KRÉTA, Redmenta, Google Tanterem, Discord, Edmodo, Zoom, OKTONDI, Zanza.tv, Mozaweb, PowerPoint, Sutori, Skype, Facebook Messenger, Teams, Canvas, Wordwall – március közepétől a tantermek helyett online platformokon, digitális eszközök segítségével zajlik a tanítás, tanulás – több-kevesebb sikerrel. (Azokban a háztartásokban, ahol a távtanulás alapfeltétele, a megfelelő infrastrukturális háttér nincs megteremtve, inkább kevesebbel.)
Az Európai Szülők Magyarországi Egyesülete szerint ez a kényszerhelyzet lehetőség arra, hogy újragondoljuk az oktatási intézkedéseket és új irányvonalat alakítsunk ki: hogy a jelenlegi jogszabályi keretek között szeptemberre lefektessük egy olyan iskoláztatási rendszer alapjait, ami figyelembe veszi a mai gyerekek igényeit, és olyan oktatási ellátást biztosít, ami megfelel a családok és a gyerekek szükségleteinek. Salamon Eszter nemzetközi oktatási szakértővel, az ESZME elnökségi tagjával beszélgettünk.
Az Európai Szülők Magyarországi Egyesülete (ESZME) egy nemzetközi civil szervezet, a Parents International tagjaként kutatásokkal és azokon alapuló képzésekkel, segédanyagokkal, eszközökkel segíti a szülőket és gondviselőket, hogy a gyerekek életében minél hatékonyabban tudjanak részt venni, és ezzel jobb jövőt teremtsenek számukra.
Először is szögezzük le, hogy az, ami most a világ jelentős részén és hazánkban zajlik, nem online oktatás, hiszen nem egy tervezett tevékenységről van szó, amiben úgy vesznek részt a hallgatók, hogy tudják, mire jelentkeztek. A jelenlegi átmeneti helyzetet a kényszer szülte, egyik napról a másikra kellett cselekedni, áthelyezni a tanulás színterét az iskolákból a pedagógusok és a diákok otthonába – felforgatva ezzel a válság miatt egyébként is küszködő családok mindennapjait.
A család és az iskola egyenrangú partnerei kell legyenek egymásnak
„Számunkra az a legnagyobb tanulsága az otthoni iskoláztatásnak, hogy a pedagógustársadalom döntő többsége parancsra bármire képes, még arra is, hogy egyetlen hétvége alatt átálljon valamire, aminek évtizede ellenállt. Milyen csodálatos lenne, ha arra kapnának parancsot, hogy 21. századi módon oktassanak! Tudom, hogy szarkasztikus, de így történt. Az elmúlt hetek eseményei megerősítették azt a meggyőződésünket is, hogy javítani kell a családok és az iskola partnerségét, amiben az iskolának kell megtennie az első lépéseket, lévén, hogy a szakmaiság ott van. Tisztán látható, hogy ott, ahol most komoly gondok vannak, az elakadások nagyrészt abból adódnak, hogy a pedagógusok nem ismerik a tanítványaik családi viszonyait. Emiatt pedig nem alakulhat ki őszinte beszélgetés arról, hogy mi igazán fontos és szükséges, és mi nem. Ugyanakkor a szülők megmutatták, hogy tudnak segíteni a gyerekeiknek, még abban is, ami nem az ő feladatuk: az iskolai tanulásban. Most itt az idő, hogy minderre változás épüljön” – mondta Salamon Eszter, aki szerint a Parents International felhívásában szereplő legtöbb javaslat valóban megvalósítható lenne anélkül, hogy jogszabályokat kellene változtatni.
Akarni kell pedagógusi, szülői, iskolavezetői döntéssel.
„Semmi nem írja elő például a 8 órai iskolakezdést, ahogy a 45 perces tanórákat sem. Elkötelezett és kreatív vezetés kell csak az iskolai napirend átalakításához, hogy ne motiválatlan zombikat, hanem az ismeretszerzés iránt érdeklődő, gondolkodni szerető és alkotni vágyó fiatalokat neveljünk. Vannak iskolák, ahol a művészeteknek ma is megvan az őket megillető helye a helyi tantervben. Az egyik legerősebb fővárosi gimnáziumban például az év egyik legfontosabb, több hónapos tevékenysége egy komplex művészeti program, amiben minden diák részt vesz. Digitális eszközöket eddig is sokan és jól használtak, tőlük lehetne és kellene tanulnia a kevésbé tapasztalt vagy hozzáértő pedagógusoknak, emellett mind a tanároknak, mind a családoknak többet kell tudniuk a személyiségi jogokról és az adatvédelemről. Mindehhez semmilyen jogszabály-módosításra nincs szükség, ahogy a tanárok és diákok közötti bizalom kiépítéséhez vagy a családdal való normális kapcsolat kialakításához sem” – fűzte hozzá az oktatási szakértő.
Vissza kell hoznunk a tanulás örömét
Az iskola egyik legfontosabb feladata a szociális tanulás terepének biztosítása, amihez személyes találkozások és interakciók, közösségi élmények kellenek.
