A fellelhető források, amelyek az apás szüléssel foglalkoznak, sokféle szemszögből közelítik a témát, és sokszor ugyanannyira ellentmondásos nézeteket is közölnek, mint amennyire megosztó maga a kérdés. Nagyjából az alábbi, egymásnak ellentmondó megközelítések léteznek párhuzamosan:
Mi szól mellette és ellene?
Pró #1: Az élet legcsodálatosabb pillanata, felejthetetlen minden résztvevő számára, kár belőle kimaradni – hangzik az egyik legtipikusabb állítás, de rögtön ott a cáfolat…
Kontra #1: A férfi szenved a szeretett nő kínjai láttán. Szélsőséges, de nem példátlan az ájulás sem.
Pró #2: A férj jelenléte lelki támasz, amely a cselekvéshez szokott férfiembernek ugyan értelmezhetetlen és zavarba ejtő lehet, de kellő felkészítés mellett megérti, hogy a puszta jelenlétével már komoly támogatást nyújt.
Kontra #2: A férfi megfelelési vágyból mond igen a jelenlétre, de valójában nem vágyik rá, szorong, feszeng, tehetetlennek érzi magát.
Pró #3: A korai kötődés kialakulásához, az apai érzelmek fokozáshoz fontos, hogy részese legyen a folyamatnak elejétől a végéig. Jobban tiszteli és szereti utána a nejét is.
Kontra #3: Ott valami nincs rendben, ha ez kell ahhoz, hogy tiszteljen egy nőt, vagy szeresse a saját gyerekét.
Pró #4: Ha egy párnál megvan a kellő bizalom és őszinte kötődés, nem fog zavart okozni a kapcsolatban még a nehézen viselhető mozzanatok látványa, átélése sem, sőt…
Kontra #4: Ha egy párnál megvan a kellő bizalom és őszinte kötődés, a férfi fel meri fedni félelmeit, dilemmáit.
Apás szülés
Magyarországon az 1980-as évek közepétől már volt lehetőség apás szülésre, de leginkább az 1990-es években terjedt el. Azóta a köztudat mintha a pár közti intimitás mérőeszközeként, a férfi odaadó szeretetének szimbólumaként kezelné.
A nő, aki így felel: nem, nálunk nem apás szülés lesz, talán magára hagyva érzi magát, esetleg csalódott, könnyen kelhet benne az az érzet, hogy válasza magyarázatra szorul, vagy sajnálatot vált ki. Őt nem szeretik eléggé?
A férfi pedig sokszor nem meri őszintén felvállalni, hogy szívesebben tekint a szeretett nőre abból a tisztes távolból, amely nem vesz el minden titokzatos misztikumot a kapcsolatukból.
A prekoncepciók mindkét félre nyomást helyeznek,
ezért most olyan édesapák vallomásaiból idézünk, akik vállalva népszerűtlennek tűnő álláspontjukat a (leendő) édesanyák által talán kevésbé látott oldalra is rávilágítanak, s arra, hogy
az esetleges távolságtartás mögött sem az érzelmek hiánya vagy az érdektelenség, hanem más jogos szempontok húzódnak.
Természetes szülésről valló apuka
„Minden tiszteletem a hölgyeké. Csak belegondolni is rémes, amit egy szülés során végig kell csinálniuk, erre egy férfi sem lenne képes, ezt biztosra veszem. Csodálatos pillanat mindkét szülő részére, életre szóló élmény, de mégis azt gondolom, nem kell az édesapának ezt premier plánban nézni. Itt 3 emberről beszélünk, a gyermek, az apa és elsősorban az édesanya. Az egésznek az adja a szentségét, ha mindenki megőrzi önmagát. Ehhez bőven elég, ha a feje mellett állok és fogom a kezét. Nem gondolom, hogy más perspektíva, vér és egyebek látványa hozzá tudna tenni, sőt… Azt pedig végképp nem értem, aki végigkamerázza az eseményt az orvos mellett állva. Ott lenni, amikor felsír a gyermek, átérezni a fájdalmat, a nehézséget és a gyönyörűségét tényleg életre szóló élmény, de jobb nem látni mindent, amitől esetleg az intimitás, a másik integritása sérülne. Ez nem jelenti azt, hogy nem szeretem feltétel nélkül a feleségemet, sőt, számomra így tud megmaradni a misztikum.”
