Az alapvető tézis szerint olyan jól éreztük magunkat az anyaméhben, hogy minden, ami kiskorunkban arra a környezetre emlékeztet, szorongásoldó hatású. Nem véletlenül készül egyre több eszköz a méhben tapasztalható érzékelések rögzítéséről: a szívdobogást, a folyadék áramlásának surrogó hangját még a várandósság alatt rögzíthetik az anyukák, később pedig a csecsemő megnyugtatására használhatják. A fehérzaj azért olyan sikeres az éjszakai sírás vagy a nappali nyugtalanság ellen, mert szintén a méhre emlékeztet. A főleg korababáknak adott horgolt polipok csavarodó karjai a köldökzsinórt idézik, ahogy a kellemes meleg is (helló, mikrózható plüssállatok!).
Hasonlóan nyugtató szándékkal teszünk a baba mellé különböző plüssöket is. Ez amiatt szokatlan, mert ezzel aztán biztosan nem találkozott az anyaméhben, ahol minden sima, csúszós, és a magzatvíz miatt nedves tapintású. Szőr sehol. Mi alapján gondoljuk hát azt, hogy a frissen megszületett babát vagy éppen a kétévest majd egy bundás állat fogja megnyugtatni? Pedig bizonyítottan működik: a kutatási eredmények szerint mérhetően nyugodt az a gyerek, aki magához ölelheti kedvenc plüssét, míg nyugtalanabb az, akinek erre nincs lehetősége.
A baba plüsst akar, de miért?
Ha megnézzük az emberiség fejlődését, két dolog biztosan eszünkbe jut: az ősembereket mindig sokkal dúsabb testszőrrel ábrázolják, eleink pedig nemcsak egymással bújtak össze szívesen a hideg és a támadások elleni védekezésként, de háziasított állatokkal is. Már csak az egyik is elég erős indok lenne ahhoz, hogy megmagyarázzuk különös vonzódásunkat a plüssállatok felé. Ami érdekes, hogy ilyen sok év alatt nem kopott ki belőlünk a nyugtató hatás, miközben évszázadok, sőt évezredek óta sima az anyánk bőre, és egy mai gyerek nem igazán a barlangban alszik egy kupac farkaskölyök között. Mégis: minden egészséges csecsemőnél megtalálható a Moro-reflex, ami egy ősi kapaszkodóreflex. A megijesztett újszülött automatikusan széttárja a karját, és kapaszkodik az anyjába, kis kezével erősen tud szorítani, pont, ahogy a kismajom teszi ezt. A szőrös testhez való viszonyunk tehát továbbra is a bizalommal társul.
Ezért szeretjük dédelgetni a kutyát-macskát
Egy kutatásban azt is feltárták, hogy a dolog oda-vissza működik. Miközben mi szeretjük a plüss- vagy igazi állatokat simogatni, és megnyugszunk tőlük, az élő házi kedvencek szintén profitálnak a dologból. Kiderült, hogy a szőrrel fedett részeken olyan neuronok találhatók, amelyek csakis a masszázsszerű simogatás hatására küldenek jeleket az agyba, aktiválva az örömért, jutalomért felelős területeket. A kutatók azt gyanítják, hogy a legtöbb szőrös emlőshöz hasonlóan az emberekben is ilyen szenzoros neuronok működnek. Mivel az érzés a szőrtüszőkhöz kapcsolódik, az állatok – például macskák és kutyák – valószínűleg örömhullámokat éreznek, amikor simogatjuk őket. A közvetlenül embereken végzett kutatásokból pedig az derül ki, hogy a szőrös bőr – például a karon – jobban reagál a gyengéd simogatásra, mint a kevesebb szőrtüszővel rendelkező bőrterület. Már csak az a kérdés, hogy ezek a neuronok szőr nélkül is ugyanúgy működnek-e.
Három szakácskönyv ingyenes szállítással!
Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.
MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Tekintsd meg ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
