Utálom a gyerekem barátait, mit csináljak?

Amint az iskolás gyerek eléri a kiskamaszkort, bizony már saját baráti kört épít, aminek alakulásába nem sok beleszólásunk van. Elkezdődnek az egymásnál alvások, a bandázások, mi pedig csak hüledezünk, mit hoznak ki a gyerekek egymásból.

Alapvetően két dolog miatt szoktunk aggódni: ha a gyereknek vannak barátai, és ha nincsenek. Utóbbi esetben a magányossággal, a kiközösítéssel kell megbirkóznunk, és a kapcsolatfelvételeken, a barátkozás mikéntjein dolgozunk. No de mi történik akkor, ha a kiskamaszunk cseppet sem magányos, sőt, több haverjával is rendszeresen tartja a kapcsolatot, csak éppen telefonon, olyan beszélgetésekben, amikbe nem látunk bele. Aztán jön az ottalvás körüli problémakör: ha elengedjük, ki tudja, mi történik vele a másik háznál, ha pedig nálunk alszik a komplett társaság, akkor a takarítás mellett az idegrendszerünk megtépázása a veszélyforrás. Hiszen nem ronthatunk rájuk azzal, hogy ne gépezzetek már annyit!, vagy miféle ízléstelenséget néztek?!

Onnantól kezdve, hogy gyerekünk közösségbe kezd járni, konkrét elképzeléseink alakulhatnak ki arról, milyen játszótársakkal töltse az idejét. Lehetőleg egyik barátja se legyen agresszív, elhanyagolt, ápolatlan, erőszakos, káromkodós, vagy éppen pletykás. Csakhogy már a hároméveseknél sem kényszeríthetjük ki a barátság vagy a szimpátia érzését. A gyerekünk az egyéni igényei mentén keres és talál társaságot magának, közben pedig sok esetben magasról tesz a mi elképzeléseinkre. Például a legjobb barátjának kiválaszt egy olyan kisfiút, akinek már középsős korában okostelefont adtak a kezébe, délután hagyják videójátékozni, és mindig van nála öngyújtó. Vagy esetleg vérszerződést köt egy olyan kislánnyal, aki kihasználja, ugráltatja, parancsolgat neki, az pedig elkezdi szekálni őt. 

Varga Aidával, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány Yelon szexedukációs programjának szakmai vezetőjével beszélgettünk a témáról. 

Mielőtt bármit is tennénk, az a legfontosabb, hogy megnézzük, miért nem szeretjük a gyerekünk barátait – szögezi le a szakértő. – Lehet, hogy azért vannak ellenérzéseink, mert nem bírjuk a szüleiket. Pedig attól, hogy valamilyen egy szülő, nem biztos, hogy a gyereke is ugyanolyan. Esetleg emlékeztethetnek minket valakire, akit nem szeretünk, vagy akár a saját gyerekkori barátainkra, akik bántottak minket. Érdemes azonban előbb megnézni, hogy ezek a barátok ténylegesen hogyan hatnak a gyerekünkre. Az is viszonylag gyakori, hogy kamaszkorban a gyereknek a szülei már nem sérthetetlen példaképek, és olyan barátokat választanak, akik pont ellentétei a szülőknek. Ez egyfajta normatív folyamat: a gyerek keresi önmagát, azt, mit szeret, hogy hol van ő a családjához képest, kipróbál szerepeket, olyan közösségeket, amiket eddig nem ismert. Erről szól a kamaszkor: hogy megkeressük, kik vagyunk és kialakítjuk az identitásunkat. Ennek az is része, hogy a gyerek különböző emberekkel barátkozik, akár olyanokkal, akik teljesen eltérnek az eddig megszokottaktól, olyannyira, hogy lehet, hogy nem is érzi magát jól közöttük. Ha felnőttként visszanézzük a fiatalkorunkat, biztos, hogy akad emlékünk furcsa barátságokról nekünk is. Azt is érdemes átgondolni, hogy vajon vannak-e a gyereknek más alternatívái. Ha nincs túl sok barátja, magányos, akkor még mindig jobb, ha olyanokkal barátkozik, akiket nem kedvelünk, mint ha egyedül lenne.

Varga Aida portréja
Varga Aida portréjaFotó: Varga Aida / saját

Mit tegyek, ha rossz hatással vannak rá a barátai?

A tiltás ebben az esetben sem jó megoldás. Fontos viszont megkérdezni a gyereket, vajon miért barátkozik pont azokkal, akikkel. Mi az, amit szeret bennük? Azáltal, hogy beszélgetünk erről a gyerekünkkel, közelebb kerülhetünk hozzájuk és jobban megérthetjük őket, ráadásul segíthetünk abban, hogy rendeződjenek az esetleges konfliktusok.

Ha azt látom, hogy tényleg rossz hatással van rá az új társaság, és akár veszélyes szerhasználatra biztatják a gyereket, akkor sem tilthatom el őket?

Beszéljünk a gyerekünkkel arról, hogy alakult ki a helyzet. Az összes baráttal kapcsolatban jó módszer lehet az, hogy áthívjuk őket magunkhoz: így tudjuk, hogy biztonságban vannak, és kicsit jobban rálátunk a viselkedésükre is. Alapvetően igaz a bántalmazó vagy káros kapcsolatokra az, hogy ha szeretnénk segíteni annak a félnek, amelyik szenved, alapvetően nem a tiltás a legjobb módszer. Megtehetjük, hogy a gyereket 18 éves koráig eltiltjuk minden gyanús alaktól, de akkor a felnőttkora arról fog szólni, hogy kitapasztalja azt, amit kamaszként, biztonságosabb keretek között és több támogatással, nem tudott.

Tehát a tiltással csak késleltetem a folyamatokat?

Igen, egyfelől. Másfelől pedig ellenállást váltok ki. Ha tiltunk, akkor nem lehetünk segítőtársak, akihez baj esetén lehet fordulni, hanem ellenségek leszünk, aki „megmondta előre”, vagy akire mérges a gyerek. Ezzel azt érjük el, hogy a csemeténk egyedül marad. Bántalmazó kapcsolat esetén sokszor próbálunk úgy segíteni, hogy a bántalmazó ellen beszélünk, megpróbáljuk felnyitni az áldozat szemét, hogy mennyire rosszul bánnak vele. Ezzel a legtöbb esetben azt érjük el, hogy a bántalmazott fél elkezdi védeni azt, akivel kapcsolatban van, akit szeret. Mi leszünk az ellenségek, és kikerülünk mellőle. Így nem fog tudni segítséget kérni tőlünk akkor, amikor már felismeri, hogy őt bántják. Tudunk ebben úgy is jelen lenni, hogy haladunk vele az úton, megkérdezzük tőle, hogy van, és elfogadjuk, hogy éppen azt érzi: minden szép és jó. Amikor már abban a középső fázisban van, amikor panaszkodik, amikor felismeri, hogy rosszul bánnak vele, vagy olyanra akarják rávenni, amit ő nem akar, akkor meg tudjuk erősíteni benne, hogy ez tényleg nincs rendben. Ekkor sem érdemes a bántalmazó ellen beszélni, inkább az áldozat saját érzéseit, megélését jó erősíteni, melléállni. Ezáltal amikor eljut oda, hogy tényleg látja a kapcsolat, barátság árnyoldalait, és szeretne kilépni belőle, kapaszkodót keres. Ekkor tudunk neki igazán segíteni. Nem azzal, hogy „én megmondtam, hogy ne barátkozz vele!”, hanem megértéssel, figyelemmel. Ez csak akkor tud megtörténni, ha az egész folyamat során mellette vagyunk, és nem ellene. Persze hogy meg szeretnénk védeni, de nagyon sokféle módon lehet szeretni és megvédeni valakit. 

