A gyerekszáj az egyik legnépszerűbb téma a szülők körében: az aranyos, vicces, oda nem illő mondatok megmosolyogtatják a legtöbb embert. Ezzel én is így vagyok, van azonban egy olyan része a gyerekszájközkincsnek, amin nem tudok nevetni. Ha az anyatárs csak azt osztja meg, amint vezetés közben hátulról egyszer csak azt hallja, hogy a gyermek elmormol egy „mit csinál ez a bajomájjat?”-ot, nekem nem gond, de amikor az öt ponton rögzítő gyerekülés tulajdonosa bazmegezik a forgalmi helyzet miatt, az már zavarja a fülemet.
A gyerek szókincsének alapját a szülő adja
A káromkodó gyereknek – már ha ilyen kicsiről van szó – legtöbbször a káromkodó szülő az origója. Ahogyan az autós „kujvaéjet”-ezést minden bizonnyal apa vagy anya felfokozott vezetési stílusa eredményezi, úgy sokszor
annak is közvetlen környezetében kell keresni az eredőjét, ha legózás közben „faszomba” felkiáltással csapja a földhöz a félresikerült alkotást.
(Ezek épp kitalált példák, de bármilyen anyukás csoportban simán találsz tíz darab valós megfelelőt ezekhez, így a valóságtól nem állnak távol cseppet sem.)
Innentől aztán nincs már megállás addig sem, amíg a magassága alapján legfeljebb nagycsoportos korú fiú a játszótéren a petesejt megtermékenyítésére alkalmas anyag nevének lelkes emlegetésébe fog: bár megosztó téma, hogy ki „mer” vagy akar rászólni más méhének gyümölcsére a homokozó mellett, én a geciző kisfiút felszólítottam azért, hogy ezt azonnal fejezze be. (Igen, ez már nagyon is valós probléma.)
A megoldás: kiskorú mellett ne legyen káromkodás
Ennek ellenére vannak, akik gyerekek környezetében is ugyanolyan szabadon használják a lóalkatrészeket és egyéb kötőszavakat, mintha a dohányterméket vásárolni nem jogosultak aránya a nullával lenne egyenlő.
Persze értem én, nem tudjuk attól megóvni a gyerekeket, hogy előbb-utóbb megtanuljanak néhány cifra fordulatot – főként egy olyan országban, amelynek olyan szaftos, gazdag, körmönfont káromkodásszókincse van, mint nekünk, magyaroknak –, de talán ezt a tudást nem a gyes vagy az óvoda három éve alatt kellene magába szippantania minden gyereknek.
Tény és való, hogy ahol nagy testvér, esetleg jelentősen idősebb nagy testvér is van a képletben, ott nehezebb káromkodásmentes regisztert kialakítani, de az is biztos, hogy az ovis és kisebb gyerekek leginkább az utánzásból tanulnak. Márpedig ha a szülő, ennek az időszaknak az alfája és ómegája, folyamatosan gyarapítja a kicsi szókincsét ilyen módon is, ott nehéz megállítani azt, hogy a kis óvodás olyan mocskos szájú legyen, mint a kocsis.
Önuralommal leszoktathatod magad
Nehéz leszokni a káromkodásról, ha gyerek környezetében vagyunk? Hát persze. A mosdatlan szájú mondatok valószínűleg nagyon sokféle szituációban vannak ott velünk nap mint nap – könnyű ezeket használni, ráadásul van, akinek stílusa része az, hogy – és ahogy – káromkodik. A szerkesztőségek világa sem a steril kifejezésekről híres, így bevallom, én is bajban voltam, amikor a gyerekek születését követően arra jutottunk, hogy nem szeretnénk, ha mocskos szájú kisdedekké cseperednének a pufók arcú csecsemőink.
Akaraterővel és odafigyeléssel ugyanakkor lehet ezeken a berögződéseken változtatni. Ha te sem örülnél annak, ha gyermeked pöszén vagy raccsolva, a maga sajátos változatában dobálózzon a legkülönbözőbb szitkokkal, igenis leszoktathatod magadat is a káromkodásról, hogy ne add át a csúnya szavakat gyermekednek.
Nagyon disszonáns egy káromkodó ovis jelensége, és nagyon kellemetlen lehet számodra is szülőként a helyzet
– de a gyerek számára is, ha emiatt ítélik meg, holott ő nem káromkodni akar, csak utánoz téged. Az „amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek” taktikája szinte biztosan nem működik ezekben a helyzetekben – nincs mese, a káromkodásnak mennie kell.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
