Ez őrület, ne legyél már ennyire paranoiás – gondoltam, de csak félig komolyan. Természetesen nem fogom tudni a szülők arcáról leolvasni, hogy milyen közösségbe kerül a lányom, az viszont nem indokolatlan, hogy aggódom a bullying miatt. Már óvodáskorban elkezdődik ugyanis ez a jelenség, ami akármilyen sajnálatos, ugyanolyan igaz is.
A bullying nem az iskolában indul, sajnos
Ez a terület szülők körében mindenképp ismert, ugyanakkor jelenleg még kevéssé kutatott. Az erőszakos cselekedetek már óvodáskor előtt megjelennek, azonban ezek leginkább arról szólnak, hogy a kedvenc homokozójáték elvétele miatt csap oda az érzelmei szabályozására még képtelen kisgyermek, vagy a türelem hiánya okozhat hasonló gondot. Ezek az erőszakos tettek ugyanúgy nem tartoznak a bullying témakörébe, mint a mindennapos civódások, amelyek minden kisközösségben előfordulnak.
Az ovisok azonban már változatos módon tudnak agressziót kifejteni, amiben benne van a verbális bántalmazás is – az elejtett, csúfolódó szavak testalkatra, szemüvegre vagy ruházkodásra vonatkozóan –, és manipulatív viselkedés is megjelenhet körükben.
Sokan szembesülhettek már azzal, hogy ha az egyik társ fő barátnője kiesik betegség miatt pár hétre a csoportból, akkor helyette mást választ, magához édesgeti, aztán szívtelenül dobja, és akár még szavakkal bántalmazza is a „pótlékot”.
Aki nem elég szerencsés, az bizony már oviban megismerkedik azzal az érzéssel, milyen, ha gyermeke bullying áldozata lesz. Tapasztalja a tehetetlenséget, az aggodalmat, érzelmek olyan kaszkádját, amelyet nem kellene átélni ebben a korban a kisgyermeknek, mégis megtörténik.
Bármiért rászállhatnak
Az iskolában folytatódik a bullying: az UNICEF felmérése szerint a magyar gyerekek kétharmada tapasztalja rendszeresen, hogy áldozatául esik a jelenségnek, és nehezen vagy egyáltalán nem kap segítséget ebben a szorult helyzetben. A szülők jó eséllyel még egy olyan érában szocializálódtak, ahol ez a jelenség létezett, de neve nem volt, összeszorítottuk a fogunkat, és tűrtünk, ha a makrokord nadrág, a túlsúly vagy épp a szociális sutaság miatt céltáblává váltunk bullyingban. Ez nem volt jól így akkor sem – és nincsen így jól ma sem.
De ne higgyük, hogy az agresszor szülőjének lenni sokkal könnyebb.
Aki nem azt választja, hogy szemet huny a probléma fölött, annak szégyent, problémát, aggodalmat jelenthet, hogy hogyan nézzen a szülőtársak szemébe, vajon mit rontott el, és mit tehetne most?
Sajnos nem mindenki választja ezt a kellemetlen, nyílt, viszont őszinte és gerinces utat, ha gyermekéből bántalmazó lesz.
A gyermekek kétharmada pedig igen nagy szám: az osztályközösségek jelentős részét is adja egyben. Nem csoda, hogy kedvenc új szorongásommá vált azon töprengeni, mit tegyen az egyszeri szülő, ha gyermeke áldozat lesz.
Milyen telód van? Na ne már!
Ha mindez nem lenne elég, már egy kiselsős szülője is gondolkozhat azon, mit tegyen, ha félév előtt elkezd mobiltelefont követelni gyermeke. Vannak persze olyan intézmények – hála istennek –, ahonnan a mobilokat, tableteket, esetleg okosórákat is kitiltják legalább alsó tagozatban, de egyrészt ezeket a szabályokat néhol lazán értelmezik, másrészt nem is egyetemes érvényűek.
Nem hiszem, hogy egy hat-hét évesnek valóban okostelefonra volna szüksége, nem, még a szülő levedlett készülékére sem.
Egy ekkora gyermeket még úgyis hozunk-viszünk, az pedig szintén nem lehet ekkor szükséglet, hogy szünetekben vagy napköziben játszani akarjon a készüléken. Valójában semmi szüksége sincs rá, mégis, egyre fiatalabb gyerekek kapnak már ilyen eszközt, de én nem akarok beállni a sorba.
Elég lesz majd az, ami feltehetően később vár ránk. Ami anno a márkás ruha-turis ruha konfliktus volt, az ma a csúcskategóriás telefon-olcsóbb készülék körül csúcsosodhat ki. Egy felsősnek több kütyüje van egyidejűleg, mint amennyi nekem felnőtt életem legtöbb szakaszában volt, és életkorából kifolyólag dinamikusabban is pusztítja azokat. A tizenkét évesnek felesleges az iPhone, de könnyen lehet, hogy kortárs közössége erről másképp vélekedik.
Újfajta anyaszerepet követel ez a szakasz
Az iskola világa a gyerekeknek új, izgalmas, talán egy kicsit aggasztó is. Nincsen már délutáni pihenés, nem megy utánuk az óvó néni a mosdóba, hogy ellenőrizze, rendesen megmosták-e a kezüket, ábécé van és szorzótábla, meg 45 percek, amiket végig kell ülni.
Egy elsős anyukájának ugyanígy stressz az iskolakezdés. Nem tudjuk, mire számítsunk, és sokaknak a legkisebb aggálya az, hogy vajon milyen szöveges értékelés szerepel majd a gyermek lapján.
De lesznek-e vajon barátai? Tyúkanyó típus az osztálytanító, vagy belefásult már a pályába? Kedvesek lesznek-e a társak, és az egy helyről érkezettek klikket alapítanak, vagy inkább nyitnak a többiek felé?
Egy hosszú út kezdete ez: a gyerek önállóság felé vezető útjának első valódi mérföldköve. Nehéz megtalálni az egyensúlyt abban, hogy érdekeljen osztálybéli szerepe, de ne próbáld meg helyette megoldani a talán csak vélt konfliktusokat, viszont a valódi problémákat kiszűrd, és azokban következetesen mellette állj. A gyereknek jön az ábécé meg a szorzótábla: nekem az, hogy ismét átgondoljam az anyaságom, és ebben a szerepben a lehető legjobb legyek.
Ebből jössz rá, hogy a gyereked nem bírja tovább és a segítségedre szorulFontos, hogy a szülő fel tudja ismerni, mikor kell segítenie gyerekének.
Tovább olvasom
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
