Bezárkózik, nem tanul, nem érdekli semmi: hogy segíthetek a kamaszomnak?

Nem érdekli a tanulás, nem zavarja, ha hármast, kettest kap, sőt az egyesek láttán sem kap a fejéhez. Amikor a továbbtanulásáról, a jövőjéről beszélnénk neki, becsukja a fülét és felhangosítja a zenét. Nem hajlandó időt és energiát fektetni a tudás megszerzésébe, mi pedig egyre kétségbeesettebben gondolkodunk azon, vajon mi lesz így belőle. Egyáltalán lesz diplomája, vagy le fog tudni érettségizni ezzel a hozzáállással? Csete Kitti pszichológus segítségével jártunk utána, mégis mi történik a kamaszok agyával, amitől úgy taszítják a kötelességtudatot, mint forró olaj a vizet. 

Nem csak simán lusták

A serdülőkori működésmód nagy változásokat hoz. Olyan fizikai és hormonális folyamatok mennek végbe ilyenkor a gyerekekben, amelyek leterhelik a szervezetét, így kevesebb energiája lesz, több alvásra, töltődésre, pihenésre van szüksége. Emellett magasabbak a követelmények az iskolában is, így szellemileg is le vannak terhelve, sok energiát vesz el a koncentráció, az új ismeretek elsajátítása – fejti ki a szakértő. Tehát mindenképpen kimondható, hogy a szervezetnek sokkal több energiára lenne szüksége. Az energia csökkenése vezethet kedvetlenséghez, fáradtsághoz, hangulatromláshoz, rossz érzésekhez, negatív gondolatokhoz, depresszióhoz. A serdülőkori demotiváltság, lustaság mögött az esetek nagy részében az áll, hogy a fiatalnak nincs elég energiája, tehát első körben azzal kell foglalkozni, hogy a vitalitását visszanyerje, mert akkor lesz kellő ereje és életkedve, ami tovább mozdítja.

Anya kedvéért már nem csinál meg semmit

Hol van már az a szép időszak, amikor az apa kedvéért, anya kedvéért elvégzett feladatok büszkeséggel és örömmel töltötték el a gyerekünket! Kamaszkorban mintha minden a visszájára fordulna: ha kérünk valamit, csak azért sem kapunk rá pozitív választ. Nos, ez azért van így, mert a serdülőkor éppen az az időszak, amikor a külső motivációk helyett meg kell születnie a belső motivációnak, vagyis annak a vágynak, hogy magunk miatt csináljunk dolgokat, önmagunkért – magyarázza a pszichológus. Persze szülőként tudunk finoman segíteni ebben a folyamatban, de az nagyon fontos, hogy ennél a korosztálynál muszáj visszavennünk a kontrollszükségletünkből. Ne akarjunk mindent helyette megcsinálni! Vonjuk ki magunkat, és adjunk több feladatot a gyereknek, hogy gyakorolhassa az önállóságot, érezze meg a saját erejét és befolyását a dolgok alakulására. A saját belső erő megtalálásához nagyon jó módszer lehet, ha elkezd sportolni, táncolni vagy jelentkezik egy pszichodrámacsoportba.

Nézzem tétlenül, ahogy próbálja saját magát motiválni?

