Van egy módszer, ami segíthet megérteni a kicsit, ezáltal serkenti a szülő-gyerek közötti kommunikációt, és csökkenti a „miért sír már megint egy a gyerek?” vészkiáltásokat. A módszert babajelbeszédnek nevezik. A fogalom szorosan kapcsolódik a hallássérült emberek beszédtechnikájához, hiszen a kommunikáció nonverbálisan történik, és a kezek helyettesítik a verbalitást. A babajelbeszéd nem más, mint egy ajtó, ami megnyitja előttünk a gyerek gondolatait.
Amikor Béczi Bernadett babajelbeszéd-oktató arról kezd beszélni, hogy a kézjelek által kiegyensúlyozottabb a baba és a szülő, kételkedve fogadom az érveket. Ugyan, mégis hogyan lehet megelőzni a sírást? Mindenki tudja, ha a gyerek sír, akkor vagy éhes, vagy tisztába kell tenni, vagy fáj valamije. De az oktató éppen erre alapozza módszerét. Jó esetben minden gyerek mutat valamit a kezeivel gügyögés és sírás közben, vagyis metanyelvet kapcsolnak a még fejletlen verbális kommunikációhoz. A babajelbeszéd pedig ezeket a kézjeleket figyeli, és segít eligazodni közöttük. Ezáltal az anya és az apa néhány mozdulatból megérti, hogy mit szeretne a kicsi, így elkerülhető, hogy sírás legyen az akaratközlés eszköze.
A kisbabák leggyakoribb jele
„A kutatások is azt bizonyítják, hogy a jelelő babák átlagosan hamarabb és gazdagabb szókinccsel kezdenek beszélni. Azonban nem ez a cél, ez csak egy járulékos jó, ennél sokkal fontosabb a beszéd előtti kommunikáció és a szülő-gyerek kötelék erősítése” – mondja Bernadett, aki egy jól bevált tematika mentén tanítja meg a szülőket a jelek kódolására. Alapvetően arra kell figyelni, hogy milyen kézjelek előzik meg az egyes cselekedeteket, mint az evés, tisztába tétel, alvás és a többi. Így könnyen kialakítható egy saját kézjelszótár, akár hetek alatt. Csak a gyakorlás intenzitásától függ, hogy kinek mennyi idő kell a technika elsajátításához. „A leggyakoribb jelek a lámpa, tej, még, cica, kutya, autó, persze ennél sokkal többet tudnak a kicsik. Viszont minden gyerek máshogy mutatja meg az adott jelet, ezért a szülők csak saját babájukat érthetik meg teljesen.”
Mindent elmondanak, mielőtt megtanulnak beszélni
A mindennapos gyakorlás lényege az aktív figyelem. Az oktató tanácsa szerint érdemes venni egy füzetet, és leírni, hogy melyik kézjel mire utal, így elkerülhető, hogy a szülő belekavarodjon a jelek sokaságába. A módszert tovább segíti a verbális kommunikáció is – azok a szülők, akiknek jó az akusztikus memóriájuk, előnyben vannak. „Az egyik alapvető szabály a babajelelésnél, hogy soha nem némán jelelünk. Mindig kimondjuk az adott szót. Ezáltal egyébként sokkal többször mondunk egy-egy szót, mint ahogy tennénk.
A jelek segítségével a babák képesek felhívni a környezetük figyelmét azokra a dolgokra, amiket érdekesnek tartanak, tehát képesek bővíteni a nonverbális szókincset”
– magyarázza a szakértő, majd hozzáteszi, hogy jót jelent, ha a gyerek egyre több mindenre figyel, és ezt jelzésekkel a szülő tudtára adja. Ez egyértelmű jele a normális kognitív fejlődésnek.
Mi lesz a beszéddel?
A babajelbeszéd meggyőző, viszont óhatatlanul is felmerül a kérdés, hogy biztosan nem akadályozza-e a verbális kommunikáció fejlődését? Ezért arról kérdezem Bernadettet, hogy mi történik, ha a gyerek megszokja, hogy a szülő mindent megért a kézjelek által. Elképzelhető, hogy nincs már szükség szavakra? Biztosan nem akadályozza mindez a beszéd kialakulását?
„Amikor a gyerekek elkezdenek beszélni, akkor törvényszerűen abbahagyják a jelelést, mert rájönnek, hogy szavakkal gyorsabban és könnyebben kifejezhetik magukat.
A közérthetőség pedig egy kódolt evolúciós vágy. A jelelés abban segít, hogy megkönnyítse az első hónapokat, amikor a technika hatására csökken a sírások száma, akkor már betöltötte legfőbb szerepét.”
