Életkörülményeik kétségkívül nomádabbak voltak, mint a legtöbb 21. századi család gyermekéi, de ha egy kicsit jobban beleássuk magunkat abba, hogyan is éltek ezek a gyermekek, könnyen beláthatjuk, hogy
folyó meleg víz, a hűtőszekrény, a mikrosütő és az elektromos áram használata nélkül is lehettek nagyon boldogok, sőt, akár boldogabbak is, mint sok mai gyermek.
Az is tény ugyanakkor, hogy sokkal több feladatuk volt a ház körül, és meglepően fiatal korukban kötelezték már őket változatos feladatok végrehajtására. Megférhet egymás mellett a modern szemmel gyermekmunkának bélyegezhető feladatok kirovása és a boldogság? Milyen volt a kőkorszaki gyereknevelés?
Így élt egy kőkorszaki gyerek
Hogy a kérdésre választ kaphassunk, érdemes megvizsgálni, pontosan milyen feladatokkal járt a szülővé válás a történelem előtti időkben. Családtervezésről vagy a baba érkezésére való felkészülésről itt modern értelemben véve egészen biztosan nem beszélhetünk, ugyanakkor internetes fórumok, nagyszülők, gyermekorvos vagy védőnő helyett a kőkorszaki ember még bátran hallgatott ösztöneire. Ezek pedig a túlélés érdekében is gyakorolt praktikákkal is egybevetve világosan azt az utat jelölték ki számára, amely felé mostanában tér vissza sok szülő:
a gyerek szükségleteinek kielégítése erőteljesebben történt, mint amire gondolnánk.
A kőkori anyák gyermekeiket gyakorlatilag tejfogaik elvesztéséig, azaz 4-6 éves korig szoptatták – ezzel manapság már bulvárújságba lehet kerülni, de
a hosszan tartó szoptatás a természetes elválasztódás kivárásáig egyáltalán nem aberráció, hanem a gyermek természetes igénye.
Hasonló „modern hóbortnak” tartják sokan a hordozást, pedig ez is a kőkorból származó sajátosság. A történelem előtti időkben nem volt bébiszitter, akivel otthon maradtak volna a kicsik: őket testükre kötve vitték magukkal a felnőttek, amikor feladataikat végezték. Az együttalvás is teljesen természetes volt, olyannyira, hogy teljes családok, akár közösségek osztoztak egy téren, ahol a csecsemők és kisgyerekek is ott voltak, természetesen. Ilyen körülmények között az igény szerinti szoptatás is megvalósulhatott, már csak azért is, mert senki sem szerette volna éjjel a síró kis kőkorszakit hallgatni. A sírva hagyás nem fordult elő, és azt sem várták el a kicsiktől, hogy képesek legyenek önmaguk megnyugtatására.
Hamar kaptak feladatokat is
Bölcsi és ovi híján a gyerekek családjukkal, szüleikkel töltötték idejüket, megfigyelhették őket már egészen kis koruktól kezdve munka közben is. Több százezer éves namíbiai lábnyomok vizsgálatával tudjuk igazolni, hogy hároméves gyerekek már részt vettek az állatok legeltetésében, még kisebb, egy-két éves társaik pedig végignézték, ahogy szüleik a közelben szerszámokat készítenek. Ez az életvitel tehát azzal is járt, hogy jóval hamarabb kaptak munka jellegű feladatokat is, mint a mai gyerekek. Ezekhez járt nekik megfelelő méretű szerszámocska is.
Robert Losey és Emily Hull, a kanadai Edmontonban található Albertai Egyetem régészei egy 1700 éves szemétkupacból származó leleteket vizsgáltak Oregonban, ahol kézi lándzsadobó eszközök törött maradványait is megtalálták: ezek némelyike ugyanakkor szokatlannak tűnt számukra.
Az eszközök túl kicsik voltak egy felnőttnek: valószínűleg gyerekek kapták meg azokat, hogy gyakorolhassanak velük, vélekednek a kutatók.
Hasonló következtetésekre jutottak mások is: a gyerekek már egészen kicsi koruktól kezdve kapcsolatba kerülhetnek azokkal az eszközökkel, amelyeket a felnőttek munkához, élelemszerzéshez és vadászathoz használtak, gyakran szülői felügyelet nélkül. Az elmúlt húsz évben már aktívan kutatják azt, milyen módon lehettek az óvodáskorú kicsik a történelem előtti idők társadalmainak produktív tagjai – azaz már nemcsak játékszereket, hanem apró szerszámokat is keresnek, amelyek bebizonyíthatják, mi mindenre voltak képesek a kőkori gyerekek.
A közelmúltban gyermekkézbe szánt tűzkőre bukkantak svéd lelőhelyeken, valamint
miniatűr viking fegyverek és élelmiszer-feldolgozó eszközök is felbukkantak az ásatások során a történelem előtti időkből.
A fiatal vikingek ezeket feltehetően ügyesen használták, tinédzserkorukra katonává is váltak a csontvázak vizsgálatai szerint.
Fejlődésük szempontjából ideális törődést kaptak
A fentiekből következik, hogy a gyerekeknek sok lehetősége volt szabad játékra – nem állt fölöttük a helikopterszülő, hogy a megfelelő tevékenység felé terelje őket: amint dolga volt, a többi kisgyermek társaságában hagyta csemetéjét, akiben
a hordozás, szoptatás és együttalvás hatására feltehetően egyszerűen kialakult az egészséges kötődés.
A gyerekek ahhoz is hozzászoktak, hogy nemcsak szüleik, hanem más felnőttek felügyelik őket: egy olyan korban, ahol a felnőttek negyven évet éltek, és sok gyermek még 15. életéve előtt meghalt, szükség volt a biztonságra, ezt pedig a felnőttek együttműködése adta meg. A nem strukturált szabad játék javítja a mentális egészséget és növeli az intelligenciát, a hosszan tartó szoptatás pedig fokozza az immunitást – amit az ősember ösztönből tett, az mind meghosszabbította gyermeke életét.
Mindez azért nem azt jelenti, hogy hároméves kortól teljes mértékben miniatűr felnőttként bántak ekkoriban a gyerekekkel.
A kor mércéjével mérve meglehetősen drága, azaz nehezen hozzáférhető alapanyagokból készített figurákat, babákat is találhatunk a leletek között, ezek elkészítésével rengeteg időt tölthettek el a felnőttek, ami nagyfokú szeretetre utal. De emellett a kicsik a mindennapok tevékenységeibe is beletanultak – nem gyermekmunkát végeztek, hanem ahogyan otthon szívesen pakol be a mosógépbe, töröl port vagy porszívóz gyermeked, úgy kapcsolódtak be ezek a kicsik is szüleik mindennapi tevékenységeibe. Hogy itt állatok felügyeletéről vagy épp kibelezéséről volt szó, az a kor sajátossága. Összességében azonban minden okunk megvan arra, hogy úgy gondoljuk, a kőkorszaki gyerekek szabadon, boldogan, rájuk szabott figyelem mellett nőttek fel.
A nők gyűjtögetnek, a férfiak vadásznak? Egy nagy frászt!A történelemkönyvek szerint a férfiak vadásztak, a nők meg gyűjtögettek. Milyen kár, hogy ez cseppet sem fedi a valóságot – mutatjuk is, hogy miért.
Tovább olvasom
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
