Csáky-Pallavicini Zsófia klinikai szakpszichológus immár húsz éve találkozik a beszoktatással kapcsolatos problémákkal, több éve kutatja is a területet. A témában – részben a szülők, édesanyák, részben az őket és a gyerekeket támogató szakemberek megsegítése érdekében – tudományos kutatást is indított, melynek célja felmérni és leírni, milyen tényezők játszanak szerepet a jól működő beszoktatásban, mi segíti és mi nehezíti a folyamatot baba és mama számára. Minél több, épp beszoktatásban érintett, vagy beszoktatásra, bölcsibe készülő édesanya válaszaira várnak az anonim, interneten kitölthető kérdőívben – miközben a kérdések végiggondolása segítheti is a fontos időszakról, a kapcsolatról való gondolkodást is.
A bölcsőde sokszor nem választás kérdése, de van, aki úgy fogalmaz, azért adja be a gyermekét, mert ő már igényli más gyerekek társaságát, „nem elég” neki az anya. Ez egy valóban megfigyelhető jelenség a 3 év alatti gyermekek körében?
A gyerekek temperamentuma, személyisége valóban nagyon különböző, és a különbségek már nagyon korán érzékelhetők. Vannak érzékeny, nyugalomra vágyó kisbabák, akik legszívesebben egész nap az anyukájuk karjában szemlélődnének, mások akkor vannak igazán jól, ha nagy körülöttük a zsibongás.
A gyerekeknek az első életévekben elsősorban biztonságos kötődést nyújtó kapcsolatokra van szükségük, ezt a gondoskodó szülő biztosítja elsősorban. Innen indulva fel tudják fedezni a világot a saját ütemükben, és ahová vissza is tudnak vonulni vigaszért, megnyugtatásért, töltődésért. Van olyan pici, aki örömmel veti bele magát egy bölcsis társakkal teli térbe – ha közben és utána is megvan az útja azokhoz, akik mellett ezeket az intenzív élményeket megemésztheti, akiktől szorongás esetén megnyugtatást kap. És olyanok is vannak, akiknek hároméves korukig bőven elég és biztonságos a szüleik által biztosított tér.
Tapasztalatai alapján mennyire szoronganak a szülők a bölcsődei beszoktatás miatt, és ez mennyiben hat annak zökkenőmentes mivoltára?
Nagyon különbözőek a szülők. Akik eleve szorongóbbak, azok a bölcsődébe adás kapcsán megélt elválás elébe is nagyobb aggodalommal néznek. A szülőpárok közül többnyire az anyukák ilyenek – de ez sem minden esetben van így. Tény, hogy tudjuk: a gyermeki szorongást nagyban befolyásolják az anyai érzelmek.
De talán nem elsősorban az, hogy az anya aggódik-e – teljesen természetes valamelyest aggódni a gyermekünk jóllétéért –, hanem inkább az, hogy miként tudja a felnőtt kezelni, értelmezni a saját aggodalmát, mihez kezd vele.
Az elválástól kisgyerekként szorongani „ér”. Szülőként azzal segítjük a gyermekünket, ha ébren tartjuk magunkban – és benne – a hitet, hogy az elválás szomorúsága kibírható, valami jó fog itt velünk történni, és utána újra találkozunk, hogy megosszuk egymással, amit átéltünk.
Legtöbbször az anyákról esik szó a beszoktatás kapcsán: mi az apák szerepe ebben a folyamatban?
Azt már régóta tudjuk, hogy a kötődés nem az anyák kiváltsága. Ahol az apa aktívan jelen van a gyermek életében, és ő is kialakítja vele a saját ritmusát, szokásait, megtanulnak együtt jól lenni és a rossz helyzetekben megnyugodni, ott ugyanolyan minőségű kapcsolódás jön létre apa és gyermek közt, mint az anya-gyerek kapcsolatban.
Nagyon jó tapasztalatok vannak arról, hogy az apukák remekül teljesítenek a beszoktatási helyzetekben.
Gyakran ők féltik kevésbé a gyermeket az elszakadás fájdalmától – így bizakodóbban tudnak mögötte állni, mikor elindul. Az is fontos szerep, ha meg tudják vigasztalni a bent pityergő gyereket és a kint pityergő anyukáját. És persze két személyhez kötődni mindig jobb és stabilabb, mint csak egyhez: két szülő egyenként a saját kapcsolódási forma-repertoárját tudja megosztani a gyermekkel, akinek így akár kétféle működő stratégiája is lehet arra, hogyan lehet túlélni, sőt, élvezni a közeledés-távolodás folyamatát.
Nehezebb-e közösségbe adni egy gyermeket, ha ő még nem beszél olyan szinten, hogy kommunikálni tudja igényeit, érzéseit, és a szülőnek a saját szempontjából tudja elmondani a napközben vele történteket?
A beszéd képessége valóban fontos sarokkő a megküzdés során. Nemcsak azért, mert szavak kellenek hozzá, hogy elmondjuk, amit átélünk, hanem mert a szavak segítenek megformálni bennünk az élményt.
Arról tudunk gondolkodni, amire vannak szavaink. A beszéd egyúttal a másokhoz való kapcsolódás eszköze is.
