Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Tél felé közeledve sokan sötétben kelnek ahhoz, hogy beérjenek 8-ra a suliba. A korán kelés mellett a legnagyobb mumus a házi feladat, ami sokszor estébe hajló veszekedéseket generál: megcsinálja végre a gyerek, vagy nem csinálja?!
Az, hogy kell-e házi feladatot írnia egy napközis, eleve délután négy után hazaérő, vagy egy fejlődésben lévő, állandóan álmos, kamaszodó gyereknek, máig vita tárgya. Pedig házi feladat – legalábbis az állami iskolákban – volt, van, lesz. Kérdés, hogy mit kezdünk vele. Megírjuk helyette? Lediktáljuk neki? Hagyjuk, hogy ő maga készítse el, ha már neki adták fel? Mit tehetünk, ha esze ágában sincs nekiállni?
Minél értelmesebb egy gyerek, annál ügyesebben képes amellett érvelni, miért hagyja a telepakolt táskát érintetlenül a sarokban. Edzésre kell mennie, a barátaival találkozik, fáradt, játszani akar, utálja az egészet, ráér az, egyébként is éhes, vacsora után pedig jön a „már úgyis mindegy”, és a „nem te mondtad, hogy legalább tíz órát kell aludnom?” szöveg. Szülőként pedig ott állunk, és két dühroham között azon agonizálunk, mit tehetnénk, amivel rávehetnénk szemünk fényét – bár ilyenkor inkább „azt a büdös kölköt” – a házi megírására. Egyáltalán: szükség van erre a hercehurcára?
Az amerikaiaknak a hidegháború segített
Nem állíthatjuk, hogy sok haszna volt a hidegháborúnak, de az amerikai gyerekek házifeladat-író képességeire döbbenetes hatást gyakorolt. 1901-ben ugyanis az országban háziellenes iskolák működtek. Kalifornia állam konkrétan be is tiltotta a házi feladatot az összes általános iskolában. Az ok egyszerű volt: pszichológusok és John Dewey filozófus, az oktatási rendszer reformere nézetei szerint a háziírás időpocsékolás, ami ráadásul károsan hat a gyerekek egészségére. Úgy vélték, az elegendő szabadtéri játék alapvető fontosságú az egészséges testi és érzelmi fejlődéshez. Az ezt megakadályozó házi feladat feladása tulajdonképpen legális bűnözés, és a gyerekmunkához hasonlóan káros, sőt a tuberkolózis és a szívbetegségek szempontjából magasabb halálozási arányt okoz a serdülők körében. 1948-ban még a középiskolás diákoknak is csupán nyolc százaléka tanult két órát vagy ennél többet iskola után.
Fájó szívvel gondolunk erre az időszakra. Ám az amerikai diákok jóléte sem tartott sokáig. 1948-tól ugyanis, a hidegháború időszakában a szovjet-amerikai versengés során a diákoknak is jobb teljesítményt kellett nyújtaniuk. Amikor 1957-ben a szovjetek fellőtték a Föld első műholdját, a Szputnyik–1-et, az amerikaiak rettenetes csalódottságukban megreformálták az oktatást. A céljuk az volt, hogy jobb tudósokat képezzenek, mint az ellenségük. Az egyik első áldozat a gyerekek szabadideje volt. A Kongresszus által elfogadott nemzetvédelmi oktatási törvény kifejezetten támogatta a természettudomány, a matematika és az idegen nyelvek magas színvonalú oktatását. A házi feladatokat nemcsak visszahozták, de meg is reformálták. A memorizálás és az elméletek bemagolása mellett a kreatív problémamegoldás, illetve az analitikus gondolkodás fejlesztése volt a cél, így 1962-re már a középiskolás diákok 23 százaléka ült a könyvei felett esténként két vagy több órát.
Igen ám, de a diákok nem sokáig hagyták magukat. A hatvanas évek forradalmi hangulatához hozzátartozott a tekintélyelvűség megkérdőjelezése és az állandó tanulás elleni lázadás. A hetvenes évekre a masszív házifeladat-írók aránya tíz százalék alá esett. A nyolcvanas években Reagan elnöksége alatt egy időre ismét rákényszerítették a diákokat az otthoni pluszmunkára, ami meg is maradt: az utóbbi évek statisztikái szerint egy átlagos amerikai középiskolás napi másfél órát tölt házi feladatának elkészítésével.
Van egyáltalán értelme?
Szerencsére jelenleg nem kell legyőznünk senkit semmiféle űrversenyben. A gyerekek mindig magukhoz képest kell hogy fejlődjenek, a cél az, hogy megtalálják azt a képzési formát, ami a legjobban illik a képességeikhez, az igényeikhez, a terveikhez. De ettől még a legtöbb iskolában adnak házi feladatot, aki pedig nem írja meg, rosszabb jegyekre, és végső soron rosszabb továbbtanulási esélyekre számíthat.
Persze nem mindenhol. Vannak olyan intézmények és tanárok szerte a világon, akik úgy vélik, jobb dolguk is van a gyerekeknek otthon, mint a tanulás. Brandy Young texasi tanárnő nagy port kavart, amikor a szülőknek írt levelében kifejtette, mit gondol erről a témáról. Ennek lényege, hogy mivel tudományosan a mai napig nem tudták bizonyítani, hogy a házi feladat javítaná a diákok teljesítményét, inkább a családjukkal kéne tölteniük az időt. Young arra bátorította a szülőket, hogy játsszanak minél többet a szabadban a gyerekeikkel, este vacsorázzanak együtt, olvassanak, aztán feküdjenek le aludni minél korábban.
Denise Pope, a Stanfordi Egyetemi Oktatási Iskola vezető tanára azért némileg árnyalja ezt a képet. Szerinte az otthoni értő olvasás igenis javítja a gyerekek teljesítményét. Ha legközelebb a gyerek azzal megy haza, hogy tíz oldalt el kell olvasnia egy könyvből, nem feltétlenül akkor teszünk jót, ha három mondatban elmondjuk neki a szöveg tartalmát. Abban viszont Pope, illetve szinte az összes kutató egyetért, hogy a napi egy-másfél óránál tovább tartó otthoni tanulás kontraproduktív, azaz zseni helyett csak fásult, kialvatlan gyereket eredményez.
Mennyi az ideális?
Hogy akkor pontosan mennyi házi feladat segíti a gyerek tanulmányi előrehaladását, Harris Cooper, az észak-karolinai durhambeli Duke Egyetem pszichológiai és idegtudományi professzora segíthet meghatározni. Cooper 30 éve kutatja a házi feladatok és a hallgatók teljesítménye közötti összefüggéseket. Szerinte már a 7 éves, második osztályos gyerekeknél hasznosak lehetnek a rövid ideig tartó, érdekes otthoni feladatok. Azok a diákok, akik egy kicsit tanultak otthon – ennek az ideális időtartama 20 perc –, jobban teljesítettek az osztálytermi helyesírási, szókincs- és matematikai teszteken a többieknél. Az idő persze a gyerek növekedésével együtt változik. Az arány Cooper szerint egyszerűen kiszámítható: az általános iskolás gyerek adott osztályát szorozzuk meg tízzel: maximum ennyi percet kéne tanulással töltenie otthon.
A középiskolásokat sem szabad túlterhelni, a házi feladatra fordított idő nem haladhatja meg a 120 percet. Ha a szülő ebben részt vesz, felmondatja a leckét, akkor legalább képet kap arról, mit tanul a gyereke éppen az iskolában, a csemete pedig a matek mellett az időgazdálkodásról is tanul minden egyes nap. Cooper tehát az arany középútra szavaz: annyi házira, amennyi nem túl sok és nem is túl kevés.
Így könnyítsük meg a dolgát
Alapvetően minél kevesebb házit kell megírni, a gyerek annál nagyobb kedvvel áll neki. A túl nagy mennyiség és/vagy az unalmas magolás visszarettentheti már attól is, hogy egyáltalán nekikezdjen a feladatoknak. Ilyenkor segíthetünk mi, szülők. A zsarolás, fenyegetőzés nem igazán hatékony módszer, mert tovább ront az amúgy is nyomott hangulaton. A jutalmazás néhány gyereknél beválhat, ahogy az is, ha megpróbáljuk érdekesebbé, izgalmasabbá tenni a tanulnivalót. Vegyük át együtt a gyerekkel, vagy legalább bontsuk kezelhető adagokra a tanulnivalót. Olvassunk együtt, csináljunk belőle játékot, tegyük szórakoztatóvá azt, ami egyébként száraz magolnivaló lenne.
Vidya Ragu fejlesztő pszichológus szerint a megfelelő módszer az, ha hagyjuk, hogy a házi feladat a gyerek felelőssége legyen, ne a szülőé. Motiválni persze lehet, de azt is oly módon, hogy a gyerek megérezze: ő saját maga tud tenni valamit azért, hogy a jövőben jó tanulmányi eredményeket érjen el, és olyan munkát végezhessen, amiben örömét leli, ami hozzásegíti a céljai eléréséhez. Ha pedig elhúzza az otthoni munkát, akkor a saját játékidejét fecsérli el. Persze ehhez az kell, hogy mi, szülők jó példát mutassunk, és ne hagyjuk az utolsó pillanatra a saját feladataink elvégzését.
Segít az is, ha megfigyeljük, melyik az az egy-másfél óra, amikor a gyereknek a legjobban fog az agya, és akkorra ütemezzük a házi megírását. Ruth Rumack szakember, a Ruth Rumack’s Learning Space vezetője szerint fontos, hogy megismerjük a gyerek tanulási stílusát, temperamentumát, és alkalmazkodjunk hozzá. A halogatóknak segítsük napi feladatokra osztani a megírnivalót, a tökéletességre törekvő gyereknél csökkentsük a szorongást, a lázadóknak mutassunk más tanulási alternatívákat, és próbáljuk valamelyik szenvedélyükkel összekötni az elvégzendő feladatot. Ha végképp kifogytunk az ötletekből, nyugodtan kérjük szakember segítségét, vagy vegyük fel az iskolával, a tanárral a kapcsolatot, hátha köthetünk valamiféle kompromisszumot.
