen negatívum, erről tanúskodnak a fennmaradt ábrázolások és egynémely irodalmi szöveg is. Ironikus módon a felvilágosodás időszakában azonban az önkielégítést betegségként kezdték kezelni, és egyre gyakrabban emlegették olyan szexuális tevékenységekkel együtt, amelyek bűnnek számítottak, úgymint a paráznaság, a szodómia, a házasságtörés és a vérfertőzés.

Az 1700-as évektől kezdve több olyan ismeretterjesztő füzet jelent meg, amelyben az önkielégítés rettenetes bűn voltát és borzalmas hatásait ecsetelték a dörgedelmes hangú szerzők. Londonban 1716-ban jelent meg például az Onánia, avagy az önfertőzés szörnyű bűne és minden félelmetes következménye, mindkét nem számára – lelki és testi tanácsok azoknak, akik már megsértették magukat ezzel a förtelmes gyakorlattal. Egy svájci orvos, Samuel-Auguste Tissot 1760-ban L'Onanisme címmel átfogó orvosi értekezését jelentette meg a maszturbáció állítólagos káros hatásairól, és ez hosszú időre meghatározta, hogyan viszonyultak az orvosok (és a laikusok) a témához.

Mindent (is) okozhat

Hamarosan a serdülők minden lehetséges bajáért az önkielégítést okolták, és a túlbuzgó szülők, orvosok és egyházi személyek mindent elkövettek, hogy lebeszéljék őket a saját maguknak okozott örömökről. Azzal fenyegették őket, hogy vakság vagy hátgerincsorvadás vár rájuk, ha nem hagynak fel ezzel a szokásukkal. Úgy tartották, az önkielégítés hátráltatja a növekedést, epilepsziás rohamokhoz, bénuláshoz, idő előtti öregedéshez vezet, sőt: a maszturbáció miatt elhalnak a testrészek, elbutul az illető, kihullik a haja és az összes foga, végtagjai elfekélyesednek.

Kant is ellenezte

Ha valaki a kor nagy gondolkodóinál kereste a választ, akkor sem járt jobban: Immanuel Kant, a neves 18. századi filozófus szerint az önkielégítés minden perverzió eredője, mivel a vágy valódi tárgyát saját magunk által létrehozott fantáziaképpel helyettesíti, s mint ilyen, az erkölcsiség megsértése, ami – a cölibátusban élő filozófus szerint – nem sokkal rosszabb az öngyilkosságnál. Rousseau szerint az önkielégítés „szellemi nemi erőszak”, természetellenes cselekedet, olyasvalami, ami a természettel egységben élő egyszerű embereknek eszébe sem jutna.

Andersen naplót vezetett róla

A korszakban általános volt az a hiedelem, miszerint a sperma az életerő, a tettvágy megtestesítője, ami, ha nem távozik a testből, szellemi energiává alakul. A korszak férfijait igyekeztek rávenni az önmegtartóztatásra, több-kevesebb sikerrel. Aki nem volt képes erre, biztos volt benne, hogy el fog kárhozni – ezért rajzolt a meseíró Hans Christian Andersen is minden alkalommal, amikor maszturbált, egy keresztet a naplójába. Lelkiismeret-furdalásáról tanúskodik az a megjegyzése is, miszerint ha még egyszer maszturbál, megöli magát. (Végül erre nem került sor.) A nők esetében az önkielégítés következményeként tartották számon a menstruációs ciklus felborulását és a hisztériát – amelyet viszont a 19. századtól kezdve orvosilag, vibrátor segítségével kezeltek.

Brutális módszerek

A 19. században tovább folytatódott a maszturbáció elleni hadjárat. Egy francia pszichiáter, Jean-Étienne Esquirol egyenesen megőrüléssel fenyegette az erről lemondani nem képes embertársait. John H. Kellogg amerikai orvos (a kukoricapehely feltalálója) és Sylvester Graham (a Graham-liszt ihletője) fanatikusan ellenezték a maszturbációt, és a drasztikus módszerektől sem riadtak vissza. Kellogg a kamasz fiúk körülmetélését javasolta, szigorúan érzéstelenítés nélkül, nők esetében a maró hatású fenol alkalmazását a csiklón. Egyéb, nem kevésbé radikális és rémisztő tanácsai közé tartozott a fityma levarrása, az elektrosokk vagy a külön erre a célra kifejlesztett, a pénisz köré zárható „kalitka”. Kellogg frusztrált ember lehetett: negyven éven át tartó házassága alatt egyáltalán nem volt szexuális kapcsolat közte és a felesége között. A korabeli orvosi irodalomban szerepel még a diéta, a hideg vizes fürdők, az áramütéses kezelés, a kényszerzubbony, az égetés vagy – végső megoldásként – a nemi szervek műtéti kimetszése.

