kamasz kresz autó

Alapvető igazság, hogy az agy szempontjából minél fiatalabb korban kell elkezdeni a tanulást. Egész másképp fogadja be és dolgozza fel az információkat egy 17 éves és egy 37 éves ember, értelemszerűen utóbbi kárára. Ez nagyon komoly érv a jogosítvány minél korábbi megszerzésére: a középiskolai vagy egyetemi évek alatt a legtöbben túl is esnek a tanfolyamon és a vizsgán is. Csakhogy hiába válunk hivatalosan 18 évesen felnőtté, a felelősségérzet gyakran csak később érkezik meg.

Elég érett a kamasz agya a vezetéshez, amin mások élete múlhat?

Agyunk 25 éves korunkig folyamatosan fejlődik. A prefrontális kéreg érése elég kései életkorra esik, ami azért aggasztó, mert ez a felelős az impulzív viselkedésért, az indulatokért, ösztönökért – magyarul éretlen állapotában kevésbé képes kontrollálni a gondolatokat, cselekedeteket (talán ismerősek a „jó ötletnek tűnt” és az „úgy gondoltam, velem semmi rossz nem történhet” mondatok, amiket az adott pillanatban tényleg átélnek a kamaszok). Kísérletekből az is kiderült, hogy a tinédzserek agya még nem a felnőttekéhez hasonlóan képes tervezni, összpontosítani, hibákat keresni és átlátni a cselekedetek következményeit. Egy vizsgálat során Laurence Steinberg pszichológus megmutatta, hogy az autószimulátorba ültetett fiatalok közül a 14–17 évesek vállalják a legnagyobb kockázatot, főleg akkor, ha mellettük ülnek a barátaik. Még az egyedül autót vezető serdülő is imád kockázatokat vállalni, ebben az időszakban erre reagál intenzíven az agy jutalomközpontja. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a nagykamaszok ne lennének képesek autót vezetni, vagy ne teljesíthetnék a tanfolyamot, inkább azt, hogy fel kell készülnünk a kockázatkereső viselkedésre. Szerencsére a vezetőoktató is segít kiszűrni a felelőtlenséget. A legtöbbjük jelzi, ha a tinink nem alkalmas egyelőre a vezetésre, mert egy vállrándítással reagál a gyalogosok veszélyeztetésére.

A szülő magatartásától sok minden függ

Nagyban befolyásolja a fiatal vezetési stílusát, biztonságos közlekedését az, milyen példát látott maga előtt gyerekkorában. Bekötjük-e minden alkalommal a biztonsági övet, elvégezzük-e az ellenőrzési folyamatokat, figyelünk-e másokra, átgondoltan, biztonságosan közlekedünk? Vagy épphogy káromkodásokkal sűrűn tűzdelve verekszünk a helyekért, gyorshajtunk, száguldozunk gyalogosok, biciklisek mellett, ittasan is volán mögé ülünk, megírtuk a magunk KRESZ-könyvét, mondván, a tapasztalatainkból úgyis jobban tudjuk? Akárhogy is vezetünk, a gyerek ezt látja, megfigyeli, és beépíti. Ha mi folyton áthágjuk a szabályokat, milyen alapon várjuk el, hogy a gyerekünk ne kösse el félrészegen az autót este tízkor a haverjaival buliba menet? Ne feledjük: tarthatunk hegyi beszédeket, az utód mindig abból tanul, amit akár tudatosan, akár tudattalanul megfigyel a szülei viselkedésében. Persze a kamaszkor arról szól, hogy felelősen viselkedő apák és anyák gyerekei is elveszítik időnként a kontrollt, de azért tegyük meg a biztonság érdekében, amit meg lehet, azaz mutassunk jó példát.

KRESZ és autó: Neked ez úgysem fog menni!

