5854
Ennyi képet lőttem a múlt évben a mobilommal, ami nem is számít túl soknak az ismerős anyukák körében. A képek többségén a kislányom szerepel. Te mennyi képet készítettél? És mennyi olyan van közöttük, amivel elégedett vagy? Vannak életlen, bemozdult, szétesett képek, és ami nem ilyen, azok közül is kevés tetszik igazán?
Ebben a cikkben ahhoz adok tippeket, hogy hogyan tudsz sokkal jobb képeket készíteni a gyerekeidről, bármilyen eszközzel fotózol is. Ihász Ingrid, a DreamWorld Photography fotósának írása.
1. Keresd a fényt!
Nem túl úttörő gondolat, de a fényképezéshez fény kell, és nagyon nem mindegy, hogy milyen. Ha nem különösebben szeretnél belemélyedni a témába, akkor olyan helyeken fényképezz, ahol egyenletes, szórt fény van: felhős időben, árnyékban, egy szobában az ablak közelében.
Sokszor hallom, hogy milyen szépen süt a nap, pont ideális a fényképezéshez. Ennek pontosan az ellenkezője igaz, és bár tűző déli napon is lehet fényképezni megfelelő tudással és felszereléssel, ezt inkább hagyd meg annak, aki szereti az efféle kihívásokat. (A közvetlen napsütés kemény fényt ad, erőteljes árnyékokkal, és a gyereked jó eséllyel úgy fog kinézni a képen, mint egy panda. A hunyorgásról, könnyezésről és grimaszról már nem is beszélve.) Lehetőleg kerüld az olyan helyeket is, ahol sötét árnyékos és erősen napos területek találkoznak, mert a kép legalább egyik része nem lesz megfelelő, a sötét rész bebukhat (túl sötét, fekete lesz), a világos kiéghet (túl világos, fehér lesz).
Kültéri fotózáshoz legideálisabb a napfelkelte utáni és a sötétedés előtti kb. 2 óra, és bár időjárástól, évszaktól is függ, általánosságban a 10.00-15.00 óra közötti időszakot érdemes kerülni.
A beltéri fényképezés talán még több kihívást tartogat, elsősorban azért, mert gyakran nincsen elegendő fény. Ilyenkor fordul elő, hogy bemozdult, életlen a kép (a túl hosszú záridő miatt) vagy túl zajos lesz (a túl magas ISO miatt). Beltéren abban az esetben fogsz csak tudni értékelhető képet készíteni (komolyabb felszerelés és fotós tudás nélkül), ha okosan használod az ablakot, azaz a kis modelledre elegendő fény jut. Lehet, hogy közvetlenül mellé kell állnia, de lehet, hogy a szoba belsőbb részei is szép világosak, ezt látatlanban lehetetlen megmondani, de szerencsére ki tudod próbálni. Függ az ablak méretétől, fekvésétől, az évszaktól és napszaktól is, és itt is igaz, hogy ha közvetlenül süt be a nap, akkor ki kell mozdulni a sugarakból. Minél kisebb az ablak, vagy minél távolabbról érkezik a fénye, annál keményebb (kontrasztosabb) lesz.
Az eredmény teljesen más, ha a fény szemből, kb. 45 fokos szögből vagy oldalról érkezik (lásd a lenti képeken), ezt is érdemes kipróbálni, hogy lásd a különbséget. A szemből érkező fény a leglágyabb hatású, míg az egyéb megvilágítások karakteresebbek. Ellenfénnyel (amikor a fény a modell mögül érkezik) eggyel nehezebb dolgozni, mert – hacsak nem sziluettet szeretnél – a modell arcát deríteni kell, amit a profik derítőlappal vagy vakuval szoktak megtenni (de akár egy nagy fehér felület, pl. hungarocell csomagolóanyag vagy lepedő is bevethető), vagy ha ez valami miatt nem lehetséges, legalább az utómunkában igazítanak rajta.
Ha nincs elegendő fény, akkor szoktak lámpát gyújtani vagy vakuzni. Nem szerencsés, ha a természetes és a lámpafény keveredik, mert más színűek lesznek azok a részek, ahol az egyik vagy a másik érvényesül jobban (az eltérő színhőmérséklet miatt). A lámpa fényének minősége függ a világítási megoldástól, de nagy valószínűséggel nem fogsz túl vonzó eredményt kapni.