„A legtöbb család főleg olyan emberekkel tart rendszeres kapcsolatot, akik hozzájuk hasonló kulturális háttérrel, hagyományokkal és képzettséggel rendelkeznek, így a család oktatási környezete többnyire nem eléggé sokszínű, miközben a gyerekeknek multikulturális társadalomban kell élniük. Az iskolák ezért ebben kulcsfontosságú szerepet kapnak, de ez csak akkor lehetséges, ha a »tanulmányi eredmény« – bármit is jelent ez a kifejezés – csupán másodlagos a szociális tanuláshoz és a tanulás tanulásához képest” – áll az ESZME kiáltványában. Az iskoláknak tehát el kell ismernie és támogatnia kell a nem formális és informális tanulást. A szakemberek felelőssége, hogy támogassák azokat a családokat, amelyek nem rendelkeznek megfelelő készségekkel, például nem tudják, milyen játékokat játsszanak. Az ilyen tevékenységeknek nem feltétlenül csak a tanulás a célja, hanem az általános jóllét megteremtése.
„Az otthon oktatók tapasztalatai szerint a teljesen fölösleges, de visszamondásra rendelt tananyag vizsgáig tartó tudást jelentő megtanulásához átlagosan napi egy-két óra kell, a többi iskolában töltött időt lehetne hasznos, játékos és örömteli tanulásra is fordítani. Az osztályozás átalakítása sem példa nélküli, a motiválás kiváló módszereként alkalmazott gamifikáció egyik fontos eleme – fontosabb, mint a játékosság –, hogy lehet próbálkozni, részfeladatokat megoldani, korábbi rosszabb teljesítményen javítani, de persze nem korlátlan számú »élettel«” – említette Salamon Eszter.
A cél az offline és az online tanulás egyensúlyának megteremtése
A jelenlegi tapasztalatok hatására az oktatás minden szereplőjének át kellett gondolnia a digitális technológia szerepét és használatát. Sokan közülük korábban mereven ellenezték a digitális oktatást, és most kénytelenek voltak szembesülni az előnyeivel. Persze van, ahol a digitális átállás kimerült abban, hogy a gyerekek a füzetben, munkafüzetben elkészített feladatokat lefotózzák és elküldik a tanáruknak – ez egy általános iskola alsó tagozatában, illetve egyes tantárgyak esetén teljesen jó megoldás, ugyanakkor semmiképpen sem nevezhető online oktatásnak. Nyilvánvaló, hogy az iskolarendszer még tanulófázisban van, a szakemberek szerint pedig fontos tanulság az is, hogy valódi iskolavezetők nélkül egyszerűen nem megy.
„Ahol bedobták a gyeplőt a tanárok közé, ott platformok és programok tucatjai között fuldokolnak a gyerekek. Vezetői elképzelések és iránymutatás kell, a családokat is bevonva a döntésekbe. Abból, amit Rubovszky Rita a Mandinernek elmondott az átállásról, egy mintaszerű, valóban vezetett iskola képe rajzolódik ki. Néhány éve a fiam gimnáziumában, ahol az Intézményi Tanács elnöke voltam, felmerült, hogy nagyrészt átállnánk elektronikus tankönyvekre. A tantestület és a pedagógusok közösen mérték fel a lehetőségeket, azt, hogy hány gyereknek nincs ehhez eszköze, és hogy hogyan tudnánk segíteni nekik. És megoldottuk” – mesélte Salamon Eszter, aki szerint a digitális eszközöket lehet és ajánlott is a jövő iskolájában használni – csakúgy mint eddig –, de 14-16 éves korig semmiképpen sem szabadna online oktatásban gondolkodni.
Az online oktatás, főleg gyerekeknél, egy jobb híján választott megoldás, legfeljebb akkor való nekik, ha teljesen játékos formában valósul meg, ott viszont még nem tartunk.
„Minden iskolában meg kell tehát vizsgálni, hogy mit tesznek lehetővé a helyi viszonyok. Ha vannak az iskolának eszközei, azokat lehet órán is használni, de akár a könyvtárból kikölcsönözve haza is vinni. A világ a BYOD (bring your own device) irányába halad, a gyerekek a saját eszközeiket használják elsősorban, ehhez viszont fel kell mérni, mi áll rendelkezésre, s ez alapján lehet helyi digitalizációt tervezni. Emellett nagyon fontos, hogy a képernyőidő tekintetében elválasszuk az aktív és a passzív eszközhasználatot. A passzív használatra, vagyis a képernyő előtt ülve bámulásra valóban vannak nemzetközi korlátozó ajánlások, amikkel maximálisan egyetértek, az aktív használat viszont nem esik ebbe a kategóriába. Mi azt szeretnénk, ha – csaknem teljesen – eltűnne az, amit ismeretátadásnak szoktak tartani. Miért ne lehetne jelen a technológia, amihez fordulhatunk, ha más eszközökkel nem megy? Ráadásul a mai gyerekek számára a virtuális valóság a fizikai folytatása, zökkenőmentesen lépnek át egyikből a másikba: az iskolaépület előtt abbamaradt beszélgetés azonnal folytatódik az online világban. Abban van felelőssége a felnőtteknek, hogy mindkettő jelen legyen a gyerekek életében. Ehhez hasonlóan kell megtalálnunk az egészséges egyensúlyt a digitális és a hagyományos oktatás között” – összegezte a szakértő.