Nem azzal segítünk, ha minden nap hegyi beszédet tartunk neki a célokról és a tanulás fontosságáról, bármennyire is késztetésünk lenne rá, hanem például ha még jobban odafigyelünk a kiegyensúlyozott, tápláló, nem leterhelő, vitamingazdag étrendre – teszi hozzá Csete Kitti. Ez azért is fontos, mert serdülőkorban különösen hangsúlyossá válik a külső megjelenés. A szép alak elérésének vágya elég belső motivációt adhat, és így könnyebben elérhetjük, hogy változtassanak az étkezési szokásaikon, illetve elkezdjenek sportolni. Ezzel támogathatjuk az egészséges testkép kialakulását és saját testük elfogadásának folyamatát, ami a másik demotiváló tényezővel függ össze ebben az időszakban. A serdülők egyik fő vágya ugyanis az, hogy elfogadják őket a társaik, találjanak egy olyan közösséget, ahova tartozhatnak, és felfedezhetik önmagukat. Ez segít nekik abban, hogy elinduljon a szüleikről való leválási folyamat. Gyakran előfordul, hogy a közösség tagjai megjegyzéseket tesznek egymás alakjára, külsejére. Ez rombolja az önbizalmat és az önértékelést, emellett elindul egy folyamatos rágódás azon, hogy „Hogy nézek ki?”, „Miért nem fogadnak el?”, „Mit csináljak, hogy elfogadjanak?”, „Mit tehetek, hogy békén hagyjanak?”. Ez a rágódás pedig szintén sok energiát vesz el, lehúz, és sok feszültséget, stresszt okoz a serdülőben. 

Muszáj lázadnia ellenünk

Az önelfogadás, valamint a baráti kapcsolatok és közösségépítés mellett a másik fő feladat serdülőkorban a lázadás, illetve a szülőkről való leválás. Szülőként fel kell készülni arra, hogy gyakoribbak lesznek a viták, az ellenkezés, hiszen a határok újra kijelölése itt most a cél. Az eddig megszokott renddel nem összeegyeztethető például az, hogy több időt szeretne tölteni a barátaival. Fontos az is, hogy el tudjuk fogadni, ha a gyerekünk nem velünk szeretné megosztani a problémáit – figyelmeztet a pszichológus. Ilyenkor kereshetünk egy olyan felnőttet a közvetlen környezetben, akivel jó kapcsolata van a gyerekünknek, és felajánlhatjuk neki, hogy a barátain kívül vele is beszélje át a gondjait, kérdéseit, hiszen egy felnőtt mindig több tapasztalattal rendelkezik és több szempontot figyelembe tud venni. Ha nincs ilyen felnőtt a környezetben, akkor érdemes felkeresni egy pszichológust, hiszen egy szakember mindig objektívebben, tisztábban rá tud tekinteni a helyzetekre, mert érzelmileg nincs bevonódva.

A szakember előtt a legtöbb kamasz ugyanolyan hanyag és nemtörődöm, mint ahogy otthon, sőt rá is játszhat a flegmaságra. Úgy tesz, mintha az égvilágon senki tekintélyét nem ismerné el, sem a szülőét, sem a tanárokét, sem a pszichológusét. És ez bizony teljesen normális. „A tininek az a feladata, hogy lázadjon és saját véleményt alakítson ki, felfedezze önmagát – szögezi le Csete Kitti. – Vannak olyan serdülők is, akik mindennek megfelelnek, amit a család mond, átveszik a szokásokat, normákat, azt a szakmát választják, amit a szüleik kérnek, vagy amit felajánlanak neki. Ők az ún. »korai zárók«, azok, akik serdülőkorban nem élik meg a lázadást, de akár sokkal később, amikor már nem adekvát, általában náluk is megjelenik valamiképpen, például 40 évesen úgy érzi, kiégett, nem szereti a munkáját.”

Hogy érjük el, hogy ne legyen elég neki a kettes minden tantárgyból?

Ugyanakkor az a gyerek, aki nem tanul megfelelően, nem képes olyan végzettséget szerezni, amivel egyáltalán bármelyik jó irányba elindulhatna. A legrosszabb az, amikor tudjuk, hogy a gyerek okos, minden képesség a birtokában van ahhoz, hogy jó jegyeket szerezzen, ám ennek ellenére sem teszi, sőt, szinte kérkedik a rossz bizonyítványával. Ilyenkor azzal segíthetünk, hogy mondjuk filmeket vagy könyveket ajánlunk neki: olyan történeteket és életutakat ismertetünk meg vele, amik mintaként szolgálhatnak, és támogathatják a belső erő felébredését – tanácsolja a pszichológus. Azok a művek ajánlhatók, amelyek azt mutatják be, hogy hogyan vált valaki sikeressé, vagy hogyan érte el a célját, hogyan bontakoztatta ki a képességeit, tehetségét. A legjobb, ha olyan filmet választunk, ami igaz történeten alapul. Ilyenek például A békés harcos útja, a Rocky, a Billy Elliot, A szív bajnokai, a Good Will Hunting, A közösségi háló, a 8 mérföld, az Amadeus, a Pénzed vagy életed!, az Októberi égbolt vagy a Gettómilliomos.