Mindezt tetézve sajnos az a helyzet, hogy a mobiltelefonok és fényképezőgépek felugró vakui teljesen használhatatlanok, azokkal sohasem fogsz tudni igazán jó képet készíteni. Ezek kicsi és az adott helyzetben erős fényforrások, és a modell pont szemből kapja őket, így az arcot kétdimenzióssá teszik és előnytelen árnyékokat vetnek. Ha nincsen más eszközöd (pl. fényképezőgéped rendszervakuval), akkor is eggyel jobb megoldás lehet, ha egy másik telefon elemlámpa-funkciójával világítasz kb. 45 fokos szögből. Mondanom sem kell, hogy ezek azok a körülmények, ahol leginkább profi tudással és felszereléssel lehet ténylegesen jó képeket készíteni.
2. Az ő szintjükről fényképezz!
A különböző nézőpontok teljesen más hangulatot adnak a képnek. Ha valaki alulról van fényképezve, nagyobbnak, dominánsabbnak tűnik (gondoljatok csak a diktátorok tipikus fotóira), míg ha felülről, akkor kisebbnek látszik, és a néző dominanciája érvényesül. A szemmagasságból készült képek egyenrangúságot, barátságosságot sugallanak, ezért a gyerekfotóknál is ezt a szemléletet érdemes alkalmazni. Persze nehezebb térdelve, ülve vagy fekve követni a gyerekek gyors mozgását, de megéri vele kísérletezni.
Következő lépésként lehet a szögeket, kameraállásokat kreatívan is használni, amiből nagyon érdekes képek születnek, de ehhez már nagyobb tapasztalatra és tudatosságra van szükség (hogy a kép ne csak véletlenül sikerüljön jól). Azt gondolom, hogy már az hatalmas előrelépés, ha a képek zöme nem az orrunk elé tartott mobillal, felülről készül. Lehetőleg ne egyetlen helyről fotózzunk, hanem ha adódik egy jó jelenet (vagy mi magunk teremtettük egyet), akkor járjunk körbe és kísérletezzünk. Így játszhatunk azzal is, hogy a környezetet milyen formában komponáljuk a képeinkre.
Ebben az esetben például a kameraállásnak köszönhetően a néző részese lesz a jelenetnek, az anyukával együtt szemlélheti a babát:
3. Komponálj!
Bár külön fejezetet is kaphatna, most a kompozíció témáján belül foglalkozom a környezettel, ahol fényképezünk. Ha nem vagy gyakorlott fotós, aki bárhol képes jó képet készíteni, akkor lehetőleg válassz tágas tereket, ahol kevés zavaró háttérelem van. Ha mondjuk, elmosódott hátteret szeretnél, de nincsen hozzá megfelelő felszerelésed, akkor menjetek el egy erdei út kezdetéhez vagy egy hatalmas mezőre, és máris megvan a megfelelő környezet. Ha tudod, hogy a gyerekek szeretik a helyet, még jobb, mert szinte biztosan remek képek fognak készülni. Egy kicsi, sötét szobában, ami tele van cuccokkal, ahol alig lehet megmozdulni, jó eséllyel én sem fogok túl jó képeket készíteni. Gyakorlattal persze lehet a kevésbé ideális tereket is egészen jól használni, de első körben szerintem ilyennel ne nehezítsd a saját életedet.
Számtalan kompozíciós „szabály” létezik, ami segít a kép értelmezésében, harmonikussá vagy érdekessé teszi. Azt gondolom, hogy érdemes ezeket ismerni, és ha szabályt szegünk, akkor azt tudatosan tenni, vagy legalább észrevenni, hogy megtörtént. Erről a témáról is lehetne nagyon hosszasan értekezni, de most inkább néhány olyan példát hozok nektek, amiknek a használatával azonnal nagyságrendekkel jobban fognak kinézni a képeitek.
