Február az ismételt császármetszés, azaz angol kifejezéssel a CBAC-kel kapcsolatos ismeretek hónapja: bár Magyarországon nem honosodott még meg ez a kezdeményezés, fontos beszélni a témáról. Hazánkban a szülések több mint 40 százaléka végződik császármetszéssel, miközben a WHO adatai szerint nagyságrendileg 10-15 százalékos arány az, amely lefedi a valóban indokolt császármetszések számát, és nem utal arra, hogy indokolatlanul is a műtőbe terelik a szülő nőket.
Utoljára 1999-ben sikerült épp csak 15 százalék alatt maradnia a császáros szüléseknek, azóta viszont folyamatosan nőtt arányuk, mígnem a mostani, 40 százalék körülit elérte.
Miközben elméletben elektív császár nincs hazánkban, tény, hogy vannak nők, akik eleve ezt a szülést szeretnék – a valóban indokolt eseteken felül ugyanakkor sokan vannak olyanok, akiket a körülmények hajtanak bele az első, majd az ismételt császármetszésbe. Bármilyen ok is vezessen a császármetszéshez, a lenti, bántó mondatokat kerüld: érintettként magyarázom el, miért.
Császár volt? Akkor te nem is szültél
„Tágabb értelemben azt a folyamatot nevezzük szülésnek, amelynek során a magzat mellékrészeivel együtt kiürül a méhből.” Ezt a sértő feltételezést ennyivel el is intézhetnénk, de sokkal bántóbb annál, hogy ennyiben hagyjam. A császármetszés alternatív elnevezéseként a hasi szülést is használják már, mert igen, a császáros anya is szül, függetlenül attól, hogy nem hüvelyén keresztül távozik újszülöttje a méhéből.
Sok szülés indul ráadásul természetesnek tervezettként: így történt esetemben is, mindkét alkalommal. Egy császáros anya átélheti a spontán burokrepedést, a fájásokat, sőt, az is előfordulhat, hogy a tolófájásokig is eljut, de aztán itt történik valami, ami miatt gyermeke végül mégis a műtőben jön világra.
Ne vedd el egy császáros anyától sem a jogot arra, hogy szülésnek nevezze saját szülését:
az teljesen mindegy, hogy milyen út vezetett számára addig.
Császármetszés? Hát úgy könnyű
Nem pontosan tudom, melyik részt tartja könnyűnek a közvélemény. A gyakran alkalmazott epidurális érzéstelenítés folyamatát, amely aktív vajúdás esetén két fájás közt történik, miközben az anyának meg kell próbálnia magát mozdulatlanul tartania?
A műtőasztalon töltött időt, amely óráknak tűnik, s mely közben – még ha tökéletesen hatott is az érzéstelenítés – érzi, ahogyan belső szerveit ide-oda rángatják?
Azt, hogy gyermekét egyáltalán nem biztos, hogy megkaphatja mellkasára, amíg összevarrják, hanem az első találkozás talán pár pillanat csak, egy puszi erejéig?
A következő pár órát, amíg remegve fekszik az ágyán, lábait továbbra sem tudja használni, a fejét nem emelheti meg, a hasára pedig homokzsákot raknak? Esetleg a következő napokat-heteket, amelyekben úgy kell felkelnie, gyermekét gondoznia, etetnie, pelenkáznia, saját magát ellátnia, hogy egy jó tízcentis vágás van a hasán, amely nyilall, húzódik? Azt hiszem, eléggé eltérő elképzelései vannak az embereknek arról, mi a könnyű – vagy talán inkább anélkül ítélkeznek, hogy valamiről igazi tudásuk lenne.
Megszülni sem tudtad, ez a baj
Vannak, akik teljes békében élnek császármetszésükkel, egyáltalán nem traumatizálja őket az, és ez rendben van.
De az is rendben van, ha valaki a természetes, netán háborítatlan szülésre készülve sokkos állapotba kerül attól, hogy tervei szertefoszlottak, és gyermeke egy műtőben látta meg a lámpák hideg fényét,
jó esetben apja mellkasán pihent, rosszabban inkubátorba került, esetleg szeparálták őket egy éjszakára vagy többre. Meglehet, hogy a szülő nőt megijesztette orvosa, mert „túl nagynak” találta a baba fejét vagy súlyát, és ő ültette el a fejében azt a hitet, hogy nem tudja megszülni. Esetleg nem várt egy percet sem a betöltött negyven hét után.
