Ez a titka annak, hogy a japán gyerekek nem hisztisek

GettyImages-964701232

A japánok fegyelmezettsége és egymás iránti tisztelete világszerte ismert. Ez az elszántságuk a gyereknevelésben is megnyilvánul, aminek az az eredménye, hogy a japán gyerekek kevésbé hisztisek, mint mások. De vajon mi a szigetországban lakó szülők nevelési titka?

Abban talán sokan egyetértenek velem, hogy egy gyerek felnevelése mindaddig, amíg önálló, felelősségteljes felnőtt nem válik belőle, nem kis teljesítmény. Szülőnek lenni nem kis kihívást jelent, hogy ehhez ki melyik utat, módszert választja a cél elérése érdekében, függ a bennünket körülvevő kultúrától és az egyéni preferenciáktól is. Érdekes például, hogy amit az amerikai szülők fegyelmezésnek tartanának, azt a japánok már gyermekbántalmazásnak minősítenék.

Akár hozzáállásunk is megváltozhat

Kétségtelen, hogy minden szülő a legjobbat akarja a gyermekének. De miután senki sem tökéletes, nem árt, ha tanulunk olyanoktól, akik már bizonyítottak a gyereknevelésben. De vajon hol húzzuk meg a határ a jó és a rossz nevelés között, ha egyáltalán létezik az utóbbi? Egy biztos, a japán módszer igen hatékony, és akár a gyermekneveléshez való hozzáállásunk is megváltozhat, ha megismerjük annak előnyeit.

Az egyértelmű szabályok között felnevelkedő japán gyerekek kiegyensúlyozottabbak
Az egyértelmű szabályok között felnevelkedő japán gyerekek kiegyensúlyozottabbakSatoshi-K / Getty Images Hungary

A japán nevelési kultúra gyakorlatilag öt alappillére támaszkodik. Nagyon fontos, hogy egy ottani gyerek már ötéves korára megtanulja, hogyan kell helyesen viselkedni nyilvános helyen, illetve családi és baráti környezetben. Emellett a szülők arra törekszenek, hogy gyermekeik a társadalom felelősségteljes tagjaivá váljanak.
De nézzük meg részletesen is, mi a japán nevelési stílus öt fő alapelve!

Erős az anya-gyermek kapcsolat

Bár a legtöbb kultúrában az édesanya a családi tűzhely melegen tartója, Japánban különösen fontos szerep jut az anyáknak a gyereknevelésben. Az első évek anya-gyerek kapcsolata ugyanis kulcsfontosságú a viselkedésformálásban. De az anya csecsemőkortól egészen a gyerek fiatal felnőttkoráig igyekszik erős kötődést kialakítani a gyermekével. 

A japán nevelés egyik alappillére a stabil és kiegyensúlyozott anya-gyerek kapcsolat
A japán nevelés egyik alappillére a stabil és kiegyensúlyozott anya-gyerek kapcsolatYagi-Studio / Getty Images Hungary

Ennek eredményeképpen mire a gyerek tinédzser lesz, sokkal inkább együttműködő hozzáállás jellemzi.

Japánban a szülők a példaképek

Általános érvényű igazság, hogy sokkal nagyobb nevelőereje van a példamutatásnak, mint a kimondott szónak. Vagyis a gyerekek sokkal inkább azt fogják csinálni, amit a szüleiktől látnak, és nem azt, amit tőlük hallanak.

A japán nevelési stílus erősen hagyatkozik erre a tényre, éppen ezért a szülők úgy viselkednek, ahogy azt a gyermekeiktől is elvárnák. 

A példamutatás a gyerekek nevelésének egyik leghatékonyabb módja, mivel nem érzik úgy, hogy olyasmit kérnek tőlük, amit maguk a szülők sem tudnak betartani. Jó példa erre a tévedés beismerése. Sok szülő ugyanis nem tud bocsánatot kérni a gyermekétől, ha rájön, hogy hibázott. Ezzel szemben, ha a japán szülők hibáznak, gyorsan elnézést kérnek, és változtatnak a viselkedésükön, hogy példát mutathassanak. Ehhez bátorság és alázat kell, ami később megtérül.

A szülők figyelnek a gyermekük érzéseire

A japán gyerekek ritkán törnek ki dührohamban, és ritkán rendeznek jelenetet nyilvánosan. Ennek az önuralomnak az az oka, hogy a japán szülők különösen sok figyelmet fordítanak arra, hogy tisztában legyenek azzal, gyermekeik hogyan éreznek, és hogy megértsék őket.

A japán családokban nem tabu a saját érzésekről beszélni
A japán családokban nem tabu a saját érzésekről beszélnid3sign / Getty Images Hungary

Amikor a gyerekeknek lelki támaszra van szükségük, számíthatnak a szüleikre, akik meghallgatják őket, és ha kell, segítenek megoldást is találni a problémára. A fiatalok támogatást kapnak abban is, hogy hatékonyan dolgozzák fel érzelmeiket, és pozitív attitűdöket alakítsanak ki a körülöttük lévőkkel.

A gyerekek megtanulják: a család az első

Bár a szülői szabályok nincsenek kőbe vésve, vannak olyan elvárások, melyeket a japánok különösen komolyan vesznek. 

A legtöbb japán gyermek biztonságos és szeretetteljes környezetben nevelkedik fel
A legtöbb japán gyermek biztonságos és szeretetteljes környezetben nevelkedik feld3sign / Getty Images Hungary

A japán anyák általában dada vagy családtag segítsége nélkül nevelik fel a gyermekeiket, mert úgy gondolják, hogy ezzel teszik a legjobbat. A fiatalok születésüktől egészen tinédzserkorukig élvezik édesanyjuk jelenlétét, akire akár egészen a felnőtté válás küszöbéig is számíthatnak.

A japánok szerint ezeknek az erős családi alapoknak a kiépítése kulcsfontosságú ahhoz, hogy magabiztos és fegyelmezett gyerekeket neveljenek.

Úgy vélik, csak egy biztonságos otthon megteremtésével érhetik el azt, hogy a család minden tagja jól érezze magát, és hogy mély érzések tegyék erőssé az összetartozást.

Nem csak a szülők, a közösség is nevel

A japán szülői kultúra lehetővé teszi, hogy a gyermekek egész kicsi koruktól a társadalom fontos tagjainak érezzék magukat. Ez megnyilvánul abban is, hogy a tágabb család és az egész közösség felelősséget érez minden gyerekért. Ha például egy édesanyának szüksége van arra, hogy valaki vigyázzon a gyermekére, amíg ő ügyet intéz, számíthat a tágabb család vagy a társadalom egy tagjának segítségére. De az is megengedett, hogy a szülő nevében a neveletlen gyermeket valaki jobb viselkedésre intse. Ez a hozzáállás biztosítja, hogy származástól függetlenül minden gyerekről ugyanúgy gondoskodnak.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra