Tényleg négy héten keresztül édességgel kell tömni a gyereket?

GettyImages-638684847

Hamarosan itt a december, és sok családban hagyomány, hogy a hónap elejétől egészen karácsonyig a gyerekek minden nap apró meglepetést kapnak, amit szüleik vagy a gondos gyártók adventi kalendáriumban rejtenek el. Míg régebben jellemzően csak a csokis, cukorkás, édességes verzió volt ismert, mára már számtalan más lehetőségünk van, ha szeretnénk meglepni a gyereket.

Heti kérdésünkben az adventi naptárakkal foglalkozunk, és arra keressük a választ, szükség van-e a karácsony előtti meglepetésdömpingre, illetve van-e értékelhető alternatívája a csokit, cukrot vagy más édességet tartalmazó naptáraknak.

Heti kérdésünk így szól: tényleg négy héten keresztül édességgel kell tömni a gyereket?

Mi is ez egyáltalán?

A naptárak történetével kapcsolatban több különböző elmélet kering, de annyi biztos, hogy maga az advent kifejezés várakozást jelent, és a Krisztus születését megelőző reményteli időszakra utal. A keresztény vallásban megkülönböztetett szerepe van ennek az időszaknak, így a vallásos közösségekben, családokban gyertyagyújtással, az egyes napokra rendelt bibliai szövegrészletek olvasásával készültek, és ennek a hagyománynak egyes elemei megtalálhatók napjaink világi közösségeiben is.

A vasárnaponkénti gyertyagyújtás például nagyon sokunk ünnepvárásához hozzátartozik, a gyerekek számára pedig a családok nagy részében az apró meglepetések miatt is különleges ez az időszak. A csokoládés naptárak eredete – úgy mondják – a 20. század elejére nyúlik vissza, amikor is egy német édesanya elkészítette a kisfiának az első, nyitható ablakokkal felszerelt naptárat, amelyben cukorkákat rejtett el. Fia felnőve nemcsak a saját családjában folytatta a hagyományt, de közvetítésével Németországban, majd az USA-ban és világszerte is elterjedt a várakozásnak ez a formája. Ma már nálunk is számtalan formában kapható, és messze nem csak édességeket tartalmazhat az adventi kalendárium. 

Kell ez nekünk egyáltalán?

Bár nagyon sokan vannak, akik szívesen kedveskednek ilyen naptárral a gyerekeiknek, azok sincsenek kevesen, akik szerint annyira nem jó ötlet 4 héten keresztül arra trenírozni a gyerekünket, hogy kap valamit. Egyesek szerint azzal, hogy minden nap újabb és újabb ajándékkal lepjük meg,  nemhogy nem adunk, de inkább elveszünk tőle, mert karácsonykor aztán megint emelhetjük a tétet, aprósággal már nem szúrhatjuk ki a szemét. 

Sokan vannak, akik szerint érdemesebb lenne a várakozás időszakát a befelé fordulással és az egymással töltött minőségi idő szaporításával emlékezetessé tenni, mert a mindennapi ajándékozástól olyan érzésünk lehet, mintha a karácsonyt is csak az ajándék miatt várnák gyerekeink. Hasonlóan vélekedik például ez a hívek körén kívül is népszerű lelkipásztor. 

Mások szerint ez erős túlzás, ők úgy látják, hogy a naptárban fellelhető apróságok inkább apró figyelmességek, mint ajándékok, és semmilyen hatásuk nincs arra, hogy a gyerekek mennyire örülnek majd annak, amit karácsonykor kapnak, viszont általuk sokkal átélhetőbbé válik – főleg a kisebbek számára – a várakozás időszaka. De persze, teszik hozzá, nagyon nem mindegy, mi van a kis ablakok mögött. 

Csoki, cukorka, nass?

Sokak számára kézenfekvő ez a megoldás, mert a gyerekek nagyobb része nagyon szereti az édességet, így aligha van olyan, aki nem örül a napi apró csokinak, cukorkának vagy rágónak. Ebbe az irányba tereli a legtöbb szülőt az is, hogy ebből a fajta naptárból van a legnagyobb választék, ráadásul ilyentájt ezek nagy és kis boltban, drogériában és szinte bárhol elérhetők, sőt olcsók is.