Sok mindent értünk a másik gesztusaiból, mimikájából, már babaként is. De pontosan elmondani azt, hogy mi és hol fáj, majd csak szavakkal fogjuk tudni. Ezért amikor egy gyerek már tud beszélni, sokkal jobban fel van vértezve a megterhelődésekkel szemben, több eszköze van kapcsolódni, segítséget kérni napközben, és megosztani a feldolgozni való élményeit a nap végén.
Milyen hosszú az ideális beszoktatás, mennyire gyerekfüggő az, hogy milyen gyorsan válik le ilyen helyzetben az anyáról? Az intézmények leggyakrabban a rövid beszoktatás hívei, ennek a kívánalomnak milyen esetekben nem érdemes engedni?
A feladat valójában nem is az anyáról való leválás. A kisgyermek számára továbbra is a szülei lesznek az elsődleges kötődési személyek. A beszoktatás lényege biztonságos másodlagos kapcsolódás(ok) kiépítése: a kisgyermeknevelők, dajkák innentől részt vesznek a gyermek életében, fontos és szeretett személyekké válnak. Ehhez idő kell és stabil jelenlét. Ideális esetben van idő az új kapcsolódás kialakítására.
A legtöbb esetben ez nagyjából két hét alatt megtörténik napi pár óra intenzív együttlét alatt is, ha a gondozó – a szülők jelenlétében, majd nagyon lassú, fokozatos kilépésével – szenzitíven figyel és reagál a gyermek jelzéseire, és állandó jelenlétet és figyelmet tud neki szentelni.
Akkor van erre jó esély, ha a gondozó személye állandó, ha a szülők eleinte közös térben, aztán a háttérből engedik őt átvenni a gondozás és megnyugtatás szerepeit. Az ennél gyorsabb beszoktatás a legtöbb gyereket túlterheli, mivel a kötődési rendszer kiterjesztése így is óriási alkalmazkodási és rugalmassági kihívás számukra. És persze vannak gyerekek, akiknek ennél jóval hosszabb időre van szükségük valami miatt. Csodálatos, ha megkaphatják.
Milyen jelei lehetnek annak, ha egy gyermek számára valóban túl korai a bölcsődés élet, hogyan jelentkezik viselkedésében ez? Milyen ponton érdemes szakembert bevonni?
Nagyszerű volna, ha nem a bölcsőde volna az első elválásteszt baba és mama életében. Ha vannak korábban olyan rövid epizódok, amikor az édesanya valaki más, a gyermek számára ismert személyre tudja bízni gyermekét – mondjuk pár órára, később fél napra a szeretett nagymamára –, akkor az elválás-újrakapcsolódás élménye már ismerős tapasztalat mindkettejük számára. Vannak gyerekek, akik jól alkalmazkodnak ezekhez a helyzetekhez, és vannak, akik érzékelhetően megviselődnek az apróbb elválásoktól is.
Ilyenkor a gyerekek sírósak, nehezen megnyugtathatók jól ismert gondozó által is, az újra találkozás után elutasítják az anyát vagy a megnyugtatását. Az is jelzés, ha egy-egy ilyen helyzet után napokig tart újra visszatalálni a korábbi napi és érzelmi egyensúlyba, ha korábban már kialakult készségek hosszabb időre újra gátlódnak.
A sok hét, hónap után is kétségbe esetten tiltakozó, a gondozók által napközben is alig megnyugtatható gyerek nyilvánvalóan nehezen birkózik meg a bölcsivel.
Ilyenkor fontos lehet gondolkodni róla – akár szakember segítségével is –, hogy hogyan segíthetnénk neki.
Mit lehet tenni a sikeres közösségbe szokásért 3 év alatti gyerekek esetében a gyermek, az anya, illetve a gyerek-anya párost szemlélve? Melyiküket milyen módszerrel segítheti meg környezetük?
Fontos, hogy minden szereplő tudja, mi és miért, hogyan fog történni. Az édesanyát segítheti, ha lehetősége van a bölcsődébe adás indokairól, a döntése hátteréről gondolkodni, a folyamatról informálódni. Megnyugtató megismerkedni az intézménnyel, annak rendjével, a beszoktatás folyamatával. Az is segít, ha beszélgethet más anyukákkal a tapasztalatairól, vagy ha utánaolvas a témának. Tudnia kell, hogy nem fogja elveszteni a gyermek kötődését, továbbra is ő lesz a legfontosabb személy az életében. Még sokáig.
Sok édesanya határozott motivációval adja bölcsibe legkisebbjét: vissza kell vagy akar menni dolgozni, szeretné, ha a gyermek önállóbb lenne, szeretne más feladatok, a család többi része vagy saját maga számára időt… Fontos ezeket a célokat tudatosítani, érvényesként kezelni.
A kicsik számára könnyebb, ha az ő szintjükön elmeséljük, mi fog történni velük. A jó előkészítés során megnézhetjük együtt a bölcsit, segíthet, ha megismerkedünk leendő csoporttársakkal.
Fontos időt szánni a beszoktatásra: az intézmény részéről is, de a szülők oldaláról is. Ne feledjük: a beszokás akkor történt meg, ha a gyermek elkezdett kötődni a gondozó(k)hoz, ha mer rájuk hagyatkozni, tud megnyugtatást elfogadni tőlük.
Újrakezdés nyolc gyerek után: Kadocsa Annát a sport és a mozgás segítette nehéz helyzeteiben.