Harmadolási szabály
Ha nem teljes szimmetriát fotózol, akkor mozdítsd ki a témádat középről. Sokkal érdekesebb lesz a kép, és jobban vezeti a tekintetet, ha a fő téma a harmadoló pontok valamelyikére kerül. Ha látszik a horizont a képen, akkor lehetőleg ne középen legyen, hanem az alsó vagy a felső harmadnál, és ha egy mód van rá, ne fejezze le a gyereket:
Negatív tér
A negatív tér a képnek az a része, ahol nem az alanyunk szerepel, azaz a környezete, a vele nem egy síkban található előtér és háttér. Ennek a használata sokféle lehet, és nagymértékben befolyásolja a képet, például elhelyezi a témánkat a környezetében, megmutatja vagy felerősíti, hogy mennyire kicsi vagy éppen nagy:
Iránytartási szabály
Alapvető kompozíciós eszköz az iránytartási szabály, hogy a képnek azon a részén hagyunk nagyobb teret, amerre a modellünk halad vagy néz. (A negatív térnél szereplő képnél ezt megszegtem, így sokkal inkább azt hangsúlyozza, hogy az alanyunk honnan érkezett.):
Csonkolás
Külön irodalma van annak, hogy mi számít szabályos vágásnak a portrék esetében. Általánosságban elmondható, hogy szembe, fülbe, ízületbe nem vágunk bele. Szűk portrénál a fejtető levágása teljesen bevett gyakorlat. Szintén általános szabály, hogy nem vágunk „kicsit” (a fejtető legtetejét, ujjakat stb.), mert az véletlennek, hibának tűnik:
A fenti képen zölddel jelöltem a hagyományosan szabályosnak, és pirossal a szabálytalannak számító kivágásokat. Ezek a szabályok persze a beállított portrékra vonatkoznak, egy dinamikus képnél simán belefér egy tökéletlen vágás, sőt egy beállítottnál is lehet egy olyan pillanat, arckifejezés, ami miatt kár lenne eldobni a képet csak azért, mert nem a nagykönyvben megírt helyen vágtunk. Bár törekedni lehet (és fotósként kell is) a tökéletes vágásokra, a pillanatot semmi esetre sem érdemes ennek az oltárán feláldozni. A különböző családfotózási műfajokról a linkre kattintva részletesebben is olvashatsz!
Nemkívánatos kinövések
Ha nem figyelünk a háttérre, akkor könnyen előfordulhat, hogy a gyerekünk fejéből vagy testéből kiáll valamilyen tereptárgy, például egy fa vagy egy lámpaoszlop. Ha van lehetőség beállításra (és általában van), akkor változtassuk meg a pozíciónkat, vagy szükség esetén a kis modellünkét.
Szélek, sarkok, vonalak, keretek
Érdemes a kép széleire figyelni, mert ha ott nemkívánatos elemek vannak, fokozottan elvonják a figyelmet. A sarkok nagyon hangsúlyosak, általában jól néz ki, ha onnan „vezetjük be” a témát. A képen látható vonalak, pl. utak, kerítések, hidak vezetik a tekintetet, tudatosan használva még inkább az alanyunkra irányítják a figyelmet:
Érdemes arra figyelni, hogy a vízszintes és függőleges vonalak ne dőljenek, és ha például látszik a horizont, akkor az egyenes legyen. Ugyancsak az alanyunkra irányíthatjuk a figyelmet, ha a környezeti elemeket keretként használjuk:
A tereptárgyak, valamint a kép hátterének vonalait együtt is komponálhatjuk úgy, hogy a néző tekintetét a gyermekre irányítsák:
Ezen a képen pedig mind a hegedű húrjai, mind a vonó vezetik a tekintetet, még jobban az alanyunk arcára irányítják a figyelmet:
Utólagos vágás
A fotókat természetesen utólag is lehet vágni, hogy jobb legyen a kompozíció, de a legjobb eredmény érdekében érdemes arra törekedni, hogy a kép már megfelelően készüljön el. Így pont az lesz a képen, amit szeretnénk, elérjük a lehető legnagyobb felbontást, és ki tudjuk használni a rendelkezésünkre álló felszerelés előnyeit.
4. Barátkozz a technikával!
Először is szeretném leszögezni, hogy szerintem lehet és kell is mobillal fotózni a családot, hiszen mindig az a legjobb gép, ami éppen nálunk van, és a technológia is egyre fejlettebb lesz, ami tovább javítja majd a képek minőségét. (Arról már nem is beszélve, hogy milyen könnyen lehet pl. panorámaképeket készíteni, vagy a telefonos kamerák szaporodásával milyen izgalmas 3D képek születnek.) Ami fontos, hogy ismerjük az eszközünk korlátait, és ha sikerélményt szeretnénk, akkor mobillal ne egy sötét szobában próbáljunk rohangáló gyerekeket fotózni, majd vegyük csalódottan tudomásul, hogy egyik kép sem sikerült. Lehet próbálkozni azzal, hogy manuálisan gyorsabbra állítjuk a záridőt (hogy ne mozduljon be a képünk) és ezzel együtt emeljük az ISO-t (fényérzékenységet), de ilyen esetben jó eséllyel egy meglehetősen zajos, szétesett képet fogunk kapni. Ez még simán el is mehet Instagramon, de fali képet nem fogunk nyomtatni belőle (vagy legalábbis ronda lesz).
Mobil esetében arra érdemes figyelni, hogy segítsünk a gépnek megtalálni a fókuszt, portrénál a kamerához közelebb eső szemnek kell élesnek lennie. Szóval a képernyőn arra kell tapintani. A gyerekek többnyire nem ülnek egy helyben, ezért a fotózásnál nem árt résen lenni, ha egy adott pillanatot szeretnénk elkapni. Mivel ráadásul kevesebb kontrollunk van a technika fölött, érdemes lehet burst módban fotózni, hogy nagyobb eséllyel szülessen jó kép. Lehet próbálkozni az elmosódott hátteret (kis mélységélességet) imitáló funkcióval is, hogy jobban le tudd választani az alanyodat a háttérről, bár ennek az eredménye azért sokszor hagy kívánnivalót maga után (pl. éles marad olyan rész, aminek elmosottnak kellene lennie). Időnként viszont meglepően jó eredményt lehet vele elérni:
Ha szeretnéd, hogy a kis modelled egy mobilos képen nagyobbnak tűnjön, akkor – ha tudsz –inkább menj közelebb, ne nagyíts bele digitálisan a képbe, mert ez megint csak a minőség rovására fog menni, ráadásul be is lassítja a gépet. Biztosan észrevetted, de érdemes megemlíteni, hogy ami közelebb van a kamerához, az lényegesen nagyobbnak tűnik, mint ami messzebb van, és minél közelebb van az alany, ez a torzító hatás annál jobban érvényesül. Használd ezt tudatosan, közelítsd a kamerához, amit nagyobbnak szeretnél láttatni, és távolítsd, amit kisebbnek.
A képek utómunkájához számtalan app érhető el, ajánlom például a Snapseedet vagy a Lightroom mobile-t. Ne feledd azonban, hogy ezek az appok is csak azokon a képeken dobnak sokat, amik már eleve jól sikerültek, a tudod, miből várat nem fognak építeni, ha nem volt megfelelő a fény, fókusz, kompozíció. Ha szeretnéd a figyelmet még jobban a gyerekekre irányítani, és például a zavaró színes tárgyakat vagy ruhákat tompítani, akkor nyugodtan próbáld ki a fekete-fehér szűrőket is.
Talán nem lesz meglepő, hogy fotósként én inkább cserélhető objektíves fényképezőgéppel és manuális módban szeretek fotózni. Ennek az oka nem valamilyen sznobéria vagy fellengzősködés, hanem egyszerűen az, hogy akármilyen okos is az automatika, sokszor „rossz” döntést hoz, hiszen nem tudja kitalálni, hogy én milyen képet szerettem volna készíteni. (Persze én is hibázok, de azért többnyire csak magamat okolhatom.)
Szeretem én eldönteni, hogy milyen legyen a látószög, pontosan hol legyen a fókusz, milyen legyen a mélységélesség (ténylegesen, és nem szoftveresen több-kevesebb sikerrel előállítva), milyen legyen az expozíció, legyen-e bemozdulás stb. Mindez valamilyen szinten kontrollálható mobillal is, de a telefonokban található picike szenzor és optikák minősége igencsak lehangoló tud lenni, különösen, ha gyenge fényviszonyok között szeretnénk fotózni. A mobil lencséi ráadásul eléggé nagy látószögűek, amik nem ideálisak portréra (tudatosan használva persze ezeknek is megvan a helye a portréfotózásban, de ebbe most nem mennék bele mélyebben).
A jó gép önmagában nem elég, ezt annak idején a saját bőrömön is megtapasztaltam. Az első Nikonommal először rosszabb képeket készítettem, mint az akkori mobilommal. Ha ezt az irányt választod, akkor mindenképpen számolni kell a tanulással, és úgy gondolom, hogy az alapok lerakása után már könnyebben lehet autodidakta módon is haladni. Sokszor látni fotós csoportokban, hogy objektívekről, kamerabeállításokról érdeklődnek egy kép alatt. Ha egyszer megértetted a fotózás alapjait, akkor ránézel egy képre, és látni fogod, hogy az hozzávetőlegesen milyen objektívvel készülhetett, és mindig az adott helyzethez és témához tudod igazítani a beállításaidat. És persze arra is rájössz, hogy ez milyen icipici szelete annak a képnek. Ebben akár én is tudok neked segíteni.
