Ezekről feledkezik meg minden szülő, amikor bepakol a gyereknek a táborra – táboroztató válaszol

GettyImages-1192884090
Vermes Nikolett

Az első gyerek-első tábor párosítás a legjobb családokban is némi aggodalomra adhat okot. Mivel valami olyan történik, amilyen még nem volt korábban, a lehetséges hibák száma igen magas. Az is érthető, ha túl sok minden kerül a hátizsákba, és az is, ha utolsó pillanatra marad a pakolás. Íme, néhány tanács, ami segít elkerülni a kellemetlen helyzeteket.

A bepakolás a szülőn múlik, de a gyerek viseli a következményeit. Gondoljunk bele, hogy milyen nehéz helyzetbe kerül az a fiatal, akinek minden este úgy kell kunyerálni tusfürdőt, vagy az, aki fogkefe nélkül indul el egész hétre, nem beszélve a hiányos öltözetről. A megfontolt pakolás is a gondoskodás része!

Ne feledd, hogy hol van a gyereked

Minden tábort megelőzi a jelentkezés, nem számít, hogy napközis vagy bentlakásos. Ennek során adnak tájékoztatót a szervezők a részletekről. Például a táborhely ismertetőjéről, szabályokról, és általában arra is kitérnek, hogy mit kell vinnie mindenképp a gyereknek. Ezért kezdjük a pakolást a meglévő információkkal. „Amikor előre jelzi a pedagógus, hogy szükség lesz valamire, mondjuk füzetre, kullancsriasztóra vagy fürdőruhára, akkor azt jó okkal teszi! A felügyelők tudják, hogy milyen programokat tartogat a tábor, éppen ezért érdemes betartani a kéréseket” – kezdi a beszélgetést Nagy Tamás táboroztató, ezzel is megerősítve, hogy a szülő jobban jár, ha követi a felé irányuló igényeket, beleértve a pakolást és a kapcsolattartást is. „Telefon vagy tablet nélkül már egy gyerek sem jön táborozni, és jó látni, ahogy egymás társasága felváltja az elektromos kütyük nyomkodását. Így nem javaslom a szülőknek, hogy óránként hívják a gyereket, hiszen a tábor a közös élményekről szól, nem pedig az állandó telefonálásról. Érdemes helyette előre megbeszélni a gyerekkel, hogy a nap mely szakában legyen a beszélgetés.”

A programokhoz igazítsuk a felszerelést, ne az elképzelésekhez
A programokhoz igazítsuk a felszerelést, ne az elképzelésekhezGetty Images

Gondoljuk végig, mire lehet szükség

A legtöbben saját példából tudjuk, hogy mire van szükség egy táborban, kezdve a tisztálkodási szerektől a ruházkodáson át a gyógyszerekig. De azt is vegyük sorra, hogy mi az, amit pluszban be kell tenni a csomagba, mivel nem természetes, hogy a táborban is van. Ilyen lehet a kullancsriasztó, a sebtapasz, a papír zsebkendő, kézfertőtlenítő, zsebpénz, törülköző, papucs a zuhanyzáshoz stb.

„Általában azok a dolgok maradnak ki a táskából, amik otthon magától értetődő módon ott vannak a lakásban. De a táborhely nem egy otthon, hanem többnyire egy olyan épület, amit nyaranta használnak a csoportok.

A pedagógusoknál mindig van láz- és fájdalomcsillapító, gyógyszer a kezdetleges torokfájásra és leégés utáni spray, ezeket nem szükséges külön csomagolni. Amennyiben a szülő mégis ragaszkodik hozzá, adja át a táboroztatónak, aki biztonsággal vigyáz rá.” A ruházkodás kapcsán a táboroztató fontosnak tartja, hogy figyeljük az időjárás-előrejelzést, de ne csupán ez alapján pakoljunk. Legyen a gyereknél hosszú ujjú pulóver, esőkabát, hosszú szárú nadrág – akkor is, ha nem jeleznek előre esőt. Célszerű minden napra egy váltás ruha és fehérnemű – utóbbiból több váltás. Ennél több holmi felesleges súlyt jelent a gyerek számára. Elvégre a gondosan összeállított csomagot neki kell cipelni. Ugyanakkor egy kisebb hátizsákot is tegyünk oda a ruhák, a cipő és papucs mellé, hiszen kiránduláskor sokkal praktikusabb, mint a nagy hátizsák. 

Nem fog lesoványodni a gyerek!

Vannak, akik előszeretettel készítenek oda egyhavi hideg élelmiszert a gyereknek, viszont erre semmi szükség. Az étkeztetés adott. „Speciális étrend esetében a jelentkezési lapon kell feltüntetni az igényeket. Rendkívüli esetben a tábor előtti héten is lehet jelezni, de ilyenkor már nem garantált, hogy az ellátó konyha kiszolgálja ezeket a szükségleteket. Az étkezés kérdésre mindenképp az elsők között kell gondolni” – magyarázza Nagy Tamás. A táboroztató szerint az útra érdemes csomagolni egy-egy egészséges nassolnivalót (alma, diákcsemege), viszont felejtsük el a tucatjával zacskózott szendvicseket, senki sem szeretné, hogy hangyák lepjék el a tábort. Végül, beszéljünk a gyerekkel, az első tábor előtt nyugtassuk meg, hogy minden rendben lesz; hogy mindig bátran szólhat a pedagógusoknak; hogy alkalmazkodjon másokhoz; illetve tartsa be a szabályokat. 

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!


Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.

MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!

Tekintsd meg ajánlatunkat,  kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra