Az európai kultúrkörben gyakorta jelennek meg a gólyák csecsemőszállító szerepkörben, amint csőrükben hozzák a babát az újdonsült szülőknek. Ha a gyerekek érdeklődnek, honnét is pottyant ide a kistestvérük, a legegyszerűbb magyarázat időtlen idők óta: a gólya hozta. A mítosz eredetét nehéz pontosan meghatározni, ugyanis a gólyák és az újszülöttek közötti kulturális kapcsolat egyaránt megtalálható Európában, az amerikai kontinensen, Észak-Afrikában és a Közel-Keleten – írja a Live Science.
A görögöktől ered a mese?
A gólyák elegáns madarak, fehér színük miatt gyakorta a tisztasággal és ártatlansággal kapcsolja össze a népi hiedelem. Emellett nagyméretű fészket raknak, az emberhez közel élnek, illetve gyakran visszatérnek ugyanahhoz a fészekhez és társhoz – nem véletlenül társítják őket a házassághoz és a hűséghez is – véli Rachel Warren Chadd, a Birds: Myth, Lore and Legend című könyv társszerzője.
A gólyák és a kisbabák kapcsolata egyes szakértők szerint egy ókori görög mítoszra vezethető vissza. A féltékeny Héra dühében gólyává változtatta Geranát, a pigmeusok királynőjét, aki azzal kérkedett, hogy szépsége felülmúlja még az istennőét is, a királynő pedig madár alakban elragadta a saját gyermekét, hogy így mentse meg őt Hérától. A görög művészetben ezért gyakran jelent meg a gólya gyermekkel, Chadd azonban kutatásai során úgy találta, az eredeti mítoszban valójában inkább daru szerepel. Mivel azonban a korabeli folklórban a darvakat, gémeket, gólyákat gyakran összekeverték egymással, nem zárható ki, hogy valóban innen ered a történet.
Az egyiptomi mitológiában a gémnek a világ teremtésével kapcsolatos szerepe van – ez esetben is tévesen azonosíthatták a gólyával a másik madárfajt mint a születés szimbólumát. A középkori európai irodalomban a pelikán jelképezi a katolicizmust, az újjászületést és az ifjúság nevelését, és ezt a szerepet később szintén tévesen a gólyának tulajdoníthattak – magyarázza Paul Quinn irodalmár, angol népmesekutató.
Tavasszal érkezett a gólyahír
A hiedelem egy másik lehetséges eredete a gólyák vándorló életmódjához és éves visszatéréséhez köthető. Észak-Európában, különösen Németországban és Norvégiában a pogány időkben a fiatal párok gyakran a nyári napéjegyenlőség ünnepén (június 21-én) keltek egybe. A gólyák is pont ekkortájt indultak éves vándorútjukra Afrikába, kilenc hónappal később, a következő tavaszon pedig a madarak ugyanakkor tértek haza, mint amikor az újszülöttek világra jöttek. Ezért aztán a korabeli hitvilág könnyen társíthatta a két eseményt egymáshoz, a gólyákat az új élet hírnökének kikiáltva.
Az európai kultúrában sokáig a tisztasággal és a családi erényekkel kapcsolták össze a gólyákat. Úgy vélték, ha egy gólya fészket rak a ház tetején, az szerencsét jelent a lakókra nézve. Érdekes módon a világ más tájain is felbukkannak hasonló hiedelmek – a sziú indiánok például az Észak-Amerikában honos erdei gólyára testáltak hasonló tulajdonságokat.
A csecsemőket szállító gólya sztorija a 19. században vált igazán népszerűvé Hans Christian Andersen egyik meséje nyomán. A dán meseíró történetében a gólyák a tó mélyéről emelik ki az ott szunyókáló babákat, és szállítják le őket az arra érdemes családoknak. Azok a családok viszont, akik nem jól nevelik a gyerekeiket, halott újszülöttet kapnak. A történet különösen jól jött a prűd 1800-as években, amikor a szexualitás tabutémának számított, a szülők pedig egyszerűen letudhatták a felvilágosítást, ha kíváncsi gyerekeiknek beadták a gólyás mesét.
