A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRKF) Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya egy fővárosi kórház öt szülésznőjével szemben indított eljárást. A nyomozás adatai szerint az egészségügyi dolgozók legális jövedelmükön felül alkalmanként jellemzően 50 ezer és 200 ezer forint közötti összegeket kértek a levezetett szülésekért a kismamáktól, illetve azok családtagjaitól – tájékoztat a Police.hu.
A gyanúsítottak a hálapénzként elfogadott összegekről számlát is adtak, egyéni vállalkozóként. A számlákon szülésfelkészítő tanfolyamként, konzultációként vagy tanácsadásként jelölték a bevételeiket. A számlákon 15-30 ezer forint közötti összegek szerepeltek.
Hálapénzekkel trükközhettek a szülésznők
2021 óta tilos elfogadni paraszolvenciát, azaz hálapénzt az egészségügyi ellátásban. Mivel az akkori törvénymódosítás azt is szabályok közé szorította, hogy munkaidőn kívül nem segédkezhetnek a szülések során azok, akik éppen nem ügyeletesek az adott kórházi osztályon, megszűnt a kismamák orvos- és szülésznő választási lehetősége is.
Jelen eljárás a rendőrség tájékoztatása szerint azt állapította meg, hogy az öt szülésznő összesen 113 rendbeli bűncselekményt követett el, a valótlan tartalmú számlák pedig összesen 8,4 millió forintra rúgtak.
A több mint két évig tartó aprólékos nyomozással beszerzett bizonyítékok fényében a BRFK Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály nyomozói 2024. november 26-án üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a szülésznőket, akik szabadlábon védekeznek. A hatóság intézkedett a jogtalanul megszerzett összegek lefoglalásáról a gyanúsítottak számláiról.
Szülésznőt is választottak korábban az anyák
A kismamák szülés közbeni biztonságérzetét a választott szakszemélyzet nagymértékben növelte, ezért addig, amíg lehetőség volt rá, nem pusztán a terhesgondozás idejére, de a szüléskísérésre is a választott személyzetet kérték fel azok, akik ezt anyagilag megtehették. A hálapénz, melyet sok esetben rendelkezésre állási díjnak is neveztek korábban, a jelképes összegektől több százezer forintos összegig terjedhetett. Egyes magyar kórházakban a szülés utáni időszakra még csecsemős nővért is lehetett választani, szintén külön díjazásért. A 2021-es törvénymódosítás értelmében minderre már nincs lehetőség, az aktuálisan ügyelő személyzeten kívül csak a szülő nő kíséri tartózkodhatnak vajúdás közben mellette.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés