Felnőttként gyakran vágyunk vissza a gyerekkor felhőtlen világába, pedig valójában az sem (volt) gondtalan. Bár könnyű azt hinni, hogy a gyerekeket értelmi fejletlenségük miatt még nem érik komoly konfliktusok, ez egyáltalán nincs így. Nekik még nem kell megküzdeniük a megélhetés kérdésével, a biztonság megteremtésével, a kapcsolatok tudatos ápolásával, mégis sok nehézséggel, újdonsággal kell szembenézniük, amiket még csak nem is értenek. Napi szinten ismerkednek a világ dolgaival, önmaguk működésével, az ismeretlennel és váratlannal, miközben számukra a kiszámíthatóság lenne a legfontosabb. Emellett pedig a felgyülemlett feszültségeiket sem tudják könnyen oldani és feldolgozni, hiszen sokkal kevesebb eszközük van rá, mint a felnőtteknek.
Szerzőnkről
Tarkovács Cecilia szülő-gyerek coach, a kisgyermekkori fejlődés és nevelés elkötelezett szakértője. Több mint öt éves kisgyermeknevelői (bölcsődei) tapasztalata terelte a szülők célzottabb támogatásának irányába, majd saját praxisának megalapítására.
Szülőnek lenni állandó változást jelent, amivel nem mindig könnyű egyedül megbirkózni. Szülő-gyerek coachként célja támaszt nyújtani mindazoknak, akiknek küzdelmük, nehézségük vagy csak kérdésük adódik a gyereknevelés és a családi hétköznapok kérdéskörében.
Nekünk ott van a nyelv, a sportok, az írás, a zene, vagy éppen a csend, amiben rendezhetjük a gondolatainkat, érzéseinket. A gyerekeknek ez nincs meg: nem ismerik még kellőképpen se a nyelvet, se a saját érzéseiket, ráadásul a felnőttek folyamatos irányítása alatt állnak, ritkán van valódi beleszólásuk a történésekbe. Belső feszültségeiket ők játékkal, rajzzal vagy mesével dolgozzák fel, a felnőttek asszisztenciája azonban itt sem nélkülözhető, hiszen az ehhez szükséges feltételek biztosítása továbbra is rajtuk múlik. Ha tehát szeretnénk őket megfelelően támogatni és felkészíteni a várható élethelyzetekre, ezeket kell megtanulnunk megfelelően alkalmazni.
Szabad játék
Egy kisgyerek még szinte bármivel eljátszik. Mindenben meglátja a különlegességet, és fantáziája segítségével képes bármit megtestesíteni, hogy kifejezhesse azt, ami önmagában zajlik. Rajtunk, felnőtteken mégis sok múlik, még akkor is, ha nem veszünk részt a tevékenységben, hiszen nagyban befolyásoljuk, hogy a gyerek mivel és hogyan játszhat. Általában mi választjuk ki a játékeszközöket, és szeretjük azt is megszabni, hogy mivel hogyan kell játszani. Könnyen okoz konfliktust a családokban, ha bizonyos játékokat a gyerek nem rendeltetésszerűen használ. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a felnőtt élet eszközeinek miniatűr változatai arra valók, hogy a gyerek begyakorolhassa azok megfelelő használatának módját. Ez valóban feladata ezeknek a tárgyaknak, de nem kizárólagosan.
A gyerekek szabad játéka önkifejezés is. Általa dolgozzák fel azokat az élményeket, eseményeket, belső lelki zűrzavarokat, amik foglalkoztatják őket, amiket ekképpen próbálnak megérteni és helyre tenni a fejükben. Az, hogy egy gyerek a földhöz veri a babáját, nem jelenti azt, hogy egy igazival is ezt tenné, ahogy egy kisfiú sminkelése se jelent egyenes utat a show businessbe. Ezek csupán pillanatnyi önkifejezések, felfedezések, megismerések, próbálkozások, amikre a gyerekeknek nagy szükségük van ahhoz, hogy valamilyen módon újraéljék az érzelmeiket, kontrollt szerezzenek önmaguk és a környezetük felett, hiszen nekik erre csak a játék és a fantázia világa ad lehetőséget. Ezért fontos, hogy ne irányítsuk a szabad tevékenységüket (amennyiben balesetveszély nem áll fenn), s legyünk inkább aktív megfigyelők, akik csupán a jelenlétükkel járulnak hozzá a gyerek önkifejezéséhez.
Szabad rajz
A gyerekek másik fontos eszköze az önkifejezésre, az élmények újraélésére és feldolgozására a rajz. Kezdetben az úgynevezett „funkcióöröm” dominál, azaz a gyerek azt élvezi, hogy mozdulataival változtat a világon. Nincs előzetes kép a fejében arról, hogy mit akar létrehozni, egyszerűen élvezi, hogy hatalma van a saját teste felett és képes nyomot hagyni. Kiszakadhat a papír, színes lehet az asztal, ő csak vigyorogva hadonászik a kezével, hogy kifejezze: „Nézd, mire vagyok képes!”. A motiváció lassan, fokozatosan változik abba az irányba, amikor már a rajzolás gyakorlása a cél, a színek, formák kipróbálása, majd végül az előre elképzelt kép papírra vetése.
A szülők szerepe és hozzáállása itt is fontos: mi teremtünk lehetőséget a tevékenységre azáltal, hogy megfelelő eszközöket, időt és teret biztosítunk hozzá. A mi visszajelzéseink is táplálják a gyerek önértékelését, motivációját, a kért rajzaink pedig inspirálják őt a fejlődésre. Ugyanakkor előfordul, hogy itt is feleslegesen vesszük át az irányítást. Ma már annyit hallani a rajzelemzésről, annak apróbb elemeiről, hogy könnyen vonunk le bizonytalan következtetéseket arra nézve, hogy a gyerekünk – a rajzai tükrében – milyen irányba halad a fejlődésben. Előfordul, hogy aggódni kezdünk, ha egy kisgyerek a fekete színt részesíti előnyben, s igyekszünk rávenni a színek használatára, pedig lehet, hogy csak az erőteljesebb látvány miatt van oda érte, és nincs komoly lelki háttere. Vagy idejekorán faggatni kezdjük, hogy mit rajzolt a papírra, amikor még csak a tapasztalatszerzés, a színek összevetése volt a megfogalmazatlan cél. A későbbiekben aztán a színek használata, a nézőpontok keveredése és a vonalon belül maradás is felvethet bennünk kérdéseket. Ilyenkor sem szabad elfelejteni, hogy a gyerek a (szabad) rajzoláskor pillanatnyi önmagát, gondolatait, érzéseit fejezi ki egyedi módon éppen azért, hogy önmagán dolgozzon. Nincs szüksége javításra, se aggodalomra, csupán értő figyelemre. A rajzai számunkra is így válhatnak sokatmondóvá.
Mese a tanulság levonása nélkül
A gyerekeket a mesék repíthetik el olyan távoli vidékekre, ahol a való életük körülményei ellenére is önmagukra és békére lelhetnek. A mesék adnak szárnyat a fantáziának, hogy mások történetei szimbólumokká, metaforákká válva adjanak választ a gyerekek (talán meg sem fogalmazott) kérdéseire, és megoldást nyújtsanak a saját konfliktusaikra. Persze nem mindegyik történet tölti be ezt a szerepet számukra és nem minden esetben, ez is a pillanatnyi helyzet és lelkivilág függvénye. Szülői szerepünk viszont a mesélések során is hangsúlyos, mivel mi határozzuk meg a kicsik számára elérhető irodalomgyűjteményt, és jobb esetben velünk közösen, a felolvasásunk által ismeri meg őket.
Amikor szeretnénk felkészíteni a gyereket egy számára új helyzetre, gyakran nyúlunk a mesékhez, hogy megfelelő nyelvezettel és képi világgal szolgáljunk neki a megértéshez. Egy kis tesó születése vagy a szobatisztaság fontossága nehezen megfogalmazható és leírható gyereknyelven, a mesés történetek viszont nagy segítséget adhatnak. Az ilyen jellegű „segítő-tájékoztató” könyvek egyre népszerűbbek, ma már szinte minden, gyereket érintő konfliktusra íródott egy. Azok a mesekönyvek, amik nemcsak felkészítik a gyereket a jövőre, de segítenek is megfogalmazni és megélni a változással kapcsolatos nehézségeket, félelmeket, fájdalmakat, elősegíthetik a gyerek gyorsabb és zökkenőmentesebb alkalmazkodását.
Nekünk, szülőknek viszont figyelnünk kell arra, hogy sose erőltessük a meséket a gyerekre, és végképp ne próbáljuk számára megmagyarázni a mesék tanulságát az ő önálló kérdései nélkül. A mesék éppen azzal segítenek a gyereknek, hogy nem hívják fel őrá a figyelmet, így mások történetei által tudja maga megélni azokat a valós konfliktusokat, amelyekkel még nem tudna szembenézni. Amikor ráerőltetünk egy könyvet, vagy magyarázzuk a mese üzenetét, szembesítjük őt azzal, amire még nem áll készen. A mesék segíthetnek, hogy a gyerek „titokban” (tudattalanul) önmagára és társakra leljen, ehhez pedig mi csak asszisztálhatunk. Tehetjük ezt felajánlással, felolvasással és a gyerekben felmerülő kérdések megválaszolásával, de az irányítás itt is az ő kezében kell, hogy legyen.
A mese, a rajz és a játék a gyerekeknek a szórakozás mellett eszközt ad az őket érő ingerek hatékony feldolgozására, és általa a fejlődésre is. Ennek mikéntjét pedig csak ők ismerhetik igazán.
