Ahogy elérkezik a tavasz, és vele együtt az osztálykirándulások és a programok időszaka, az iskolák is egyre aktívabban kezdik törni a fejüket, hogy miből csinálhatnának maguknak egy kis extra pénzt. A papírhulladék és elemgyűjtés a legtöbb iskolában már alapnak számít. Egy-egy ilyen akcióval elég jó pénzeket lehet összeszedni, ugyanakkor az ügyes pedagógusok a környezetvédelemre, a hulladék újrahasznosítására is ráirányíthatják a gyerekek és a szülők figyelmét, ami dupla haszon.
A közelmúltban pedig egy új lehetőség is szerveződött, ami Sulizsák néven fut, és a lényege, hogy a használt ruhák összegyűjtésével is pénzhez juthatnak az iskolák, vagy az osztályok – az már csak az intézményeken múlik, hogy hogyan osztják el és használják fel az így keletkezett bevételt.
Nem tudom, mások hogy vannak vele, de mi minden szezonváltáskor legalább három zsák ruhát kipakolunk a szekrényekből. A kinőtt gyerekruhákat – aminek jó részét mi is örököltük – tovább ajándékozzuk, más részüket, az évek óta nem viselt felnőtt ruhákkal együtt, bezsákolva betesszük a gardróbba, hátha jó lesz még valamire. Hát, nem lesz, helyette még évek múlva is ott állnak, ahová letettük őket. Aztán időnként, amikor már nagyon unjuk kerülgetni, vagy kell a hely a következő eresztésnek, elvisszük azokat a Máltai Szeretetszolgálat, vagy a Vöröskereszt gyűjtőkonténereibe, hogy megszabaduljunk tőlük.
Ennél eggyel motiválóbb a Sulizsák rendszere, amit nem régen hozott létre Kovács-Kiss Krisztina és férje, a Nyugat-Európában már régóta működő modell alapján. Ennek az a lényege, hogy körforgásban tartják a ruhát, az iskolákat pedig anyagilag motiválják arra, hogy minél több ruha maradjon forgalomban ahelyett, hogy hamar a szeméttelepen végeznék.
A gyűjtés a gyakorlatban úgy működik, hogy a jelentkező iskolákkal együttműködési megállapodást köt a Sulizsák egy alkalomra – vagyis nincs szó hosszú távú elköteleződésről. Kijelölik az akció időpontját, majd elkezdődik a diákok és a szülők tájékoztatása, hogy mikor, és milyen típusú használt ruhákat hozhatnak. Kiosztják a zsákokat, majd a gyűjtés napján egyenként lemérik a használt ruhával töltött batyuk súlyát, két hét múlva pedig érkezik is a pénz az iskola számlájára. Egy kilogramm ruháért 50 forint üti az iskola markát.
Ezzel párhuzamosan programokat, szemléletformáló előadásokat is tartanak az iskolákban, ha kérik. Nem árt ugyanis, ha a gyerekek és a szülők nemcsak a forint csengését hallják, miközben pakolják a zsákokba a ruhákat, hanem megtudják azt is, hogy miért lenne fontos, hogy minél később legyen valamiből szemét, és mik a hátulütői a mértéktelen fogyasztásnak.
Világszerte egyébként egyre nagyobb problémát okoz a divatszemét, ami egyrészt a megunt használt ruhákból, másrészt pedig az eladatlan divatcikkek tömegéből keletkezik. A H&M például már odáig jutott, hogy inkább elégeti a nyakán maradt ruhát fillérekért „bárkinek” eladja.
Használt ruhát egyébként nemcsak azok hordanak, akiknek nem jut pénze újra. Mi is írtunk róla itt, hogy miért jó, ha nem a fast fashiont pörgetjük a választásainkkal: miközben megmentjük a Földet, a pénztárcánkat is kíméljük, sőt, még egészségügyi előnyei is lehetnek a használt ruha viselésének.
Nem beszélve arról, hogy az iskolák is pénzhez jutnak így.