Meghatározza a kamaszunk vezetési stílusát az is, mennyire félünk a többi autóstól, mennyire látjuk veszélyesnek a közlekedést, volt-e balesetünk, amelynek ő is szemtanúja vagy résztvevője volt? Esetleg a vezetési stílusunk miatt sosem érezte magát igazán biztonságban a kocsiban? Komoly elakadások, szorongások alakulhatnak ki ezek miatt, amelyek megnehezítik a fiatal autóvezetését. Számít az is, mikortól engedtük, hogy az ölünkből kormányozva az udvaron guruljon egy kicsit. Az autóhoz csak apa vagy anya nyúlhatott, mert saját privilégiumaként kezelte, vagy épphogy bevontuk a gyereket a szerelésbe, kocsimosásba, érdekesnek, megtanulhatónak mutattuk-e a járműkezelést? Triviális kérdésnek tűnhet egészen addig, amíg nem találkoztunk legalább egy olyan nővel, aki azért nem vágott bele soha még a KRESZ-tanfolyamba sem, mert otthon azt tanították neki, hogy úgyis majd a férje vezet helyette, vagy olyan felnőtt férfival, aki vért izzadt, mire elérte, hogy ne az apja gúnyos, örökre megjegyzett beszólásai kísérjék minden útján.

Jobb, ha a szülő nem áll neki magántanfolyamot tartani

Amerikában megszokott, hogy a gyerekek egész kicsi koruktól kezelik az autókat, az első pár leckét pedig kamaszként a szüleiktől veszik egy parkolóban vagy kevésbé forgalmas mellékutakon (a legtöbb államban a kezdő korhatár is alacsonyabb). Ez vagy nagyon jól sül el, és a tini magabiztosan, alapvető készségek birtokában vág neki a tanfolyamnak és a rutinpályának, vagy nagyon rosszul. A szülő ugyanis nem képzett vezetőoktató. Ha régebben szerezte meg a jogosítványát, sok új szabályról lemaradhatott, vagy épp a sajátjait erőlteti rá a gyerekre akkor is, ha azok nem felelnek meg a KRESZ-nek vagy az optimális járműkezelésnek. Márpedig a vizsgán csak azt engedik át, aki szabályosan vezet.

Amikor a gyerek csak a szülei mellett nem tud vezetni

Hasonlóan negatív hatást érhetünk el a folyamatos kritizálással is. Ha ragaszkodunk ahhoz, hogy előbb mi tanítsuk a gyereket vezetgetni, előfordulhat, hogy rossz a pedagógiai módszerünk, és mindenbe belekötünk, gúnyolódunk, bezzegezünk, türelmetlenül felcsattanunk, indokolatlan feszültséget generálunk. Pont abban a helyzetben, amikor a kamasznak egészséges önbizalomra, önállóságának elismerésére lenne szüksége, nemcsak a vezetés, de az élet minden területén. Gyakran előfordul, hogy emiatt a tini a szülei mellett szinte képtelen összeszedni magát, egy jó autós oktató mellett viszont megtanul magabiztosan, nyugodtan, szabályosan vezetni, mégpedig a saját tempójában. Ebben az esetben a tanárnak nem kell azzal sem időt töltenie, hogy a rossz beidegződéseket kinevelje tanulójából, akit túlzottan magabiztos szülei „már úgyis megtanítottak mindenre”. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy ha a gyerekünket ültetjük a volán mögé közúton, az a valódi világban járművezetés tiltott átengedésének és kiskorú veszélyeztetésének minősül. Még egy szabály, amit nem árt észben (és be)tartani. 

Mit tehetünk még?

Ne adjunk gyors, erős motorú sportautót a kamaszunk alá, nyugodtan éljünk a tiltás lehetőségével akár már a KRESZ-tanfolyam előtt is, ha úgy érezzük, gyerekünk még nem elég érett a vezetéshez. Ha mindenáron ki akarja próbálni az élményt, válasszunk olyan oktatót, aki visszajelzést ad arról, szerinte forgalomképesen vezet-e a tinédzserünk. A kockázatkereső magatartást pedig némileg enyhíti egy felelős felnőtt jelenléte – ha pedig nem tudunk mindig ott lenni, legyen az autó kezelésének feltétele a folyamatosan bekapcsolt fedélzeti kamera vagy autós eseményrögzítő.