A szülő nő a világ egyik legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő embere. Főleg az első szülésnél, amikor még ő sem tudja pontosan, hogy mire számítson. Ilyenkor minden a támogató közegen múlik: mennyire engedik, hogy hallgasson a belső hangjára, a megérzéseire, és mennyire hagyják, hogy a saját ütemében történjen minden.
A magyarországi kórházakra ez ma általánosságban nem jellemző. A Másállapotot a szülészetben! mozgalom napokban nyilvánosságra hozott kampányvideójában arra hívja fel a figyelmet, mennyire ellentmondásos, hogy miközben az állatkertben féltve őrzik az újszülött állatkölyök és anyja egységét, a kórházi osztályokon ez gyakran nem valósul meg. Érthető, hogy mindenki a biztonságra törekszik, ugyanakkor egy egészséges női szervezet képes arra, hogy háborítatlanul szüljön, és mindenféle sürgetés és felesleges beavatkozás nélkül életet hozzon a világra.
Az alulról szerveződő, anyák által létrehozott mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet ezekre a gyakorlatokra, melyek sokszor traumatizálják a szülő nőket, akik akár életük végéig is hordozhatják magukban a fájdalmas érzéseket. Október 13-án délután 4 órától ezért közös sétát szerveznek Budapesten a Nyugati térről a Szabadság térre, hogy szimbolikus kartonollókon gyűjtsék össze az anyák üzeneteit, melyeket aztán eljuttatnak az Emberi Erőforrások Minisztériumába.
#neárts #nevágját
„A hazai szülészeti gyakorlat tele van olyan beavatkozásokkal, amik már elavultnak számítanak” – mondja Nagy Melinda, a mozgalom aktivistája. Ha indok nélkül, rutinszerűen avatkoznak bele a szülésbe, előfordulhat, hogy éppen az egyik beavatkozás miatt szükséges a következő. A feleslegesen beadott oxitocin például olyan erős fájásokat idézhet elő, ami miatt szükségessé válhat a fájdalomcsillapító.
Sok császármetszéssel végződött szülésnél pedig az az indok, hogy a baba szívfrekvenciája nem volt megfelelő, de ez gyakran a sürgetésből, a folyamat meggyorsítása végett beadott gyógyszerekből fakad. A kitolási szakaszban máig bevett gyakorlat a hasprés (úgynevezett Kristeller-műfogás), amikor az orvos sámlira állva vagy a szülőágyra feltérdelve a méh tetejét nyomja, és így próbálja kipréselni a gyereket az anyából. Ez a beavatkozás a legsúlyosabb esetben akár belső sérüléseket is okozhat az anyának, míg a babánál oxigénhiányos állapotot idézhet elő, ha közben a köldökzsinór épp a nyakára van tekeredve – ami egyébként egy teljesen normális dolog, és enélkül a művelet nélkül is komplikációmentesen meg tudna születni, ha hagynák.
A Másállapotot a szülészetben! mozgalom szerint a legnagyobb probléma ma Magyarországon, hogy nincsenek egységes szakmai irányelvek a szülésekre vonatkozóan, hanem a kórházak rutinjai, szokásai alapján történik az ellátás. Vannak például olyan helyek, ahol az először szülő nőnél bevett gyakorlat a gátmetszés, esélyt sem adva arra, hogy gátvédelemmel szülhessen, ami kellemetlenségek egész sorától kímélné meg.
Ki a fontos?
Mindennapos, hogy a vajúdó nőre CTG-t helyeznek, ami akadályozza a szabad mozgásban, miközben nemzetközi ajánlások szerint ez szükségtelen. A szabad mozgás (séta, guggolás) segíti a baba beilleszkedését a szülőcsatornába, és az anyának is jobb, ha van lehetősége megkeresni azt a pozíciót, ahol kisebb a fájdalomérzete. Ráadásul a szabadon választott helyzetben való kitoláskor a gátsérülés is ritkább.