Segítsünk neki a pályaválasztásban úgy, hogy összeismertetjük olyan emberekkel, akikről tudjuk, hogy szeretik a szakmájukat, és élő könyvként tudnak mesélni arról, mire volt szükségük ahhoz, hogy azzá váljanak, akik lenni szerettek volna. Segíthetünk a kamaszunknak rátalálni arra, hogy mi az a terület, ami a legjobban érdekli, s hogy milyen rejtett képességei vannak. Kérdezgessük arról, hogy mit csinál a legszívesebben, mi az, amit szívesen kipróbálna – azaz adjunk alternatívákat. 

Mi magunk is tartsunk önvizsgálatot

A legtöbbször elhangzott indok, amit a tini a szülők fejéhez vág, az a tanulás és a jó viselkedés nehézségeiről szól. Túl sok erőfeszítést igényel jónak lenni, miközben értelmét nem látni. Ilyenkor nem is feltétlenül a gyerek hozzáállását kell közelebbről megismernünk, hanem a sajátunkat. Vizsgáljuk meg, hogy mi milyen életet élünk, szeretjük-e a szakmánkat, vagy csak panaszkodunk róla, és azért dolgozunk, mert muszáj? Kérdezzük meg magunktól őszintén: boldog felnőttek vagyunk? Olyan mintát adunk a gyermekünknek, ami azt mutatja, hogy érdemes felnőni? Egy serdülő mindent megkérdőjelez, ami nem hiteles, nem igaz... Legyünk tehát hiteles minták. Azzal tehetünk legtöbbet gyermekünkért, ha figyelünk saját magunkra, boldogok vagyunk, örömteli és színes az életünk.

Ha azt szeretnénk, hogy a kamaszunk felelősséget vállaljon dolgokért és saját döntéseket hozzon, akkor változtassunk a vele való kommunikációnkon – ajánlja a szakértő. Ahelyett, hogy továbbra is gyerekként kezelnénk őt, kezdjünk el úgy tekinteni rá, mint aki már egy átmeneti időszakban van, úton a felnőtté válás felé. Általában az szokott feszültséget kelteni egy serdülőben, ha a szülei gyerekként kezelik, akár otthon, akár mások előtt. Csak annyit érzékel, hogy ő ettől már távolságot szeretne tartani, ezért bezárkózik, elvonul, nem figyel oda arra, amit mondanak neki. 

Ha még nem kezdtük el, vonjuk be őt a mindennapi tevékenységeinkbe, döntéseinkbe. Próbálja ki, milyen felelősséget vállalni. Tegyük együttműködővé a kommunikációnkat, kössünk mini szerződéseket, amelyekben együtt meghatározzuk, hogy mik a kamasz feladatai és ezért cserébe milyen előnyöket élvezhet, s mi történik, ha ezt nem tartja be. Ezzel segíthetjük annak megértését, hogy a tetteinek következményei vannak. Ne döntsük el helyette, hogy mi lenne számára a legjobb – vonjuk be a döntési folyamatba. Lehet, hogy mi azt szeretnénk, hogy egyetemre menjen, de őt sokkal jobban érdekli mondjuk a kétkezi munka. A mi vágyainknál sokkal fontosabb, hogy olyan szakmát válasszon, amit lelkesedéssel tud csinálni, ami igazán érdekli és amiért szívesen kel majd fel reggelenként.