A legtöbb témával foglalkozó könyv több módszert is ajánl. A legszélsőségesebb, hogy sírni hagyjuk a gyereket. Ha ezt a módszert követjük, az azt jelenti, hogy miután a saját ágyába fektettük a babát, figyelmen kívül hagyjuk, ha sír. Persze időnként ránézünk, hogy nem történt-e valami baja, de a módszer lényege , hogy addig sír a baba, amíg el nem fárad annyira, hogy belealudjon. De miért is veszélyes ez?
Mit mond a tudomány?
A technikának van egy másik változata, amikor csak egy meghatározott ideig hagyjuk figyelmen kívül a gyerek sírását, utána a lehető leggyorsabban megnyugtatjuk a kicsit, majd visszatesszük az ágyába, miközben fokozatosan növeljük az ellenőrzések között eltelt időt. És bár lehet, hogy egy idő után valóban elalszik a baba egyedül, de mindez annak lesz köszönhető, hogy rájön: hiába sír, hiába jelzi, hogy szüksége van valakire, senki sem fog jönni.
Ha valamelyik hasonló módszer mellett döntünk, két dolgot tudnunk kell. Egy: minél hosszabb ideig hagyunk sírni egy csecsemőt, annál több stresszhormon termelődik a szervezetében. Kettő: minden szempontból szembemegy a pozitív kötődés kiépítésével, ha nem reagálunk a baba sírására. Azok a csecsemők, akik megtanulják, hogy valaki megfelelő, szerető módon reagál az igényeikre, általában jobb társadalmi és tanulmányi eredményeket érnek el, és fejlettebb lesz az érzelmi világuk is.
A módszerek vizsgálata vegyes eredményeket mutatott, elsősorban azért, mert sok szülő számára – érthető módon – szorongást okoz, ha nem vigasztalja meg a babáját. Az a természetes, ha szülőként késztetést érzünk arra, hogy felvegyük és megvigasztaljuk a síró gyereket. Más kutatások eredményei azt sugallják, hogy ezek a technikák csak rövid ideig vagy csak bizonyos csecsemők esetében működhetnek, és egy harmadik kutatás is hasonló eredményről számol be: eszerint a babák mindössze 20 százalékánál célravezető, ha sírni hagyják.
Az egyik ok, amiért az „alvástréning” nem működik, az nem más, mint hogy az éjszakai ébredés fejlődési szempontból teljesen normális jelenség a csecsemők első évében. Sokszor még mi magunk sem tudunk átaludni egy éjszakát, pedig jócskán túl vagyunk már az első évünkön. Gondolj csak bele, hányszor ébredsz fel amiatt, mert szomjas vagy, stresszes napod volt vagy ki kell menned a mosdóba. Szerencsére te már képes vagy kielégíteni a saját igényeidet, a csecsemőknek viszont egyetlen eszköz áll a rendelkezésükre: a sírás.
Ezenkívül friss szülőként nem könnyű kiigazodni a rengeteg tanács között, amit kapunk az anyósunktól, a szomszédoktól vagy épp netes forrásoktól. Ezekben az esetekben sokat segíthet, ha olyan embertől kérünk tanácsot, akiben bízunk, akinek a szakmai tudásáról meg vagyunk győződve. Hidd el, szívesen segít a védőnő vagy a gyerekorvos, de fordulhatsz alvás- vagy altatásszakértőhöz is. Így nemcsak azt tanulod meg, hogy mit várhatsz el egy csecsemőtől, illetve mi az, amit még korai, de emellett felszabadító is lesz, hiszen őszintén beszélhetsz a téged nyomasztó dolgokról anélkül, hogy kéretlen tanácsokat, kritikát kapnál.
Oké, de akkor mi az, ami működik?
Ha már te se aludtál hónapok óta, és az alvástréning volt minden reményed, ne ess kétségbe. Szerencsére vannak kevésbé drasztikus módszerek, amelyek segítségével anélkül aludhattok jobban, hogy sírni hagynád a kicsit. Nagy előrelépés lehet az alvás optimalizálása felé, ha megfigyeled a gyerek alvásigényét és biológiai órájának működését. A szervezetünkben két alvást szabályozó mechanizmus létezik: az első a biológiai óra, amit a fénynek, zajnak, aktivitásnak való kitettség szabályoz minden napszakban. Segíthet, ha napközben a lehető legtöbbet vagytok a szabadban, aktívan telnek az ébren töltött óráitok, majd lefekvés előtt egy-két órával már félhomályban készülődtök az alváshoz. Jó ötlet, ha kialakítasz egy napi rutint, így a gyerek megtanulja, hogy fürdés után mese, utána az altatódal, majd pedig alvás következik.
A másik szabályozó mechanizmus az úgynevezett homeosztatikus folyamat, amely az alvás mélységét, intenzitását határozza meg. És ne feledjük azt sem, hogy minél fiatalabbak vagyunk, annál kevesebb időt tudunk ébren tölteni. Rengeteget számít, ha kialakítasz a babádnak egy napi rutint, figyelve arra, hogy ne pörögjön túl, hiszen ez is nehezíti a pihentető, mély alvást. Ha odafigyelünk a jelekre, egy idő után ösztönösen tudni fogjuk, hogy mire van szüksége a kicsinek: aktívabb délelőttökre, csendesebb pihenésre vagy nyugodtabb étkezésre. És miközben, rengeteg kísérletezés után felismerjük a szükségleteit, egyre nagyobb összhangba kerülünk, egyre inkább elmélyül a szülő-gyerek kapcsolat közöttünk. Ne félj hibázni, mindketten ezekből tanultok.
Óriási különbséget jelenthet az is, ha megpróbálsz lazábban hozzáállni a kérdéshez. Minél jobban aggódsz a gyerek alvása miatt, az annál rosszabb lesz. Az olyan apróságok, mint az életkori sajátosságok elfogadása, a magunkra fordított idő vagy a segítség kérése és elfogadása nemcsak a pihenést könnyítik meg, de a csecsemőt is megnyugtatják, hiszen hihetetlenül érzékenyen reagálnak a különböző érzelmi állapotokra. És hidd el, végül az átsírt éjszakákon is túl lesztek.