Örülünk, ha sok barátja van, főleg akkor, ha mind eminens
Örülünk, ha sok barátja van, főleg akkor, ha mind eminensFotó: franckreporter / Getty Images Hungary

Míg egy óvodást még terelgethetünk, sőt adott esetben megkérhetjük, hogy ne barátkozzon többet egy bizonyos társával, kiskamaszkortól ezt a gyerekek már nem igazán tűrik el. Semmiképpen sem hasznos olyat mondanom szülőként a gyerekemnek, hogy szerintem vele inkább ne barátkozz?

Beszélgetni lehet róla. Az is egy lehetőség, hogy miután megpróbáltuk megérteni a gyereket, elmondhatjuk neki, hogy azért nem szeretném, hogy barátkozz vele, mert féltelek, védeni szeretnélek, és ezzel az osztálytársaddal az a problémám, hogy… A tiltás, a szobafogság, a telefon elvétele viszont nem jelent hosszú távon megoldást. Ráadásul a gyerekeknek joguk van a barátaikat megválasztani. Ahhoz is, hogy legyenek közös titkaik, magán-üzenetváltásaik, ezt is megtanítjuk nekik ezáltal, hogy azzal ismerkedhet, akivel szeretne. Hagyjuk, hogy ő felismerje magában, hogy neki ez jó, vagy éppen azt, hogy nem jó. Ezáltal felnőttkorában is be fogja tudni azonosítani a korábbi tapasztalatai alapján az embereket. Más hibáiból is megtanulhatnánk mindent, de a világ sajnos nem ilyen egyszerű. 

Mi a helyzet a kompromisszumokkal?

Olyat lehet, hogy megbeszéljük a gyerekkel azt, ami zavar. Például ha soha nem fekszik le időben hétköznap a csetelés miatt, akkor kérhetjük azt, hogy tartsa be az erre vonatkozó időkorlátunkat, cserébe viszont szombaton itt alhatnak a barátai, és addig maradnak fent, amíg csak akarnak, vagy csetelhetnek, amíg jólesik. Sokszor kell kompromisszumot kötni, azaz nem pontosan az történik majd, amit a szülő szeretne, és nem pontosan az, amit a gyerek szeretne, de ezt a köztes megoldást  mind a ketten el tudják fogadni. Fektessük le együtt a szabályokat!

A cikk az ajánló után folytatódik

A KEVESEBB TÖBB. A MENTES JOBB. – MEGJELENT MENTES ANYU SZAKÁCSKÖNYVE

 

„Mentesen táplálkozó családnak főzni nagy kihívás. Ezt a lányaim mellett megtanultam. Ebbe a kötetbe olyan recepteket válogattam, amelyekből akár többhetes menü is összeállítható, gyorsan elkészíthető, így bőven jut idő a családra is. A könyvvel elsősorban a sorstárs mentes anyukák életét szeretném megkönnyíteni, de mindenki sok hasznos ötletet meríthet belőle."

Nemes Dóra újságíró, a Dívány szerzője, a Mentes Anyu megálmodója, de mindenekelőtt kétgyerekes anyuka. Mentes receptekkel először „csak” meggyőződésből kísérletezett, majd a családban felbukkanó inzulinrezisztencia és gluténérzékenység óta kötelezően és elszántan foglalkozik.

Mentes Anyu szakácskönyve ide kattintva már rendelhető!

Promóció

Szülőként amúgy is fontos, hogy viselkedem, hiszen én vagyok a minta, igaz?

Az, hogy a gyerekünk kikkel barátkozik, barátkozik-e egyáltalán, tőlünk is függ. Ha mi jól működő baráti társasággal rendelkezünk, amibe egy idő után mindenki hozza a saját gyerekét is, akkor a kicsik együtt tudnak játszani, köthetnek ismeretségeket, barátságokat. Van egy viszonyítási pontja, kikkel érzi jól magát, stabil, mély kapcsolatai alakulhatnak ki. Ha azt látja, hogy mi nem barátkozunk senkivel, vagy káros barátaink vannak, esetleg a bulikból mindig szétcsúszva jövünk haza, az hatással van a gyerekünkre is. 

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.