Az óvodás, kisiskolás korú gyerekek szülei számára ismerős probléma a fejtetű terjedése a közösségekben – írja az RTL cikke, melynek apropóját az anyakivan blog szerzőjének, Semjén Nórának a rovarok elleni harca adta. Kevesen ússzák meg, ha egy csoportban vagy osztályban megjelennek a paraziták, akik ellen lehetséges távoltartó szerekkel is védekezni, ám sokak tapasztalata szerint ezek nem sokat érnek.
Kókusz- vagy olívaolaj, dunsztolás, tetűirtó hajszeszek alkalmazása, alapos átfésülés, a serkék a hajtőről való lehúzogatása és a ruhák, ágyneműk és plüssök fertőtlenítése – sok módszert ismernek a már gyakorlott szülők. Vannak olyan közösségek, amelyekben úgy érzik a szülők és a pedagógusok, hogy sokkal több az eset, mint a korábbi években, ráadásul továbbra is probléma, hogy vannak, akik nem is jelzik az intézménynek, ha a gyerek hajában tetvet találnak.
Egy védőnő szerint ez gond, mert az ovis csoportokban a gyerekek könnyen átadhatják egymásnak a fejtetűt, és ha nem tudnak arról, hogy valakinél megjelent a kis parazita, az észrevétlenebbül terjed tovább.
![A tetű elleni küzdelem a kisgyerekes családok nagy terhe](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5658/56582/565829/56582943_183e6b411e9f2e174b7005f623109b44_wm.jpg)
Kevesebb gyerek hajában van tetű manapság
Érdekes tapasztalat, hogy a tetvek a festett hajat nem kedvelik: a cikkben megszólalók is úgy látják, hogy akik hajfestéket használnak, azokban nem találnak később serkéket és tetvet sem.
A Nemzeti Népegészségügyi Központot (NNGYK) szerint a gyermekközösségeket érintő tetvesség mértéke országos átlagban némiképp csökkent a néhány évvel ezelőtti állapothoz képest.
A tetvességi arány az óvodákban az elmúlt három évben 0,6-0,7% körül alakult, míg 2018-ban és előtte 1% feletti volt. Általános iskolákban az országos tetvességi arány 0,9%-os 2020 óra, előtte évekig 1,7-1,4% között mozgott.
Az NNGYK a Pedex és a Novoped tetűirtók hatékonyságát vizsgálta és igazolta, mellettük a serkék eltávolítását és a hajjal érintkező tárgyak fertőtlenítését is ajánlja, a házi praktikákat azonban nem. Amíg azokban a közösségekben, ahol megfordul valamely családtag, van tetű, a haj folyamatos átvizsgálása javasolt.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57454/574548/57454875_b252945c3edff78029d100d12850877a_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
hirdetés