A beavatkozások mögött alapvetően a félelem áll. A félelem attól, hogy „nehogy az történjen, hogy...” Van, ahol nem engedik a nőket enni és inni, mert ha császár lesz a vége, akkor problémákat okozhat. A kórházi szülés alatt igyekeznek a folyamatokat kontroll alatt tartani, ezért az anyák gyakran azt élik meg, hogy csak „elszenvedői” a szülésüknek, nem aktív résztvevőjük. Ha az anyát részletesen tájékoztatják, partnerként kezelik, bevonják a döntési folyamatba, akkor megelőzhető a kiszolgáltatottság érzése, és még egy nem beavatkozásmentes szülés is lehet jó élmény.
Szerencsére ma már sokfelé gyakorlat, hogy a szülést követően az anya a kisbabával közösen, úgynevezett rooming-in rendszerben kerül elhelyezésre. De még mindig vannak olyan kórházak, ahol az újszülött a csecsemőosztályra kerül, és csak háromóránként viszik ki az anyához szoptatni. Ez a szeparáció a legrosszabb, ami egy anyával és a kisbabájával történhet, mert hátráltatja a kötődés kialakulását, és rossz hatással van a szoptatásra is.
Ami bababarát, az nem feltétlen anyabarát
Magyarországon a 70 szülészetből csak 19 mondhatja el magáról, hogy sikerült megszereznie a WHO és UNICEF által alapított Bababarát Kórház címet. Ez azonban alapvetően csak annyit jelent, hogy az intézményben támogatják a szoptatást. 2002 óta azonban már létezik AnyaBaba-barát Szülészeti Kezdeményezés, ami nemcsak a baba, hanem az anya igényeit is figyelembe veszi. A szülés ugyanis akkor lesz a legoptimálisabb kimenetelű mindenki számára, ha hagyják azt természetes medrében lefutni, támogatva az anyát saját tempójának, testhelyzeteinek, kísérőinek megválasztásában. A Másállapotot mozgalom szerint ez, az AnyaBaba-barát minősítés széles körben való elterjesztése lehetne a nőközpontú ellátás garanciája.
Hol jó szülni?
Például Hollandiában vagy a skandináv országokban. Itt a szülésznő a várandósgondozástól kezdve a gyermekágyig kíséri a kismamát, orvos csak akkor van jelen, ha ez valóban indokolt. A szülésznő így pontosan tisztában van a terhesség eseményeivel, és utána is jobban tud segíteni, mert pontosan tudja, hogy mi történt a szülés során. „Ha a szülésznők kompetenciáját itthon is kibővítenék, akkor ez sok problémát megoldana” – mondja Nagy Melinda.
Persze nincsenek könnyű helyzetben a szakemberek sem. Nehéz azzal szembesülni, hogy amit korábban tanultak, az mégsem jó, illetve új társadalmi igények jelentek meg, amelyekhez nehéz lehet alkalmazkodni. A mozgalom szerint. Szerintük nekik is ugyanúgy jár a tiszteletteljes hozzáállás és a partneri viszony a rendszertől, mint amit az anyák elvárnak tőlük. Emellett azt is fontosnak tartják, hogy biztosítsanak számukra mentálhigiénés tanácsadást és szupervíziós lehetőséget a kiégés megelőzésére.
Fontos a visszajelzés
A nők sokszor nem mernek szembeszállni az orvossal, és utólag is félnek hangot adni a kellemetlen élményeknek. Pedig fontos lenne a szakma számára is, hogy kapjanak visszajelzést – arról is ami jó volt, és arról is, ami fájt.
„A szülés utáni időszak nagyon intenzív. Nem kevés idő is lehet, amíg az új baba-mama páros összeszokik. Mindenkinek máskor jön el az a pillanat, hogy beszélni tud, beszélni akar a szülésekor ért sérelmekről. Van, akinek ez nagyon fontos, van, akinek kevésbé. Sokaknak az ad megnyugvást, ha kiírhatják magukból, míg mások szakember segítségét kérik, vagy sorstárs segítő csoportokat keresnek. Ilyen például az EMMA Egyesület segélyvonala” – mondja Nagy Melinda. Mert mindenkinek csak egy születése van.
