Házasságra kényszerítik, meztelenül fényképezik a szülők gyerekeiket a népszerűségért cserébe

Hagynád, hogy a kisiskolás gyereked közösségi oldalt működtessen? Beleegyeznél abba, hogy a fényképeken egy fiúval pózoljon, egyfajta kapcsolatot létesítsen vele? Összeadnád őket? Mindez megtörtént Ukrajnában.

2021-et írunk, és hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy gyereknek lenni már nem olyan vészes, mint mondjuk száz évvel ezelőtt volt. Már tilos őket éhbérért dolgoztatni, nem adják-veszik őket, mint az árucikkeket szokás, nem kényszerítik őket kis korukban házasságra vagy ígérik oda valakinek már csecsemőkorában. Pedig mindezek a jelenségek ma is léteznek. Csak nem szeretünk tudomást venni róluk. A gyárakban, illegálisan foglalkoztatott gyerekekről. Az elrabolt gyerekekről. A világról, ahol ma is minden egyes percben 23 gyereket kényszerítenek házasságra (Magyarországon naponta egy ilyen házasságkötés történik). Az Irakban fiatalkorúakkal kötött egyetlen órára szóló „élményházasságokról”. Ha tudomást kéne vennünk róluk, akkor összedőlne a viszonylag élhető világba vetett hitünk, akkor a naivitás helyét a felelősségérzet venné át. Belegondolnánk, hogy érzi magát egy nyolcéves kislány, akit szülei arra használnak, hogy lájkokat gyűjtsenek vele a közösségi oldalakon

A 2013-as születésű Mila Maxanets karrierje évekkel korábban indult. Anyja különböző gyerekszépségversenyeken szerepeltette, majd közösségi oldalakat hozott létre a nevében. Olyan jól felépítette a brandet, hogy Milának több mint ötszázezer követője van az Instagramon. A képeken a kislány sminkben, modellhez illő profizmussal reklámoz ruhákat, kiegészítőket. Már ez is bőven okot adna arra, hogy felháborodjunk azon, ahogy az anya a lányával bánik. Ám amióta a szülők házassága válással végződött és Mila apja elköltözött otthonról, az asszony fő jövedelemforrásként a gyerekét kezdte használni.

Kislány influenszer: vajon tudja, mire vállalkozik? Reméljük nem kényszerítik házasságra gyerekként
Kislány influenszer: vajon tudja, mire vállalkozik? Reméljük nem kényszerítik házasságra gyerekkéntArtur Debat / Getty Images Hungary

A reklámok, úgy látszik, nem hoztak elég bevételt, ezért egy másik ukrán gyerekinfluenszer(!), Pavel Pai közreműködését vette igénybe. A 13 éves fiút úgy tálalta a közösségi oldalakon, mint kislánya barátját. Ezt nem hivatalos esküvő és összeköltözés követte, amelynek egyetlen célja az volt, hogy minél több követőt és lájkot szerezzenek. A két brand fúziója azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hatalmas botrány kerekedett, ami felhívta a gyerekjogi szervezetek képviselőinek figyelmét is. Mila anyját pedofília vádjával kihallgatták a rendőrök, a két fiatalt külön költöztették, sokan pedig azért kampányolnak, hogy a kislányt azonnal vegyék el az anyjától és helyezzék gyámság alá. 

Nem Mila az egyetlen gyerekinfluenszer

A szibériai Darja Szudnyisnyikova története még Miáénál is rosszabb. A 750.000 követővel rendelkező, 14 éves fiatal lány tisztázatlan körülmények között teherbe esett tízéves barátjától. Később, amikor rendőrségi vizsgálat indult az ügyben, már bevallotta, hogy egy tinédzser fiú megerőszakolta. Darja mindezek ellenére végigposztolta a terhességét, amivel abszurd módon tovább növelte támogatói táborát. Azaz pénzt keresett.
Az egészségtelen életmód is jól fizet egyébként, egy amerikai tanulmány szerint egyes kidfluencerek azért kaptak jelentős összegeket, hogy egészségtelen, cukrozott gyorséttermi italokat-ételeket reklámozzanak a YouTube-on. A 9 éves texasi Ryan Kaji ezzel a tavalyi évben több mint húszmillió dollárt keresett. Még így is bőven megéri a gyorséttermi láncoknak így hirdetni, hiszen a legtöbb országban egészségügyi okok miatt nem népszerűsíthetik káros termékeiket a televízióban. Átnyergeltek hát a videómegosztókra. 

Ki engedélyezi mindezt?

Természetesen a szülők. Ők azok, akik döntéseket hozhatnak a gyerekük életével kapcsolatban. A kérdés csak az, mi történik olyankor, ha a szülők a gyerek érdekével ellentétes döntéseket hoznak? Amikor a fotósok, cégek erőszakoskodnak velük? Vagy ami Brook Shieldsszel történt: tízéves korában meztelen fotókat készítettek róla a Playboy kiadó Sugar and Spice kiadványába, az anyja beleegyezésével. A szerződést a közben felnőtt híresség nem bonthatta fel – az anyja meg nem volt hajlandó rá. Így azok a képek ma is láthatók az interneten. 

Kinek van joga rendet tenni? Influenszerkedni alapvetően még nem bűncselekmény. Ki mondaná, hogy rossz dolog, ha egy gyerek a szüleivel játszik új játékokkal, ezt videóra veszik, és így a família bevételhez jut? Mit árthat egy márkás ruhába öltöztetett kisbaba fényképe? Ugyanakkor: ki és mikor kérte a gyerek hozzájárulását ehhez, és vajon ő képes-e ilyen döntést felelősen meghozni? A terület – pont a visszaélések és a nyerészkedő szülők miatt – alapos szabályozásra szorul. 

Van, ahol semmilyen törvény nem védi a gyerekeket

Még az 1930-as években fogadták el Kaliforniában a gyerekszínészetről szóló Coogan-törvényt, ami szabályozza az iskolára, munkára és szabadidőre fordítható időt, illetve a gyerek keresetének 15 százalékát kiveszi a szülők kezéből, és egy alapba helyezi, amihez csak a 21. évét betöltő gyerek fér hozzá. Jó lenne, ha ezt kiterjesztenék az influenszerekre is. Hazánkban a Magyar Public Relations Szövetség 2020-ban készített egy útmutatót, amelyet cégek és szülők egyaránt hasznosnak találhatnak. A Hintalovon Alapítvány még konkrétabb módon összegzi, mire kell odafigyelnünk. Franciaországban már törvényben rögzítették, 16 éves kor alatt melyik, rendszeresen jövedelmet szerző gyerekinfluenszer dolgozhat, mennyit, és mit reklámozhat – így tudják megvédeni például a pedofiltartalmú üzenetektől, amelyek gyakran érkeznek a posztjaik alá. S ne legyenek illúzióink: a magyar gyerekek között is léteznek influenszerek, bár ők nem lesznek milliomosok: a jellemzően ismert emberek gyerekei inkább ajándékcsomagokban kapják meg a reklám ellenértékét. S ha nem szeretnének szelfizni, akkor több fotós közül is választhatnak. Van köztük olyan híres szakember is, aki korábban abból élt, hogy Hollandiában készített erotikus fényképeket és videókat – mondjuk legalább felnőttekről.

Oszd meg másokkal is!
Mustra