Gyerek állatot kínoz állatkínzás gyilkos bűncselekmény gyereknevelés bántalmazás agresszív kegyetlen

A gyerekek furcsa dolgokra képesek (náluk furcsábbakra már csak a felnőttek). Miközben órákig nézik egy csiga araszolását, azzal is eltölthetnek ugyanennyi időt, hogy bogarakat nyomkodnak szét. Mégsem fogjuk a fejünket, hogy úristen, pszichopata lesz a kicsikém! Hány fiúról és lányról hallottunk, akik cigarettát tettek a béka szájába, kismacskát akasztottak a fára vagy vittek befőttesüvegben a sínek közé, megnézni, hogy megőszül-e. Ez része a gyerekkornak, ugye? Hát nem. Legalábbis a normális gyerekkornak – egy bizonyos kor fölött – nem része az élőlények szándékos és vissza-visszatérő bántalmazása. És nem, ezalatt nem a bogarak elnyomását értjük.

Az emberiség nagyon régóta szeretné előre jelezni, kiből lesz bűnelkövető. Arcra, nemre, rasszra, hangra, viselkedésre, szinte az égvilágon mindenre szűrünk, csak hogy még idejében kiderüljön, ki bánthat másokat. Ennek része a különböző pszichológiai jelek detektálása is.

J. M. Macdonald pszichiáter 1963-ban megalkotta a Macdonald-triádként vagy gyilkos hármasként emlegetett jelzőrendszert. Három jellegzetességet írt le, amelyekből kettő jelenléte már arra utal, hogy az illető nagymértékben agresszív, és szadista hajlamokkal rendelkezik. Az egyik ilyen fontos jel az állandó tűzgyújtogatás, a második az ötéves kor feletti rendszeres ágybavizelés, a harmadik pedig az állatkínzás. A kutatásokba később az FBI is beszállt, és tovább erősítették az összefüggést az állatok bántalmazása és a későbbi erőszakos cselekmények között. Robert Ressler, az erőszakos elkövetők pszichológiai profilalkotásában élen járó, a sorozatgyilkos kifejezés megalkotójának tartott ügynök például úgy tartotta, hogy az állatok megölése vagy kínzása a sorozatgyilkosok profiljának majdhogynem állandó része.  

A kutatások szerint az agresszív rabok 25 százaléka gyerekkorában állatokat bántalmazott. Az iskolai lövöldözések elkövetőinek csaknem felére, míg a sorozatgyilkosok húsz százalékára igaz ugyanez.

2019-ben Romániában is végeztek egy vizsgálatot. Azért ott, mert az országban kvázi normálisnak számít, hogy az utcán kóborló kutyákat kínozzák, összegyűjtik és megölik. A megkérdezettek közül tízből kilenc tinédzser nemcsak látott már ilyen bántalmazást, de normálisnak is tartotta. Romániában az erőszak, történjen családon vagy más közösségen belül, szintén „normális”, és az UNICEF és gyermekjótékonysági szervezetek kutatásai szerint az iskolákban elkövetett bántalmazás és agresszió mértéke – ideértve a szexuális erőszakot is – magas. Az összefüggés egyértelmű.

2002-ben egy ausztrál tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy az állatbántalmazás pontosabban jósolja meg a jövőben az illető által elkövetett nemi erőszakot, mint a gyilkosság, a gyújtogatás vagy lőfegyverrel elkövetett bűncselekmény miatt hozott korábbi ítéletek. A következtetés nyilvánvaló: az állatokkal szemben elkövetett kegyetlenség idővel érzéketlenné teszi a fiatalokat, és hajlamosabbá teszi őket az agresszióra. 

Hogyan akadályozhatom meg, hogy a gyerek állatot kínozzon?

Nem állítjuk, hogy az a gyerek, aki szándékosan fájdalmat okoz egy állatnak, garantáltan bűnözőként végzi. A kisgyerekek eleinte nem értik, hogy ha meghúzzák a kedvenc állatuk szőrét, azzal fájdalmat okoznak neki. Időbe telik, mire eljutnak odáig, hogy megértsék, mivel okoznak kárt, és mivel nem. Attól kezdve érdemes figyelni a gyerek viselkedését, hogy pontosan érti és érzi a különbséget. S persze addig is érzékenyíteni, azaz megértetni vele, hogy fájdalmat okozni cseppet sem kedves dolog. Ugyanakkor lapul itt egy jókora ellentmondás: az a gyerek, aki állatot kínoz, nagy valószínűséggel olyan családban él, ahol frusztráció vagy bántalmazás éri. Egy ilyen szülő nem fog kiselőadást tartani a gyereknek az erőszak haszontalan voltáról.

A kegyetlenkedő gyerekeknek más jellegzetességeik is felismerhetők: legtöbbjüknél hiányoznak az egészséges megküzdési mechanizmusok. Néhányuk antiszociális személyiségjegyeket is mutat, érzéketlen, mintha hiányozna belőle az empátia. Stephen Scott brit gyermekpszichiáter, a gyerek- és serdülőkori antiszociális viselkedés szakértője szerint ez nemcsak szerzett, de öröklött is lehet.  

Egy törődő szülő azonnal lép, ha azt látja, hogy a gyereke agresszív, állatokat bánt, pedig sokszor elmondták neki, hogy ezt nem szabad, elég nagy hozzá, hogy ezt meg is értse, esetleg  dühkitörésekkel küzd, akár örökölte ezt valahonnan, akár nem. A megfelelő szakember a család egészét elemzi, és segíthet úgy nevelni a még fogékony gyereket, hogy minél kevésbé viselkedjen ártalmasan a környezete és saját maga számára.