A módszer lényege, hogy a gyereknek joga van eldönteni, milyen neműnek érzi magát, s ezzel érdemes megvárni azt a kort, amikor már képes erről nyilatkozni. Hogy kicsit jobban értsük, hogy néz ez ki a gyakorlatban, ismerkedjünk meg Gabriela Martensonnal Stockholmból. Az asszony 30 évesen vállalta első gyermekét, akinek nem árulta el, milyen nemű. Amikor a terhessége alatt erről kérdezgették, másoknak sem mondott semmit. A baba születési neméről a családján és baráti társaságán kívül senkivel sem beszélt. Azóta szült még két gyermeket, akiknél hasonlóan járt el. „Azt akartam, hogy azok legyenek, akik lenni szeretnének. Nem akarom ezt helyettük eldönteni” – nyilatkozta.
A gyerekek ruhákból és játékokból is vagy genderkreatívat kaptak (a gendersemleges szót nem szeretik használni, hiszen nem céljuk a semlegesség, nemtelenség elérése), vagy fiúsnak és lányosnak tituláltakat egyaránt: volt baba és kivonat, építőkocka és játék konyha, a kicsik pedig maguk döntötték el, melyikkel akarnak játszani. Martenson célja nem titkoltan az, hogy gyerekei sztereotípiáktól mentesen tanulhassanak, szórakozzanak, ne legyenek eltiltva valamitől, csak mert azt valamelyik nemhez kötik (gondoljunk csak a balettozni vágyó Billie Elliotra). Ez a szülői hozzáállás azt is megkönnyíti, ha egy-egy gyerek nem a születési nemének megfelelően érzi magát komfortosan, akkor válthasson, vagy hogy elfogadóbb legyen a nembináris emberekkel kapcsolatban.
A gyerek neme: semleges?
Észak-Európában és az Egyesült Államokban egyre több szülő neveli genderkreatívként gyermekét (bár attól a szakemberek szerint sem kell tartanunk, hogy ebből mainstream trend válna). Ám ez nem valami modern, 2022-es mánia: a berlini székhelyű queer szülő és író, Ravna Marin Nathanael Siever szerint a queerközösségekben már a nyolcvanas években elkezdték fiús vagy lányos helyett nemektől függetlenebbül nevelni a gyerekeket. Siever könyvet is írt a témában, kutatásai során több évtizednyi gender studies szakirodalmat vizsgált át, illetve ki is kérdezte a szülőket. Legtöbbjük attól a szűk látókörű gondolkodástól és diszkriminációtól szerette volna megóvni gyerekét, amitől ő maga is szenvedett. A cél tehát nem az, hogy semleges neművé varázsolják a gyerekeket, csak az, hogy lehetővé tegyék számukra saját identitásuk felfedezését, ahelyett, hogy hagynák, mások mondják meg nekik, kik is ők.
Mit mond a szakember?
Az angliai Brightonban, családokkal foglalkozó pszichoterapeuta, Mark Vahrmeyer hozzáteszi, hogy a 2020-as években a nemi identitásról és a nemi elnyomásról szóló beszélgetések sokkal általánosabbá váltak a médiában és a társadalomban egyaránt, ez pedig segít megmutatni a szülőknek, hogy vannak alternatív módszerek. Nem egyféleképpen lehet felnevelni egy gyereket: semmi sem kötelező. Ugyanakkor arra is figyelmezteti a szülőket, hogy minden szélsőség káros lehet. A szülő dolga az, hogy kíváncsi legyen a gyerekére, és meghallgassa őt, ahelyett, hogy „projektet” vagy ideológiát erőltetne rá. Ugyanolyan káros lehet egy gyereknek, ha akarata ellenére nemiségellenes nézeteket erőltetnek rá, mint ha megmondják neki, hogy ő most lány vagy fiú.
Miért olyan fontos ez?
Akár legyinthetnénk is erre az egészre, mondván Stockholmban meg Amerikában mindenki csináljon, amit akar, nekünk nincs dolgunk vele. Az a helyzet, hogy van. Magyarországon is élnek gyerekek, akik ha nem kapnak megfelelő oktatást a témában, hosszú éveken át szenvedhetnek amiatt, mert nem illenek a hagyományos keretek közé. Ne legyenek kétségeink: régen is léteztek queer emberek (idetartozik mindenki, aki nem kizárólagosan heteroszexuális vagy cisznemű, azaz bármi módon „kilóg” a hagyományos sémákból), csak depressziósan, menekülve, vagy épp meghunyászkodva, titkolózva élték az életüket. Biztos, hogy ezt nem kívánjuk egyik gyerekünknek sem. Így a mi felelősségünk, hogy a sztereotip megközelítésen túli világról is halljon, hogy legyenek szavai a különböző, a nagy átlagtól eltérő érzésekre, tapasztalatokra. Így is iszonyatos teher „másnak lenni” bármilyen formában, de legalább elbírható. Szülőként nem a mi dolgunk megmondani, hogy a gyerekünk milyen nemű emberek iránt vonzódjon, vagy minek érezze, tartsa magát. Nem adhatunk neki általunk ácsolt kategóriákat, amikbe lesz szíves belepasszírozni magát. A mi dolgunk, hogy támogassuk és szeressük, úgy, ahogy van.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
