Arról már írtunk korábban, hogy ükanyáink milyen avatási szertartásokon mentek keresztül életük során falun, most ükapáink életszakaszváltásaira vetettünk pillantást, melyeket a közösség avatási szokásokkal ismert el hivatalosan. Múltba tekintő barangolásunkat a Magyar Néprajzi Lexikon segítette.
Az avatásokról röviden
Az avatások világszerte minden kultúrában felbukkantak valamilyen szinten. Fontos életszakaszváltásokhoz kötve jelentek meg. Ahogyan manapság a 18. életév betöltésével az emberek pluszjogokkal gyarapodnak (pl. szavazati jog, legális alkoholvásárlás), és nagyobb felelősség szakad a nyakukba (a 18. születésnap utáni nap 0. órájától kezdve átkerülnek a felnőttkorú büntethetőség kategóriájába), úgy régen is új jogok és elvárások jártak bizonyos életkor betöltésével, csak akkor még élesebbek voltak a határok a korosztályok között, és egy kicsit szervezettebb társadalmi jelrendszer szimbolizálta ezeket a váltásokat. Az avatások szolgálták ezt a célt, amelyek az átmeneti rítusok egyik altípusának számítanak. Az átmeneti rítus kifejezése Arnold van Gennep nevéhez fűződik, aki három szakaszt vált felfedezni ebben: az elválasztás, az átmenet és a befogadó rítus.
A magyar paraszti szociális közegben az avatások nem tudtak rítussá válni, csupán a szokások kategóriájában maradtak, ugyanis az avatás mögötti okokat elfelejtették, csak az elvégzendő cselekedetek maradtak fenn. Ráadásul az avatási ceremóniák sem kötődtek túlvilági, transzcendens elemekhez, hanem világiak maradtak.
Ükapáink avatásai, amelyek néhol összecsengenek ükanyáinkéival
A Magyar Néprajzi Lexikon szerint a nők és a férfiak életének első avatása a családba fogadás volt. Ennek keretei között az újszülötteket letették a földre, és apjuk felvette onnan őket, majd egy jelképes cselekedetével befogadta a családba az apró jövevényt. Ezzel a gesztussal egyben azt is elismerte, hogy ő nemzette a gyermeket.
Ezt követően a férfiakat már csak a legényavatás kísérte felnövésük útján, amely a 19. század közepétől tűnt fel a Kisalföldön, a Nyugat-Dunántúlon, a Felföldön és Erdélyben. Minden bizonnyal az ezekkel szomszédos területek (német, szlovák, délszláv) kulturális hatása révén került Magyarországra a legényavatás szokása, de azokon a helyeken, ahová nem jutott el, a legénnyé válás és annak elismerése a legények szokásos viseletének felöltésével vagy a protestáns egyházak konfirmációjával történt meg. A „suhanclét” (12–17 éves fiúk) elhagyása és a legénnyé válás (17–25 éves fiúk) fontos mérföldköve volt ükapáink életének, ugyanis innentől kezdve udvarolhattak kiszemeltjüknek, szabad volt dohányozniuk, kocsmázniuk, járhattak a fonóba, és a templomban a legények közé ülhettek vagy állhattak.
A legényavatás részletei nem rögzültek, sok változata alakult ki. Általában azonban az adott suhancnak kellett kezdeményeznie a legényavatás folyamatát, de a legények korcsoportjának kellett megszerveznie és lebeszélnie az avatást az avatandóval, annak szüleivel és néhol a helység elöljáróival is. Mielőtt közössége elismerte volna legénynek a suhancot, gyakran teljesítenie kellett valamilyen próbát, amellyel bebizonyíthatta rátermettségét: lehetett ez a kasza megfenése vagy egy idősebb legénnyel való birkózás is.
Ezután következhetett a „legénykeresztelés”, ami, ahogyan azt a neve is sugallja, erősen merített a keresztelők szimbolikájából. A suhanc pénzt kért a szüleitől, elment a kocsmába, ahol a többiek vártak rá. A legények először kizavarták, hogy ezt követően a suhancnak illedelmes kopogással kelljen belépést kérnie, majd a vezetőjüktől kellett kérnie, hogy hadd fizesse meg a legénysorba lépést, és hadd válasszon keresztapát magának. A keresztapát már pár nappal korábban kiválasztotta, aki ekkor odakísérte a társaság asztalához. A legénytársaság feje köszöntő beszédet mondott ilyenkor, a keresztapa egy pohár alkoholt öntött az újonc fejére, hajnalig ittak, és a végén a keresztapa elkísérte a friss legényt annak a lánynak a házához, akinek az korábban már titokban udvarolt.
Ugyan napjainkban a legényavatás szokása kikopott, természetes módon mégis hasonlóan az alkohol és kocsma témaköréhez kapcsolódva ünneplik meg a tinifiúk 18. életévük betöltését baráti körükkel. Van, ami nem változik az évek alatt.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