5. Alkalmazkodj a helyzethez!
A gyerekek fotózásánál meglehetősen fontos, hogy gyorsan tudj alkalmazkodni a helyzethez, ellenkező esetben oda a pillanat. Éppen ezért, ha különösen fontos pillanatot szeretnél dokumentálni, akkor érdemes arra előkészülni (pl. stratégiai helyre helyezkedni), vagy legalább felkapni a mobilt és elhúzni az alap kameraalkalmazáshoz. Nálunk most volt az első olyan karácsony, amiből már a kislányom többet értett (előző alkalommal féléves volt), és mindenképpen szerettem volna ezt megörökíteni. Megkerestem a legjobb helyet, beállítottam a gépemet, és vártam, amíg apa lehozta a szobájából. Aztán persze rohangáltam körbe-körbe.
Mind a munkámban, mind a saját kislányom fényképezésénél nagyon szeretem a természetes pillanatokat. Régi – szerintem rossz – beidegződés, hogy az a jó fotó, amin mindenki a kamerába néz és mosolyog. Persze, nem baj, ha van olyan is, de a legkedvesebb képeim mégis azok, ahol érzelmek, hangulatok jelennek meg, ahol önmagát adja, ahol összeráncolt homlokkal koncentrál, vagy annyira boldog, hogy sikoltozik tőle. Ahol sokszor nem is figyel arra, hogy fényképezem:
Arról már nem is beszélve, hogy szülőként magunknak is teszünk egy óriási szívességet, ha nem azon görcsölünk folyamatosan, hogy jaj, nem mosolyog és nem néz ide, amikor fényképezem. Ha sikerül ezt elengedni, könnyebben jön az a pillanat is, amikor odanéz és tényleg őszintén mosolyog. (Az óriási grimaszolások közepette is el szokták nevetni magukat, azt is el lehet kapni.) Ha szeretnél néhány olyan képet, ahol pózol neked, akkor használd ki azt az általában nem túl hosszú időt, ameddig hajlandó erre. Persze ne felejtsd el megköszönni az erőfeszítést, és bizonyos esetekben a „megvesztegetés” is szóba jöhet.
Azt érdemes szem előtt tartani, hogy akkor születnek a gyerekekről igazán jó képek, ha jól érzik magukat. Imádják a nagymamát, a család kutyusát, Bogyó és Babócát vagy a szappanbuborékokat? Akkor őket kell bevetni. Nyugodtan a kezükbe lehet adni a kedvenc játékot, ha attól megnyugszanak. A lényeg, hogy jól érezzék magukat és ne unatkozzanak, és szülőként te tudod a legjobban, hogy ezt hogyan lehet elérni. Egy fotózási alkalommal szemben az otthoni vagy családi események időtartama kevésbé kötött, akkor sem történik semmi, ha nem az első órában születnek meg a legjobb képek, sőt az sem katasztrófa, ha aznap egyik kép sem lett tökéletes.
Nem profi fotósként teljesen rendben van, ha százból tíz képed elfogadható és egy jó.
Összességében azt vallom, hogy a gyerekfotózásban nagyon rugalmasnak kell lenni. Lehet, hogy elterveztünk valamilyen szuper dolgot, akár el is mentünk emiatt egy helyre, vittünk kiegészítőket, de a gyerek csak nem akarja csinálni, amit várunk tőle. Ilyenkor nincsen értelme erőltetni, mert semmi jó sem fog kisülni belőle. Alkalmazkodni kell a helyzethez, persze, irányítani, amennyire lehet, de elengedni, ami nem megy. Próbálkozni valami mással. Be kell vallanom, ez nekem is nehezebben megy szülőként, mint a fotós „szerepemben”, ahol semmilyen gondot sem okoz. (Fotós és anyaszerepben egyszerre létezni nem egyszerű, és bár rengeteg képet készítek én is a kislányomról, el szoktunk menni fotózásra, hogy mások szemével is lássam, és hogy végre én is rajta legyek a képeken.) Ha megutálják az egész fotózást, sokkal nehezebb lesz később is rávenni őket, ez pedig biztosan nem az, amit el szeretnénk érni.
Bízom benne, hogy hasznosnak találtátok ezt a cikket, és volt benne néhány olyan praktika, amit azonnal be tudtok vetni! Ha pedig sikerül néhány igazán jó fényképet készítened, egy fotókönyv például bármilyen alkalomra remek ajándék lehet a nagyszülőknek:
