hosszú autóút gyerek szülő

• Először éhes lesz, megeszi a sokórás útra szánt étel javát, morzsáz, kiesik a paprika, sonkával előre földre pottyan a szendvics, majd az ételre megszomjazik a gyermek.

• Ekkor inni kér. Kilötykölődik. Jó esetben. Rosszabb szcenárió, hogy magára önti a kulacs teljes tartalmát, minden a ragadós lében tocsog onnantól.

• Közben a morzsa már böki a popsiját. Kezd meleg lenni, és a legjobb figyelemelterelő, az evés, már kipipálva, megtett kilométerek száma: 12, marad: 478. Jajj, ez így hosszú lesz...

• Jó, akkor nézzük, ki lát az út mellett több tehenet, szénabálát vagy piros autót. Ez a játék 1,5 percig hatékony. Ezalatt persze nulla tehén, egy piros autó és 15 szénabála a mérleg, de ez egyáltalán nem érdekelt senkit igazán. Még hátravan: 469 km.

• Akkor énekeljünk! „Micimackó. Na még egyszer! Jó! Most egy-két ovis dal. Szuper!” Jönnek a karácsonyi és Mikulás-énekek. Kifújt! „És akkor azt ismeritek, hogy: Hej, Jancsika, Jancsika! Nem? Na mindegy, akkor: Érik a szőlő… Ezt sem? Az nem lehet! Tanuljuk meg!” – ezzel időt nyerünk, de fogy a türelem, eltelik 3-4 perc teljes flow-ban, jó esetben két-három népdalt elbír egy 5-6 órás út, aztán: „Jóó, Anya, most már ne énekeljünk!” Érkezésig 460 km.

• „Fúúúú, gyerekek, szuper ötletem támadt! Barkochbázzunk! Én gondolok.” –„Nem, én!” – „Jó, akkor gondolj te!” – „Nem, Anya mégis inkább kezd te!” – „Oké, gondoltam.” – „Állat?” – „Igen.” –„Négy lába van, Anya?” – „Annyi, igen.” – „És Anya, szőrös?” – „Nem, nem szőrös.” – „Miii, Anyaaa, a leopárd nem szőrös?” – „De! A leopárd szőrös, de ez nem az…!” – „Jajj, Anya, most gondolok akkor én. Ez egy állat, de szőrös. Vagyis nem szőrös, hanem… Anya, az elefánt az szőrös?” Barkochba szál befullad. Marad 449 km.

• „Pisilnem kell!” – „Nekem kakilnom!” – „Jó, a legközelebbi benzinkútnál megállunk!” – „Én nem bírom ki odáig.” – „Hogyhogy nem bírod ki? És akkor mit akarsz csinálni?” – „Nagyon kell!” – „Nekem is.” – „Apa! Húzódj félre, légyszi!” – „Miiii? Az autópálya közepén? Képtelenség! Bírd ki még egy kicsit. Egyél addig valamit!”

Amikor a szülő gyerekként tombol az autóúton

És akkor, ezen a ponton, a legkitartóbb szülőnél is eljön a pillanat, és igazán tisztelet a kivételnek, amikor félredobódnak az elvek, újraíródnak a szabályok, és átértékelődnek a prioritások. Ekkor anya vagy apa odaadja a telefonját, a tabletet, netán a laptopot, megkéri hőn szeretett gyermekeit, hogy halkítsák le annyira, amennyire csak lehet, és meghasonulva önmaga előtt, de zsibbadtan az út viszontagságaitól, apránként visszalassuló pulzusszámmal meredni kezd előre, és próbálja átadni magát az érzésnek:„hurrá, nyaralunk!”

Bárcsak…!

Ha az ülőhely viszonylag kényelmes, nem kókad a semmibe a tehetetlenül leguruló fej a nyakról és himbálódzik szanaszét minden irányváltásnál, akkor van esély arra, hogy előbb-utóbb befárad, elalszik, és talán egy hosszabb szunyókálásban is joggal reménykedhetünk.

Van megoldás?

Ha a szülő bírja, és a lehetőség adott, talán beválhat az éjszakai autózás módszere. Nem mondom, hogy a felnőtteknek ez kész szanatórium, de talán még mindig jobb, mint több fronton helytállni. Egy éjszakai vagy hajnali indulással reális esély van rá, hogy a gyermek az út nagy részét tényleg átalussza! 

Tuti recept persze nincs, de a próbálkozást nem szabad feladni, és mindig ott a vigasztaló tudat, hogy ezen sokan vagyunk, akik átmegyünk, de az igazság az, hogy nem cserélnénk el semmiért, és így van jó, ahogy van!