Marilyn Monroe skizofrén anyja tehette tönkre a sztár életét

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szőke szexszimbólum, akinek szoknyáját kacéran fújja fel a szél: szeretünk így emlékezni Marilyn Monroe-ra, miközben tudjuk, hogy élete nem volt boldog. Hogy pontosan mi állt a boldogtalansága, a sorozatos viszonyai és botrányai mögött, arról lehet, hogy Gladys Pearl Baker tudna a legtöbbet mesélni – Monroe vér szerint anyja.

Amikor a frissen sztárrá vált Marilynt arról faggatták, mégis hogy telt a gyerekkora, azt válaszolta, hogy soha nem ismerte a biológiai édesanyját, és árvaként különböző nevelőotthonokban nőtt fel. 1952-ben azonban egy újságíró kinyomozta, hogy Gladys Pearl Baker nagyon is életben van, egy Los Angeles-i külvárosi idősek otthonában dolgozik, és nem mellesleg paranoid skizofréniában szenved. Nem csoda, hogy feszült viszonyukat és a csúf igazságot Monroe nem tárta önként a nagyvilág elé. Nézzük, pontosan mit is hallgatott el még!

Azt sem tudni pontosan, ki volt az apja

Gladys Pearl Baker egyedülálló anyaként, mentális betegként, meglehetősen rossz anyagi körülmények között – bár egy hollywoodi stúdióban dolgozott vágóként, nem fizették meg túlságosan – adott életet leányának, Norma Jane Mortensonnak 1926. június elsején. Nem ez volt az első szülése, két másik gyermekét,  Bernice-t és Robertet viszont azok apja – nem mellesleg bántalmazó exférj, akihez Gladys 15 évesen ment hozzá –, John Newton Baker vitte magával. 1923-ban váltak el egymástól, a bíróság az anyának ítélte a gyerekeket, de az apa egyszerűen elrabolta őket és Kentuckyba költözött velük. Ezután Marilyn anyja házasságra lépett Martin Edward Mortensonnal, ám a frigy pár hónap múlva véget is ért. Hogy pontosan ő-e az apja Marilyn Monroe-nak, azt csak valószínűsíthetjük. Hát így kezdődött a filmcsillag élete: szegénységben, elhagyatottan, egy nem százszázalékosan kompetens anyával, akitől hamarosan el is vették.

Norma Jane anyjával, Gladysszel a tengerparton 1929-ben
Fotó: Silver Screen Collection / Getty Images Hungary

Hazajössz velem ebben a táskában?

Gladys nem volt alkalmas a lánya nevelésére, de ez nem jelenti azt, hogy ne szerette volna. Amikor a kis Normát nevelőszülőknél helyezték el, olyan rendszeresen látogatta, ahogyan csak tudta. Egy alkalommal megpróbálta elrabolni is: begyömöszölte egy jókora táskába, a nevelőanyára meg rázárta az ajtót. Mire messzire jutott volna „csomagjával”, Norma nevelőanyja kiszabadította magát és meghiúsította a kísérletet. Nem javított a helyzeten Gladys 1934-es idegösszeomlása sem, amikor késsel a kezében fenyegetőzött, és azt kiabálta, hogy valaki meg akarja ölni. Bentlakásos intézménybe zárták, lánya pedig az anya szintén filmiparban dolgozó barátnőjéhez, Grace McKee-hez került. Ez az asszony volt az, aki egyfajta példaképként állt a jövendőbeli Marilyn Monroe előtt, miatta kezdett el a színészet iránt érdeklődni. Itt következhetett volna egy kis boldogság és nyugalom a kislány életében, de nem ez történt.

