1950-et írunk, káderlap szerint iskolázzák be a gyerekeket, értelmiségi szülők hátrányban. Kodály Zoltán ifjú zeneszerző egyre nagyobb elismertségnek örvend, és egy konferencián a 25 éves pedagógussal, Nemesszeghy Lajosné Szentkirályi Mártával arról beszélget, jó lenne módszerére alapozva egy általános iskolát indítani, ahol az ének-zene az órarend mindennapos része, a néptáncoktatás órarendi keretek között folyna, a kórusban éneklés boldog gyerekeket eredményezne, a zene pedig javíthatná általános képességeiket. Kodály már akkor tudta, a ritmus segíti a figyelmet és a koncentrációt, a dallam fejleszti az érzésvilágot, a hangszín a hallószerv élesítését szolgálja, az ének maga pedig: „olyan sokoldalú testi működés, hogy testnevelő hatása is felmérhetetlen”.

Hogy is volt?

Nemesszeghy Márta megfogadta a mester szavait, és ismerős családok kisiskolás korú gyermekei között toborzásba kezdett, meghallgatásokat tartott általános iskolákban, és kihasználta kecskeméti városi kapcsolatait. Köztük például dr. Várady Sándorné, a város ismert, nagyra becsült és szeretett „Bébi nénijének” kapcsolatait, aki ugyan konzervatóriumot végzett, de mivel értelmiségi, többdiplomás férje osztályidegenként csak pincemunkási állást kapott, így rá maradt, hogy zongorajátékával, a németországi fogságból hazatérve, cukrászdában, bálokon és balettórákat kísérve zongorázásból tartsa el a családot. Bébi néni szinte minden zenére fogékony gyerekkel találkozott a városban, így a fiatal pedagógus tőle is segítséget kért az első 19 gyermek toborzásához, majd elindult az oktatás a kecskeméti városi Zenede egy kölcsönkapott tantermében.

A kezdetek

Az iskola a néhány tanulón és Márta nénin kívül egy tanító néniből állt.

Erre szükség is volt, mert az iskolát elitképzéssel vádolva, a rendszer többször be akarta záratni, az értelmiségi szülők gyerekei túlsúlyba kerültek a munkásosztály gyermekeihez képest, ezért tehetség ide vagy oda, többüket eltanácsolták, és csak nagy harcok árán tudta őket visszaszerezni Nemesszeghy Márta. Az első két évben az intézet egyetlen forint támogatást sem kapott, így a vállalkozó szellemű szülők gyerekei maguk hordták be a tűzifát reggelente iskolatáskájukban, a szülők pedig néha ebédet küldtek a tanítóknak.

A siker útján

Az első osztály ma 80. életévükhöz közelítő kisdiákjai nem sokat éreztek a viszontagságokból, boldogan énekeltek, megnyertek minden kórusfesztivált, amelyen országszerte elindultak, önfeledten néptáncoltak napi szinten az iskolában. A politikai vezetés is kénytelen volt felfigyelni a magas minőségű ének-zene oktatás szép sikereire, ezért hamarosan minden városi eseményre, politikai megmozdulásra a maréknyi csapatot kérték fel szerepelni, hogy profi műsorukkal emeljék az program színvonalát.

Márta néni komoly küzdelmek árán és Kodály befolyásának bevetésével, saját hangszertanárt harcolt ki az iskolának, nem is akárkit, az Operaház magán-gordonkaművésze, Török Iván járt le Budapestről Kecskemétre a kisiskolásokat gordonkára tanítani, de zongoratanárt is kaphattak Vásárhelyi Zoltánné személyében. 

Az eredmény

Nem zenészeket akartak nevelni, hanem műértő és zeneszerető embereket, akiknek minden képességét fejlesztette a zene értése. Ennek létjogosultságát azóta számos tudományos kutatás és a Kodály-módszer világra szóló sikerei is igazolták.

Az első, 1950-ben indult osztály zenei téren legmagasabbra jutott tanulója a szegedi konzervatórium, majd a Liszt Ferenc Zeneakadémia tanulója lett, aki egyébként nem volt más, mint a történet elején emlegetett, köztiszteletben álló zongoratanárnő, Bébi néni kislánya. Abszolút hallásának csodájára jártak, korán megtanult zongorán és csellón játszani, 1971-től egy ének-zenei általános iskolában dolgozott, ahol az 1988-ban tartott első szabad igazgatóválasztáson meg is választották az intézmény igazgatójának. Tisztségét lemondásáig, 2006-ig nagy lelkesedéssel, nemzetközi sikerekkel és megbecsülésnek örvendve folytatta, amit több ízben kitüntetéssel is jutalmaztak. A történelem, mint oly sokszor, most is ismételte önmagát: ahogyan Márta néni küzdött annak idején saját zenetanárért az iskola tanári karába, úgy szervezte a zeneoktatást és a státuszt hangszeres zenetanárnak évtizedekkel később a korábbi diákból addigra igazgatónővé lett növendék.

A példamutató pedagógiai munkásság nem csak Várady Klára életén hagyott maradandó nyomot. Ubrizsyné Érsek Éva az első osztály tanulójából az ének-zenei iskola kiváló pedagógusává vált, negyven éven keresztül töretlen lelkesedéssel tanított ének-zenét és vezetett kórusokat alma materében, amely első és egyetlen munkahelye volt, és ahol azóta lánya is pedagógusként dolgozik.

A szellemiség

A zenéhez így vagy úgy, az osztály minden tagja máig közel maradt. Mindannyian érzékenyek a művészetek iránt, műértő, zenekedvelő, kórusok tagjaiként azóta is boldogan daloló emberek maradtak, bármilyen hivatást is választottak, hiszen az oktatás mellett a szépségiparban, az egészségügyben vagy akár a diplomácia terén és egyéb változatos területeken is szép sikereket értek el valamennyien. A visszaemlékező dokumentumfilmben többen is megszólalnak közülük. Az osztálytalálkozókat mindmáig zengő énekszóval ünneplik, és Nemesszeghy Márta házánál kezdik. Miközben koszorút helyeznek el egykori tanáruk ablaka alatt, neki tisztelegve, kedvenc népdalát éneklik, a megható megemlékezéskor minden évben felzendül: A Csitári hegyek alatt…

Kodály elvei, miszerint legyen a zene mindenkié, neveljünk boldog gyerekeket az ének erejével, és számos készséget fejlesztő hatásával, az 1950-ben indult első osztály óta továbbra is sikeresen működnek. Az akkori kölcsöntanteremből kinőtt intézmény ma Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolaként ismert Kecskeméten. A Kodály-módszer sikere Magyarországon és külföldön azóta is töretlen.