Freud és akik utána jöttek

A maszturbációval kapcsolatos orvosi attitűdök a 19. század vége felé kezdtek megváltozni, amikor Havelock Ellis angol orvos meglepően megértően viszonyult a témához, és megkérdőjelezte Tissot tételeit. A pszichoanalízis atyja, Sigmund Freud szerint a gyerekkori önkielégítés része a természetes fejlődésnek, amelyet az egészséges személyek felnőttkorra elhagynak. Az 1950-es években Alfred Kinsey köteteiből kiderült, hogy ez nem egészen így van a gyakorlatban: mind a házas férfiak, mind a férjezett nők sokkal gyakrabban maszturbálnak, mint azt korábban gondolták. Masters és Johnson leszámoltak azzal a freudi elképzeléssel, miszerint a felnőtt nők orgazmusa szükségszerűen hüvelyi kell, hogy legyen; a hatvanas évekre, a szexuális forradalom idejére pedig gyakorlatilag eljutottunk oda, hogy az önkielégítés nem számít bűnnek – sőt, hasznos a szexuális fejlődés és megismerés szempontjából.

Szakadatlan őrködés

Ami a hazai viszonyokat illeti, 1843-ban adták ki Schönvizner János könyvét, amelyben „Az önfertözés' (Onania) ösmertetö jeleire, okaira, következéseire, és utóbajainak orvoslására figyelmezteti a' szülöket, nevelöket és tanitókat”. A szerző a „szakadatlan őrködés” fontosságát hangsúlyozza: „Éjjel kezeit takarója fölött tartsa; vagy fektessük őt mellénk; vagy kötözzük le kezeit s lábait; öltöztessük olly üngbe, mellynek hosszú ujjai hátul köttetnek össze; czombjai közé helyhezzünk dugaszcsert, hogy azokat egymáshoz ne dörzsölhesse” – olvashatjuk az orvos intelmeit.

Felügyelők az árnyékszéken

Deutsch Ernő orvos 1903-ban írott tanulmányában úgy vélte, a maszturbáció elsősorban az idegrendszerre gyakorol káros hatást: depresszió, majd idegkimerültség lehet a következménye. Ő is a megfigyelés fontosságát hangsúlyozta, de nemcsak otthon, hanem az iskolában is: „A szünetek alatt s az árnyékszéken állandó felügyelet gyakoroltassék. 10 éven felüli gyermekeket a természetrajz oktatása folyamán figyelmeztethetjük az onaniára s annak káros következményeire” – véli. A megfelelő ruházat fontosságát ő is hangsúlyozza (ez nála a zseb nélküli vagy hátul nyíló nadrág), ezenkívül sok sport, a végtagok megkötözése és vízkúra szerepel a javaslatai között. Ha mindez nem vezet eredményre, „a minden eljárással dacoló önfertőzőt gyógyintézetbe helyezzük el” – írta.

Felébredés után ágyban időzni: ez veszélyes!

A magyar nyelvű „szakirodalom” klasszikusa Tóth Tihamér atya A tiszta férfiúságról című veretes műve, 1919-ből. „Jaj annak, aki könnyelműen játszani kezd az önfertőzés bűnével vagy a nemek vonzóerejével és »csak egyszer« is akarja élvezni azt a testi örömet, amelyet csak a házasságnak szabadna nyújtani! Ó, hány megtört lelkű fiú ígérte már sírva, hogy látja, milyen sorsra jutott, szégyelli tetteit, most összeszedi minden erejét, törik-szakad, életét teszi reá és többé el nem követi ezt a bűnt” – ecsetelte az atya a korabeli fiúk dilemmáit. „Oly rettenetes zsarnokká lesz fölötte a szokás, hogy mikor esetleg már az orvos parancsára ijedten szeretne leszokni titkos bűnéről, akárhányszor össze kell kötöznie éjjel a kezét, mert a megszokottság már álmában, öntudatlanul is bűnre viszi.” A serdülő fiúk tanácsokat is kaptak, hogyan szabadulhatnának a bűn szorításából: tartózkodjanak a lábak keresztbe rakásától, a sok üléstől (különösen puha széken), a nadrágzsebbe dugott kéztől, a gyapjú alsóruhától, aludjanak mindig a jobb oldalukon, és a legfontosabb: felébredés után ne időzzenek az ágyban. „Mint kivétel nélkül való szabályt állíthatom fel, hogy aki felébredés után sokáig ágyban marad, szinte föltétlenül beleesik az önfertőzés bűnébe” – hangzik az ítélet.

Freud tanai lassacskán azért begyűrűztek Magyarországra is. Porosz Mór orvos tanulmányában (1903) arról ír, hogy az önkielégítés legfeljebb fokozott libidóhoz és neuraszténiához vezethet, a harmincas években Totis Béla pedig Az ifjúság nemi problémái című könyvében leszögezi: „az orvostudomány semmiféle olyan testi vagy lelki megbetegedést nem ismer, amely az onánia következményeként lépne fel”. Totisnak ugyanis feltűnt, ami addig senkinek: ha a rettenetes veszedelmek, amelyekkel a serdülőket riogatják, igazak lennének, gyakorlatilag mindenki megbetegedne felnőttkorára. De közel száz évnek kellett eltelnie, mire eljutottunk annak felismeréséig, hogy az egészséges szexualitás egyik legnagyobb ellensége a bűntudat, amelyet generációk adtak át egymásnak évszázadokon keresztül.