Császármetszésnél tisztes távolból jelen lévő apuka
„Fontos volt látnom az arcát, meggyőződnöm róla, hogy jól van. Az édesapában is van egy nagyfokú aggódás, izgalom, így kell, hogy lássa a másikat, és kontaktusban legyenek, de nekem pont megfelelt, hogy a műtő ajtajában, 4-5 méterről élhettem mindezt át. Nem akartam volna ennél többet, vagy közelebbről látni. Talán érdemben még több mindenről is tudtam visszajelzéseket adni neki így, hogy oldalról, a terem ajtajából nézhettem végig, s mivel folyamatos szemkontaktusban voltunk, neki is megnyugtató jeleket tudtam küldeni. Láttam a pillanatot, amikor kivették a gyermekünket, és hallottam, amikor felsírt, ennél szebb nem lehetett volna.”
A véleményüket végül megosztó férfiak többsége zavarban nyilatkozik a témában. Ismeretlennel nehezen beszélnek ilyen mélységű élményeikről, ismerőssel pedig talán még kényelmetlenebb, és persze meg sem akarnak bántani senkit.
A tapintatból döntő
„Lehet, hogy van, akinek ez kell ahhoz, hogy tiszteljen egy nőt, vagy jobban szeresse a feleségét, netán jobb apa legyen. Én úgy érzem, nálunk mindez nem ezen múlik. Ha a feleségem kér, mert neki jobb, ott a helyem, ez nem is vitás. De ez nem jelenti azt, hogy magamtól is mennék, vagy szeretem ezt a helyzetet, és igen, tudok olyan férfitársról, akiben a szülés élményének átélése nem jó irányban befolyásolta a kapcsolatukat.”
Sokan közülük úgy gondolják, a szülés annyira emberfeletti megpróbáltatás, hogy ha a nő azt el tudja viselni, akkor neki kutya kötelessége legalább végignézni tudni és ott lenni mellette, még ha ez külső elvárásnak megfelelés is. Olykor saját kedvesük előtt sem merik bevallani, mert félnek, hogy rossz az üzenete: cserben hagyja, önző, érzéketlen, nem szereti, … Bűntudatuk lenne, ha nem tennének eleget a kérésnek, vagy néma elvárásnak, ezért leplezik valódi véleményüket, és megfelelési kényszerből vannak jelen, pedig az orvosok véleménye is megoszlik…
A szakma kételyei
Az apás szülés létjogosultsága már több haladó szellemiségű országban megkérdőjeleződött. Egy sok szakemberben megfogalmazódó, új nézőpont szerint éppen a kívánttal ellenkező hatást válthat ki.
A nő feszenghet, kiszolgáltatottságát tudat alatt is leplezni akarja a szeretett férfi előtt, még őérte is aggódik, így nem tudja magát teljes mértékben a szülésnek átadni, és újabb kényelmetlenségi faktort visz az amúgy is nehéz helyzetbe.
A férfi tehetetlennek érzi magát, a szeretett nőt kínok közt látni szorongással tölti el őt, aggódik. A tanácstalan, de izguló apuka akár az orvosi stábot zavaró tényezőként is jelentkezhet, akik egyébként azon vannak, hogy a jelenlevők létszámát a lehető legkisebbre tudják csökkenteni, érthető okokból.
A szakirodalom és a válaszadók megegyeznek abban, hogy
bármi is a döntés, konszenzuson kell, hogy alapuljon, és egyik fél sem szabad, hogy a másikra vagy akár magára erőltessen bármit is.
A megkérdezett férfiak is úgy vélik: legfontosabb beszélni a témáról, és megpróbálni a lehető legőszintébben, skrupulusok nélkül megismerni a másik fél valódi érzéseit, amelyek pró vagy kontra segíteni tudnak átlendülni holtpontokon, vagy átlépni árnyékokat.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
