Lila tehén? Az amerikai gyerekek majdnem fele azt hiszi, a hot dog fán terem

Máig megmaradt, sőt fokozódott a zűrzavar, de szögezzük le: ezért legalább annyira felelős a fogyasztói társadalom, mint a nevelés. Az óvodások nem tehetnek arról, hogy már nem nagycsaládokban élünk, ahol magunknak termeljük meg a növényeket és etetjük a haszonállatainkat. Többségük városban él, és ha senki nem vitte még el egy olyan farmra, ahol háztáji állatokat tartanak, etetik, itatják, legeltetik, fejik, levágják őket, vagy nem meséltek erről, akkor honnan kéne tudnia, hogyan készül az étel, ami az asztalára kerül?

Így történhetett meg az, amivel egy új tanulmány szembesítette az Egyesült Államokat: az ottani, 4-7 éves gyerekek jelentős százaléka úgy gondolja, hogy a hot dog, a hamburger és a szalonna tulajdonképpen fán terem. A Journal of Environmental Psychology című folyóiratban megjelent vizsgálatot egy pszichológuscsoport végezte el. A kísérlet során arra kérték a gyerekeket, hogy kategorizáljanak egy sor ételt, köztük sajtot, sült krumplit, szalonnát, pattogatott kukoricát, garnélarákot, mandulát és tojást. A válaszok számos meglepetést okoztak, többek között:

• a 176 résztvevő 47 százaléka gondolta úgy, hogy a sült krumpli állatoktól származik
• a sajtot gyakran azonosították növényi alapúnak
• 41 százalékuk úgy gondolta, hogy a szalonna és a virsli is növényből származik
• az esetek 38 százalékában még a csirkefalatkákat – amiknek azért a nevében ott rejlik a megoldás – szintén növényi eredetűnek vélték
• a manduláról és a pattogatott kukoricáról meglepően sokan (a gyerekek egyharmada) gondolták, hogy állati eredetű

A gyerekek nem csak a lila tehénnel tévednek

A csapat az óvodások étkezési szokásait, hiedelmeit egy másik szempontból is megvizsgálta. Arra kérték a kis tesztalanyokat, mondják el az egyes növényekről és állatokról, szerintük ehetőek-e? Ez nagyon lényeges egy faj fennmaradása szempontjából: amikor még kis csoportokban vadásztunk és gyűjtögettünk, a kicsiknek ugyanolyan jól kellett azonosítaniuk az esetleg mérgező terméseket vagy húst, mint a felnőtteknek. A belénk épült védekezési mechanizmus egyébként máig él, a gyerekek sokáig nem esznek meg mást, mint amit az anyjuk is, és természetes módon undorodnak a keserű íztől – pont azért, mert a legtöbb mérgező növénynek ilyen íze van. Később a gyerekek azt látják, hogy az étel a boltokból kerül az asztalukra, épp ezért vannak teljesen összezavarodva azzal kapcsolatban, pontosan mi ehető, és mi nem. A megkérdezett gyerekek 77 százaléka úgy vélte, hogy a tehenek ehetetlenek. Majdnem ugyanennyien gondolták ezt a sertésről, 65 százalékuk szerint pedig a csirke sem alkalmas emberi fogyasztásra. Mindeközben egy százalékuk szerint a homok bizony ehető, sőt, néhányan a macskát is idesorolták.

A szülők felelőssége

Természetes, hogy ebben az életkorban egy gyerek nem tud minden élelmiszert pontosan besorolni valahová, sok tévhit él még a kis fejekben. Ám az ily mértékű zűrzavarért részben a szülők is felelősek. Legtöbbjük maga is téves elképzeléseket dédelget az élelmiszerek származási helyéről, ám a nagy többség máshol rontja el. Egészen pontosan akkor, amikor nem mondják meg az állati eredetű termékekről, hogy az mégis hogyan készül. Megpróbálják megóvni csemetéjüket a kegyetlen valóságtól, ami szerint a nagyüzemekben az állatokat ketrecekben, bokszokban tartják, gyógyszerekkel tömik őket, a szabad levegőre nemigen mehetnek ki, cserébe viszont folyamatosan tejet termeltetnek velük, vagy megölik őket, hogy a húsukat eladhassák nekünk. Még a természetközeli, állatbarát farmokon is levágják és megeszik a cuki, szőrös vagy tollas állatokat. Mivel a szülők ködösítenek, a gyerekek egyfajta naivitásban eszik a virslit, és közben nyugodtan imádhatják az állatokat képeskönyveken, mesefilmeken meg az állatkertben. 

Helyezzük el a gyereket a valóságban

Az igazság az, hogy semmi szükség arra, hogy ilyen módon „megvédjük” a gyerekünket a világ brutalitásától. Persze nem kell őket vágóhídra vinni, sőt disznóölésre sem, de ettől még tisztában lehetnek azzal, melyik élelmiszer honnan jön és miként készül. Ha ez átmenetileg azt okozza, hogy a gyerek nem hajlandó húst enni, azzal is el fogunk tudni boldogulni. Főleg az amerikaiaknak lenne szükségük némi szemléletváltásra a húsevéssel kapcsolatban, hiszen minél több szarvasmarhát eszünk, annál több szén-dioxid kerül a levegőbe és annál több erdőt irtanak ki a legeltetés miatt. Az állatok folyamatos szenvedésével járó, génmódosított növényi tápokat, antibiotikumokat, növekedésserkentőket használó nagyüzemi állattartás sem lenne ennyire profitábilis, ha kevesebben vásárolnák meg az így készített termékeket. Ha felnőne egy olyan generáció, amely ez ellen aktívan fellép, egészségesebben érkezhetnénk, miközben az állatjólét is nagyobb hangsúlyt kaphatna.