gyerek középkor

A középkori gyermekek helyzetével kapcsolatosan jó néhány félreértés él: vannak, akik úgy vélekednek, a szülők ekkor nem azzal a meleg szeretettel kapcsolódtak utódaikhoz, mint ma, hiszen a magas gyermekhalandóság miatt sosem tudhatták, mikor veszítenek el valakit. 

Elterjedt az a feltételezés is, hogy a gyerekekre egyszerűen kis méretű felnőttekként tekintettek – ha mindezt igaznak tekintjük, úgy érezhetjük, meglehetősen szörnyű lehetett a középkori gyerekek élete.

Így élt egy gyermek a középkorban

A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb. A fenti hiedelmek hátterében ugyanakkor tények állnak, melyeket ugyanakkor nem mindig értelmezünk helyesen. A következők ugyanakkor adottak voltak:

• sokkal magasabb volt a gyermekszám egy családban, mint ma, de ez nem azt jelentette, hogy a gyerekek mind megérték akár a tizenéves kort. Negyedük valószínűleg már csecsemőként elhunyt, további 12,5 százalék nem érte meg a négyéves kort sem, és kilencéves koráig még 6 százalék halt meg – a fertőző betegségek kíméletlenül szedték áldozataikat. Bár voltak ismert fogamzásgátlási módszerek, az egyház ezeket tiltotta, így sok gyermek született, de sokat el is veszítettek a családok.
• A művészet leginkább csak a késő középkortól kezdve ábrázol gyerekeket – addig még az angyalok sem pufók kisdedek, hanem felnőttek, és van olyan, e korból fennmaradt csecsemő Jézus-ábrázolás, mely a Megváltót inkább törpe növésű felnőttként mutatja be, mint aranyos kisgyermekként.
• Ahogyan arról már a kőkorszaki gyermekeket bemutató cikkünkben is írtunk, a régmúltban ráadásul valóban adtak ma már munkának számító feladatokat is: a középkorban ugyanúgy kellett a gyerekeknek az állatokra vigyáznia, őket megetetnie, mint ahogyan a lányoknak akár főznie is a családra.

A fentiekből ugyanakkor mégsem az következik, hogy a családok csak ingyenmunkaerőt láttak volna gyermekeikben, akik néha meglepő módon elérték a felnőtt kort – lássuk, a valóságban hogyan kezelhették ekkoriban a kicsiket.

Az oktatás a kevesek kiváltsága volt

A gyerekek általában otthon születtek: az édesanya a bába segítségével hozta világra a csecsemőt, akit általában kétéves koráig szoptatott, igaz, a nemes asszonyok esetében ezt dajka végezte sokszor, saját gyermeke mellett. A vallás kiemelt szerepe miatt fontos volt, hogy a keresztséget megkapják a csecsemők minél előbb –

A gyerekek életkoruknak és fejlettségüknek megfelelő feladatokat kaptak a ház körül. Ez jelenthette azt, hogy kisebb testvéreikre vigyáztak, míg szüleik eleget tettek feladataiknak, de a fentiekben említettek szerint főzést, állatok körüli munkát, lóti-futi feladatokat is kaphattak, aki pedig valamivel jómódúbb családba született, az kisegített a családi vállalkozásban is.

Apró kézlenyomatok őrzik ezeknek a feladatoknak a nyomát – ugyanakkor az is igaz, hogy sokszor az önálló kalandozás vagy a nem jól megválasztott feladatok áldozatává is válhattak a kicsik.

Fulladás, zuhanás, állattámadás vagy háztartási balesetek megnyomorítottak vagy akár megöltek számtalan középkori gyermeket. Az igazán komoly munkát 12–14 éves korukban kezdték meg.

A gyerekek életének nem volt természetes része a tanulás: igazából azok a fiúk voltak csak mai értelemben véve iskolázottak, akiket a helyi templomokba vagy kolostorokba küldtek szüleik, sok esetben abban a reményben, hogy az ott elsajátítottak segítségével majd maguk is az egyház kötelékébe léphetnek be. Ezekből a gyerekekből – mondjuk ki, fiúkból – lehetett később orvos vagy ügyvéd is, helyeiket adományokkal igyekeztek bebiztosítani.

A nemesek kivételezett helyzetben éltek

A nemesi származású fiúk élete ettől eltért: már hétévesen megkezdték tanulmányaikat annak érdekében, hogy lovagi készségeket, képességeket és ismereteket sajátíthassanak el. Írni és olvasni is tanultak anyanyelvük mellett latinul is, valamint karddal, íjjal ismerkedtek, és kisebb termetű lovakon vagy pónikon gyakorolták a lovaglást. Ezekben a családokban nagy értéke volt a fiúgyermeknek: a nevet továbbvivő örökös létezése elengedhetetlen volt, sok házasságot érvényteleníttettek, ha menet közben kiderült, hogy az asszony meddő. A házasságok ugyanakkor nem szerelemből köttettek ezen a szinten, hanem vagyonok megőrzése és egyesítése miatt, ami sok szeretői kapcsolathoz és törvénytelen gyermekhez vezetett. 

A lányokat apácának adták a szülők a kolostorokba: ennek két indítéka lehetett. Az egyik magasztosabb – a szülő értékesebb ajándékot nem adhat Istennek, mint saját gyermekét, ezáltal kegyes cselekedetet hajtott végre, és a lány üdve érdekében is nagy lépést tett előre. A másik már nem annyira az: ha valaki nem tudta etetni életben maradt gyermekeit, egyszerűbb volt az egyházra bízni körülük egyet-kettőt, mint a megélhetésért küzdeni.

Akik otthon maradtak, azokat sem törékeny lényekként kezelték – legfeljebb a nemesi családokban történhetett ez –, mert hamar nekik kellett vezetniük a háztartást, főként, miután férjhez mentek.

Mindennapos volt a verés

Minden szeretet ellenére a gyerekverés teljesen bevett módja volt a nevelésnek – akár kézzel, akár botokkal gyakorta ütötték a gyerekeket, és úgy tartották, ha valaki ezt nem teszi, azzal elkényezteti gyermekét. A makarenkói pofontól messze vagyunk még, a középkorban ez is a nevelés szerves részét képezte.

Mindemellett ugyanakkor rengeteg gyermekjáték is ránk maradt a középkorból, ami azt mutatja, hogy volt ideje figurákkal szerepjátékozni vagy éppen apró kis fazekakban játék ételt főzni is a középkor gyermekének. Labdával és botokkal játszottak, sportoltak, de olyan táblajátékok is ismertek voltak már ekkoriban, mint a sakk vagy a backgammon. Feljegyzésekből ránk maradt a korai homokvárépítés szokása is. A kőkorhoz hasonlóan ekkor is az egész falu vigyázott a gyerekekre, ha kellett, az elárvult kicsiket pedig sokszor keresztszüleik nevelték fel.