Persze ellenérv is van bőven. Vannak, akik szerint nem tesz jó a gyerekeknek, ha a nagy ünnepi trakta, az ilyenkor szokásos édességdömping, a Mikulás-várás közepette minden nap édességgel tömjük őket, és nagyon sokan kiemelik azt is, hogy ezek a széles körben elérhető naptárak a legritkább esetben tartalmaznak minőségi édességet. A bennük található csokik jellemzően tejbevonómasszából készülnek, és a legtöbb energiát gyártóik a design és nem a minőség fejlesztésére helyezik. Sokakat bánt az is, hogy ezek a bolti adventi naptárak felesleges szemetet is termelnek, amire pedig végképp nincsen semmi szükség, különösen az évnek abban a szakaszában, amikor úgyis rengeteg csomagolóanyagot használunk. 

Mások nem ilyen szigorúak, már csak azért sem, mert egy átlagos, középáras adventi naptárban maximum 1-2 tábla csokoládénak megfelelő nass van, ez pedig 24 napra leosztva tényleg nem olyan tetemes mennyiség. Ennyire legalábbis biztos nem sok, még ha papír és műanyag rengeteg is van körülötte. 

Játékok?

Van azért más lehetőség is. 

Nagyon sok gyereknek készített termékekkel foglalkozó cég dob piacra ilyentájt speciális, nem édességet rejtő adventi naptárat is. Azok, akik eltökéltek a naptárazás mellett, de nem szeretnének minden nap édességet adni a gyereküknek, ma már választhatnak apró játékokkal, építőkockákkal, figurákkal, kártyákkal és ki tudja még, mi mindennel feltöltött naptárakat is. De ezekkel sem fenékig tejfel minden. 

Tény, hogy ezek a naptárak édességet nem tartalmaznak, ugyanakkor jellemzően elég borsos árúak. Míg alacsony minőségű csokinaptárat néhány száz, exkluzívabbat 2000 forint környékén vásárolhatunk (ne legyenek illúzióink, azért ezekbe sem a csúcskategóriás csokik kerülnek), egy összeépítős készlet már tízezer forint körül van.

Ezekkel a típusokkal kapcsolatban megint csak sokakban merül fel ellenérvként, hogy mivel minden napra apró játékot kínálnak, tényleg csak arra jók, hogy a gyerekek számára természetes legyen, hogy naponta kapnak valamit, és igazából csak arra sarkallják a szülőket, hogy vegyenek, fogyasszanak és költsenek többet. 

Miegymás?

Vannak olyan szülők, akik bár a naptárazással egyetértenek, se a csokis, se a játékos verziót nem támogatják, inkább saját maguk készítenek különböző, általuk előállított dolgokkal vagy általuk összeválogatott apróságokkal megrakott naptárat. Ezek a naptárak jóval személyesebbek, mint azok, amelyeket a boltban lehet kapni, ugyanakkor nagyságrendekkel több szervezést és odafigyelést igényelnek, és a sok apróságot összevásárolva könnyen lehet, hogy a hónap végén sokkal többe is kerülnek, mint a korábban kárhoztatott kész, játékkal feltöltött naptárak. Ráadásul nem is mindenki való a szuperanya formából, sokak számára inkább nyűg, mint örömteli elfoglaltság lenne apróságokat fabrikálni, sütit sütni stb. 

Figyelem?

Sokak szerint a gyerekeknek nem újabb adag csokira, 24 apró játékra, hanem szüleik személyes figyelmére lenne a legnagyobb szükségük, és az advent időszakában minden tárgyi ajándéknál és kedves meglepetésnél többet érne nekik, ha fél óráig élvezhetnék szüleik százszázalékos figyelmét. Ha az idő ott van, ezt sem lehetetlen adventi naptár formájába önteni, és a gyereknek szánt kis csomagocskák, borítékok tartalma lehet valamilyen közös időtöltés, társasjátékozás, beszélgetés vagy egy epizód közös megnézése a kedvenc sorozatból.  

És te mit gondolsz? Tényleg négy héten keresztül édességgel kell tömni a gyereket?

A szavazás a jobb felső sarokban lévő Facebook-ikonra kattintva nyílik:

Oszd meg másokkal is!
Mustra