A kis Norma Jean a képen jobbra áll, szintén jobb oldalt az édesanyja
Fotó: Silver Screen Collection / Getty Images Hungary

Jönnek a nevelőotthonok

Grace McKee saját három gyereke mellett nem tudott túl sok időt szakítani Normára, ezért elintézte a bíróságon, hogy a kislányt félárva státuszba vegyék, neveléséért pénzt küldjenek, ő pedig különböző nevelőotthonokba adhassa ki lakni. Hogy Norma mivel járt rosszabbul: a tíz különböző nevelőotthonnal, vagy a McKee férjétől elszenvedett szexuális bántalmazással? Nehéz eldönteni. A fiatal lányt ugyanis más nevelőszülők is bántalmazták. Nem véletlen, hogy a 16 évessé serdült Norma megpróbált kiutat keresni ebből a bizonytalan és fájdalmas létezésből. A McKee család nyugatra költözött, Norma pedig azzal a lendülettel férjhez ment 21 éves szomszédjához, James Doughertyhez.

Anya újra előkerül

A házasság nem volt hosszú életű, állítólag Norma hollywoodi ambíciói keserítették meg leginkább. A válást követően a még mindig ragyogóan fiatal lány elkezdett modellként dolgozva a hírnév felé lépkedni, ám közbelépett az időközben kiszabadult vér szerinti anyja. A kórházat elhagyó, továbbra is instabil Gladys összeköltözött lányával és a család egyik barátjával, majd 1946-ban hozzáment egy már eleve családos férfihoz. Amikor a lánya próbálta figyelmeztetni erre, azt hitte, Norma csak bosszút akar állni rajta keserű gyerekkoráért, és egy szavát sem hitte. Ez volt az a pont, amikor Norma Jane Mortenson hivatalosan is eltűnt a porondról, s helyébe lépett a sugárzóan szőke, telt idomú, sikeres modell és kezdő színésznő, Marilyn Monroe. 

Ott a szomorúság a szemében
Fotó: Alfred Eisenstaedt / Getty Images Hungary

Marilyn elsőként a 20th Century Foxszal kötött szerződést, és dolgozni is elkezdett, de csak 1953-ban figyeltek fel rá a Szőkék előnyben című film kapcsán. Innentől meredeken emelkedett a sztárok közé olyan filmek segítségével, mint a Hétévi vágyakozás vagy a Van, aki forrón szereti. A filmcsillag PR-csapata mindent megtett annak érdekében, hogy a kínos múltat elzárják a kíváncsi szemek elől. Kitaláltak egy jól hangzó hazugságot elhunyt szülőkről és szegény árva kislányról, amit a filmcsillagnak minden alkalommal fel kellett mondania. Valódi anyja ekkor saját zavaros viszonyaival volt elfoglalva, ám amikor a pletykára vadászó újságíró 1952-ben nekiszegezte a kérdést, tényleg ő-e Marilyn Monroe vér szerinti anyja, büszkén válaszolta, hogy igen. A botrány kipattant, de nem sokáig jutott el, ugyanis Gladys újra összeomlott és szanatóriumba került. Időnként levélben könyörgött a lányának, hogy hozza ki onnan, ám ezt Marilyn soha nem tette meg. Látogatóba ugyan járt hozzá elég sűrűn, anyagilag is támogatta élete végéig, de ezek az alkalmak annyira kikészítették, hogy utánuk csak altatóval tudott nyugalomra lelni. 

Halála örökre rejtély marad

Hiába lett világszerte ismert, hiába ment férjhez, illetve kapta meg azt a férfit, amelyiket csak akarta, Marilyn Monroe nem volt boldog. Olyannyira nem, hogy 1960-ban megpróbálta megölni magát. Rövidesen a New York-i kórház Payne-Whitney pszichiátriai osztályán találta magát. Többekben az is felmerült, Marilyn esetleg örökölte édesanyja mentális érzékenységét, problémáit, vagy anélkül is hasonló gondokkal küszködik. Hivatalos diagnózist sosem készítettek ezügyben. Hogy 1962-es halálát pontosan mi okozta, máig rejtély. Gladys egy évvel a tragédia után megszökött az intézetből, ahol ápolták, ám egy nappal később megtalálták egy templomban. Végül 1984-ben hunyt el szívelégtelenségben. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.