A „megszülni sem tudtad” kifejezés vádol, hibáztat, lekicsinyel, bánt, anyaságodban tesz inkompetenssé.
Egy császármetszés traumatizálta nőnek semmire sincs kevésbé szüksége, mint erre. Ha te vagy a szeretteid, ismerőseid valamelyike úgy érzi, lelkileg megviselte hasi szülése, jogos igény, hogy szaksegítséget kaphasson annak feldolgozására. Ne vedd el tőle érzéseit, ne akard megmondani neki, hogy ez semmiség, mert nem az.
Az én műtőben végződő, első szülésem életem legerősebb halálfélelem-érzetét hozta meg. Beszűkült tudattal, oxitocinnal átvajúdott, pokolian fájdalmas órák után testileg és lelkileg összetörve toltak oda be.
Volt egy pont, amikor azt hittem, mind a ketten meghalunk.
A félelem, az ijedtség borzasztó dolgokra képes. Akit maga alá teper, annak minden segítséget meg kell adni, nem pedig a szőnyeget kell kihúzni a lába alól.
De hát más a szülése után egy héttel már takarít!
És van, aki meg nem. A természetes úton szülők közt is akad, aki fájdalmas gátsebe miatt ülni is alig tud napokig vagy hetekig, és az elhúzódó vajúdás bármelyik nőt megviselheti. Miért várjuk el, hogy bárki sürögjön-forogjon otthon a gyermekágy időszakában? Az első hat hétnek arról kellene szólnia, hogy a baba és az anya testközelségben ismerkedik és összeszokik, amihez a környezet megteremt minden feltételt. A nukleáris családmodell erre nem mindig biztosít lehetőséget, de ne várjuk el senkitől sem, hogy ablakot pucoljon egyhetes csecsemő mellett.
A császármetszés ráadásul hasi nagyműtét, ezen nincs mit szépíteni.
Ha nem szülésnek neveznék, senki nem várná el az érintettől, hogy úgy terhelje magát, mint ahogy egy friss anya teszi – főként, ha már több gyermeke van.
Akkor most már csak császárral szülhetsz
Nem, az egyszer császár – mindig császár téves állítás. Anya és magzata számára is jelentősen kisebb kockázatot jelent egy császármetszés utáni hüvelyi szülés, mint azt sokan hiszik, ráadásul gyógyító is lehet ez az élmény. Ma azonban – a kevés valóban támogató kórház kivételével – sok helyen küzdeni kell ezért. Az én második szülésem is erről szólt részben: támogató orvossal, megengedő kórházban indultunk nehezített helyzetből. Kisfiamnak még a 42. hét elején sem jutott eszébe, hogy kifelé igyekezzen, és sem a ballonos indítás, sem az oxitocin, de még a burokrepesztés sem tudta meggyőzni őt arról, hogy itt az idő. A hegfájdalom aztán lezárta ezt a vajúdást, és újra a műtőbe küldött.
És van itt még egy dolog
Az ismételt császármetszés is lehet trauma, hiszen szólhat arról, hogy valami nem sikerült – de ha tudod, megpróbálhatod átkeretezni ezt az érzést.
Tettél érte, elmentél a határodig, és esélyt adtál valamire, amire Magyarországon nem egyértelműen van lehetőség.
Azt pedig már tudod, milyenek a császármetszés utáni napok: tudod, hogy magadon segítesz, ha gyorsan igyekszel talpra állni, már nem csinálsz abból problémát, hogy fekve szoptass, amíg nagyon sajog a heg, talán azzal is tisztában vagy, hogy a szeparáció hogy kerülhető el, és ennek milyen előnyei vannak. Tudásodat magatok javára fordíthatod: az első császármetszés utáni kínokból még profitálhatsz is. Császármetszéssel együtt is ugyanolyan anya vagy, mint bármelyikünk.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
